Úgy készültem, hogy soha senkire közönyös arccal rá nem nézek, csak
mosolyogva. És arra készültem mindig, hogy mindenkinek köszönök, akit
meglátok, akár ismerős, akár nem, és hogy idegen országokban és vasúton
is minden férfival és asszonynyal és gyermekkel egy szót váltok, hogy
meghalljuk egymás hangját és elbúcsúzom egy könnycseppel örökre tőlük,
mert meghalunk. Eldöntöttem magamban, hogy soha senki előtt nem fogok
semmiről panaszkodni, hanem hazudok kellemeset, ha magamról kell
beszélnem és azt is elhatároztam, hogy a valóság témáihoz emberek között
hozzá nem szólok, én csak mindig az én szívemet fogom beszélni, hogy
elandalodjanak, mint a zenétől az én beszélésemtől és hogy nevessenek az
örömtől, mikor én beszélek és oda legyenek a meglepetéstől és
rajongjanak föl és ébredjenek az álom könnyű reggelére az élet nehéz
éjszakájából. És úgy számítottam, hogy minden ablakot megkocogtatok és
az elbújt lakosoknak jó napot kívánok. És minden zsebembe élő virágot
akartam tömni, ibolyát, gyöngyvirágot, meg apró jószagú mezei
margarétát, hogy az uccákon minden ismeretlent megdobhassak virággal.
Nem tettem meg.