Úgy megsajnáltam ma egyedül sétáltomban lógó kezeimet. Odanéztem mások
lógó karjaira is, hogy hintálnak, a jobb kar előre, a bal kar hátra, a
bal kar előre, a jobb kar hátra. A szívemet éreztem. Eszembe jutott az a
játék, amelyiket gyermekkoromban az iskolaudvarban legtöbbet
játszottunk. Kinn a bárány, benn a farkas. Mind a két kezem fogta
egy-egy másik fiú, jobbról is, balról is és azoknak is mind a két keze
egy-egy másik fiú kezében volt, így állottunk nagy kört. Gyermekek
voltunk, együtt voltunk. Az orrom hegye viszketni kezdett és emeltem a
kezem, és a másik kis fiú öklével dörzsöltem meg az orrom hegyét. Észre
se vettük a tévedést, sem én, sem ő.