Hol lehet az az agg rikkancs asszony, az, aki olyan szürke s oly száraz
volt, mint a fejfa? Az ott állott a nyugati pályaudvar előtt és már nem
áll ottan. Egyszer vettem egy kétkrajcáros uccai lapot tőle s nem volt
apróm, csak egy krajcár és a másik krajcárral adós maradtam neki
holnapig. És elfelejtettem ezt is, mint minden adósságomat a földön és
mikor ez az egy adósságom eszembe jutott, valami két hét mulva, már
akkor nem találtam meg azt a nőstényarcú aggastyánt ott a nyugati
pályaudvar előtt. Nem láttam sehol azóta, nem lelem. Meglehet, hogy az
alatt a két hét alatt elutazott a pályaudvarról, a föld alá. Avval a
csalódással ment el a világról, hogy énbennem csalódott. Hátha soha, de
soha senkiben és semmiben nem csalódott, csak énbennem egyedül.
Megcsaltam. Tartozom egy krajcárjával és nem tudom, hol a sírja, hogy
letehetném oda azt a krajcárt törvényes kamatjaival, meg egy szál
szalmavirággal, a szegények halottas virágjával.