Mikor beszélek néha fölébred bennem az én életem, fölébred a hangomtól,
mint egy csecsemő a bölcsőben. És akkor hallgatom hangomat és olyan
sajnálat fog el önmagam iránt, hogy sírhatnám. Nyelnem kell keményet és
el kell hallgatnom folyton egypár másodpercre s el kell nevetnem magam,
hogy a sírás át ne törje hangomat és szememet.