1910 április.
Ma már hatalmas szervezet a Gyermekvédő Liga, de még talán maguk a liga
vezérei se tudják, hogy ki volt az első gyermekvédő Pesten. A külső
Józsefvárosban, Ferencvárosban minden kisiparos tudja. Valóságos
legendakör szól róla. Ismert, kitünő úriember, most már nyugdíjban van,
de akkoriban rendőrtanácsos volt és a toloncház igazgatója. Urs
Nándornak hivták. Hatalmas, szélesvállú, zord arcú, nagyon félelmes
ember volt, és amikor fényes egyenruhájában, zörgő karddal, villogó
szemmel végigment az utcán, reszketett tőle mindenki, akinek volt oka a
rendőrségtől félni. De azt mindenki tudta róla, hogy aranyszívűbb ember
kevés hordja a rendőrtisztek uniformisát. Furcsán hangzik, de így van:
valósággal imádták a tolvajok és betörők. Az ő idejében igazán humánus
intézmény volt a toloncház, ahol leginkább az odakerült gyerekek iránt
érdeklődött.
Az ő gyermekvédő akciója olyanformán kezdődött, hogy időről-időre
szemlét tartott a toloncházba került züllött fiúk fölött. Kikérdezte,
vallatta őket és amelyiknél azt látta, hogy még megmenthető az emberiség
számára, arra rámordult:
– Gyere fel az irodámba.
A gyerek reszketve ment föl és ott Urs bácsi ismét rámordult:
– Akarsz tisztességes ember lenni?
– Hogyne akarnék.
– Megigéred nekem, hogy ember lesz belőled?
– Megigérem.
– Dolgozni fogsz, jól viseled magadat, tisztességes leszel, nem hozol
szégyent rám.
– Megigérem.
– Akkor most eredj le, megfürösztenek, kifésülnek, rendes ruhába
bujtatnak és eljösz velem, munkát szerzek neked.
Félóra mulva ismét jelentkezett a gyerek, tisztára mosva, új ruhában,
mint egy kis herceg. A tanácsos felcsatolta a kardját, szemébe vágta
sipkáját és elindult a gyerekkel a Józsefváros felé. Az emberek
megnézték őket az utcán: az óriási és zord rendőrtisztet és a szegény
kis gyereket. A legtöbbet kézenfogva vezette. Befordult vele a kis
utcákba és a szemével mustrálta a kis pinceműhelyeket, ahol szegény
asztalosok, lakatosok, kárpitosok dolgoznak. Az egyik műhelynél, amely a
legbíztatóbbnak látszott, megállt a gyerekkel:
– Akarsz kárpitos lenni?
– Hogyne, nagyságos úr.
Erre lement vele a pincébe és ott az álmélkodó, nagyon megijedt
mesternek elmondta, hogy ez egy jóravaló gyerek, akiből embert kell
csinálni, mert ez keresztényi kötelesség. Ő ajánlja és majd el fog
jönni, kérdezősködni utána. A szegény iparos rettenetesen meg volt
tisztelve és felfogadta a fiút. A tanácsos elment büszkén, boldogan.
Hetekig beszéltek a kis utcákban arról, hogy milyen fényes, kardos nagy
úr hozta ide a fiút.
Azután mi történt? Rendszerint az történt, hogy a fiú szépen dolgozott
két-három napig, akkor feltörte a mester fiókját, összeszedte az
ezüstkanalakat és visszaszökött a tolvajok közé a Csikágóba vagy
Erzsébetfalvára. De a derék öreg urat ez nem bántotta. Egy hét mulva egy
másik utcában jelent meg egy másik fiúval. Aztán két hét mulva a
Ferencvárosba vitt egyet. Azt mondta magában: az egyiknél majd csak
sikerül. (Az igazságnak tartozom azzal, hogy sok esetben sikerült is ez
a gyermekvédelem.) És fáradhatatlanul csinálta ezt az akciót, a maga
lelkének örömére, nem iratta ki a lapokban, nem árulta el senkinek.
Csakhogy aztán egy kis baj mégis lett a dologból. Mikor már ismerték a
Ferencvárosban meg a Józsefvárosban mindenütt, az öreg úr egyszerűen
rémévé vált a kisiparnak.
– Jézus Mária – mondták a kis utcákban, mikor befordult a sarkon,
kezénél fogva egy szelid kis fiút – csak ide ne hozza!
Később pedig, mikor a csöndes, muskátlis kis józsefvárosi utcában
megcsendült a kardja, a kis mesterek egyszerűen leeresztették a
redőnyöket, elbujtak és vacogva várták, hogy elhaladjon a bezárt műhely
előtt.
– Hála Istennek – mondták aztán – nem hozzánk jött.
Ott kuksoltak az ajtó mögött, a repedéseken néztek ki, gusztálták, hogy
hová megy, kit ér a csapás. Végül aztán nem volt a kis utcákban
rémületet okozóbb jelszó, mint az, amelyet egy-egy ijedten elrohanó
asszony sivított végig a csöndes nyári délutánokon:
– Hamar, hamar bezárni, _jön az Urs egy tisztességes gyerekkel!_
Ezt egy szegény öreg józsefvárosi könyvkötő mondta el nekem, az ő lelkén
szárad, ha túlzás is van benne. De neki is volt egy inasa Urs bácsitól.
És azt hiszem, illett megemlékezni az első pesti gyermekvédőről, ma,
amikor a gyermekvédelemből már kitünően meg is lehet élni. Ha nem
csalódom, ő volt az egyetlen magyar gyermekvédő, aki ráfizetett.