(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaaban?)
Hogyan váltotta fel Fruzsinka asszony Mariska leányasszonyt, abban a
felső szobában, ott Rab Ráby tömlöcze fölött? – Hogy ezt kimagyarázzuk,
nagy kerülőt kell tennünk.
Fruzsinka asszonyt akkor, mikor a férjét üldözőitől megszabadította, s
maga is a legnagyobb kelepczéből csak alig tudta kihúzni a lábát, ennek
az esetnek a következtében megszállotta a szentlélek. Valami nagy
dologra határozta el magát. Ha megszabadult egyszer Ráby, szabaduljon
meg kétszer is, szabaduljon meg egészen!
A czimboráitól azonnal búcsut vett, azokat utasította, hogy menjenek ki
Magyarországból, csatlakozzanak Törökországban valamely harámbasához,
ott a haramiamesterség még tisztességes hivatal, értenek hozzá;
folytassák ott.[42]
Maga pedig levetette a Villám Pista-féle köntöst, felvette megint az
asszony-gunyát, átment Erdélybe, letelepedett a híres zsibói házban,
kitért kálvinistának s rögtön megindította a válópert «szökevény» férje
ellen. Igen jó titulusa volt hozzá; «hűtlen elhagyás»,
«bebörtönöztetés». A felől biztos lehetett, hogy Ráby Mátyás nem fog
megjelenni az edictalis citatióra; s akkor in contumaciam elválasztja a
consistorium a feleségétől három hét alatt. Akkor aztán megszabadul Ráby
Mátyás az utolsó legnehezebb lánczától is, senkinek sem lesz Rab Rábyja,
még a Fruzsinkának sem. Vissza akarta adni Ráby Mátyást maga-magának.
Jót akart tenni.
Már javában folyt a válóper, a mikor hirét vette, hogy a futóbolond Ráby
megint csak beledugta a lábát abba a kalodába, a honnan nagy keservesen
tudta már egyszer kihúzni, s megint odajutott Pest vármegye tömlöczébe.
Ekkor összekáromította az egész világot: hát a Herkópáter sem akarja,
hogy abból, a mit ő elkezd, valami jó lehessen! Bújában, bosszújában
megint felvette a férfiruhát, övébe dugta a mordályokat, lóra kapott s
újra neki indult Villám Pista hirével felrémíteni a világot s most már
kegyetlenkedett.
Vakmerő betöréseit a horvát határszéli lankásoktól egész a solti határig
kiterjeszté s nem a lovat lőtte ki már a pandúr alól.
Egy éjjel azonban hirtelen rosszúl kezdte magát érezni s kénytelen volt
a czimboráitól egy halászkunyhóban elmaradni. A halász elárulta őt a
pandúroknak, rajta ütöttek, nem tudott se menekülni, se védekezni;
elfogták, felhozták Pest vármegye börtönébe.
Mire ideértek vele, már alig állt a lábán, valami ragályos bajt hozott
magával a török határszélről. Ott azt nagyon olcsón adták.
A mint Janosics uram megpillantá a behozott foglyot, egész
gyönyörűséggel látott a beneventáláshoz. Még most is sántított a
lövéstől, a mit kapott tőle.
– Bekerültél hát, drágalátos szép madár! No majd mingyárt lekoppaszszuk
rólad ezeket a czifra tollaidat!
S hozzá kezdett a koppasztáshoz.
A Villám Pista nyakán volt egy szép fekete selyemkendő nagy tenyérnyi
aranyrojttal, legelébb is azon kezdé a porkoláb, hogy azt leoldja onnan.
– Ne nyúlj hozzám, porkoláb; mert bizony megbánod! nyögé a beteg rabló.
– Dejszen jobb lesz ez az aranyrojtos nyakravaló nekem! szólt Janosics
nevetve, s mingyárt fel is kötötte a saját nyakára.
– Attól fulladsz meg, porkoláb, meglátod!
Mikor aztán a várnagy a többi ruháiból is le akarta vetkőztetni, a
felébredt asszonyi szemérem iszonynyal lázadt fel ellene. Villám Pista –
nem, Fruzsinka elkezdett kétségbeesetten tiltakozni.
A női jajszavakra egy tekintélyes úr jött be a hajdúterembe, a hol a
rablót vetkőztették; Tárhalmy, a főjegyző.
Első tekintetre megismerte Fruzsinkát.
Rögtön megparancsolá, hogy hagyjanak neki békét, mert az a fogoly nem
férfi, hanem nő. Ő ismeri a családját; ez egy nemes asszony, a kivel
rangja szerint kell bánni.
Nem engedhette, hogy Ráby Mátyás feleségét így meggyalázzák.
S minthogy a legritkább esetek közé tartozott, hogy magyar nemesi
családból való hölgy a vármegye palloshordó keze alá kerüljön,
annálfogva külön börtön sem volt a nők számára rendelve; hanem az ilyen
rendkivüli esetnél becsukták a foglyot a legkevésbbé használt szobába, a
levéltárba. Ennek a kulcsa a főjegyzőnél állt, ki egyuttal archivárius
is volt. (Azért tudott Mariska a levéltárból Rábyhoz leizengetni.) Most
aztán ezt a szobát Fruzsinkának rendezték be tömlöczül.
Mikor Tárhalmy kiszabadította a fékezhetlen asszonyt a mortifikáló
hajdúk keze közül, az lihegve mondá neki:
– Ezt én még meghálálom az úrnak…
– Mivel tehetné ön azt, szegény asszony?
– Azzal, hogy holnapra meghalok…
A mint aztán Tárhalmy maga felvezette őt a börtönébe s asszonycselédet
rendelt a szolgálatára, az összeroskadó nő azt suttogá neki:
– Uram! Önnek van egy szép, fiatal leánya; jó gyermek, egyetlen. Küldje
el azt innen a háztól azonnal, mert én olyan vészt hoztam magammal, a mi
megrontja még a levegőt is.
Tárhalmy megmondta a dolgot a leánynak. Azt is megmondta neki, hogy a
behozott kalandornő a Ráby Mátyásnak a felesége. Azért Mariskának el
kell menni a háztól, Budára a nagynénjéhez.
Mariska megijedt: de nem a beteg nőtől, hanem attól, hogy ő nem
közlekedhetik a fogolylyal többé, s az vagy éhen hal, vagy méreg által
vesz el. Azon könyörgött az atyjának, hogy hadd maradjon ő itt; hadd
ápolja ő maga azt a nőt.
Bizony csak még ez lett volna hátra, hogy a Ráby Mátyás Fruzsinkájának
dögvészes ágya mellett virraszszon a Mariska! De már ennél több esze
volt Tárhalmynak, mint hogy a romanticismust ennyire engedje vinni.
Pedig majd rávette ez a leány; olyan szépen tudott könyörögni!
Ez alatt azonban megérkezett a megyei orvos s megvizsgálta a beteg
rabnőt.
Az orvos hamis diagnosist csinált, félreismerte a bajt. Nem is csoda.
Hetven év óta nem volt ez országban híre sem «annak» a nyavalyának. A
Villám Pista a keleti pestist hozta fel magával a török határszélről;
annak a jelenségei pedig olyan könnyen összetéveszthetők egy másik
bajjal, a minek az orvosok olyan czifra nevet adtak, hogy a laikusok meg
ne értsék.
Mikor ezt az orvostól meghallotta Tárhalmy, akkor aztán határozottan
megtiltotta Mariskának, hogy azon nő szobájába belépjen.
De Fruzsinka nem is engedett magához senkit közelíteni. A Franciskánust
is kikergette, a ki a lelki vigaszt adni jött hozzá. Attól tudták meg,
hogy protestánssá konvertált. Maga rendelte el, hogy ha meghal, a
nagykőrösi diákokat kell elhivatni, hogy elénekeljék.
De azután egy még ennél is nehezebb körülmény jött közbe, mely Tárhalmyt
arra birta, hogy leányát elküldje a vármegyeháztól Budára.
Megérkezett az alispánhoz Lievenkopp peremptorius felszólítása Ráby
szabadon bocsátása iránt.
A megye rendei azt mondták rá: «nem!» El kell neki itéltetni a maga
törvényszéke által.
Lievenkopp felszólításához sanctio is volt csatolva. A kérdést ágyúk és
szuronyok fogják kisérni.
– Tessék! A kérdésre bezárt kapú lesz a válasz. S e bezárt kapún belül a
kihirdetett itélet fog végrehajtatni a rabon, a ki ennek a vármegyének a
rabja, s a fegyvernek fegyver fog ellenállani.
Tehát vagy végre lesz hajtva az itélet «in facie loci», vagy ostrommal
veszik be a vármegyeházát.
Ez elől el kell távolítani azt a gyönge leányt. Ez nem annak való
tapasztalás.
Így lett Ráby Mátyás szűk ege megfosztva az ő édes angyalától, s így
váltotta azt fel az ő életének, szerencsétlen sorsának elbukott angyala.
A mit igért az asszony, meg is tartotta: reggelre meghalt. Tanácsos volt
őt még az nap átadni a nyugodalmas földnek.