(Soc niomorvsaagos dolgoc wadnac, az mellecnec ugi kell lenni, de
azonban egi wigh teurteeneth is wagion, mellnec kimenetele
zomorusaaghoss leezen.)
Ráby Mátyás nem szólt odahaza semmit. Harapófogóval sem lehetett volna
belőle kihúzni egy szót a számadás-vizsgáló commissió előtt
történtekről; csak azt tette, hogy mikor a vendég urak eltávozának,
elővette az úti táskáját s elkezdett pakolni.
– Te készülsz valahová? kérdé Fruzsinka. Aztán nekem nem is szólsz. Nem
tudod, hogy asszony dolga a pakolás.
Tudta biz azt Ráby Mátyás; de épen nem akarta ezuttal, hogy az asszony
be legyen avatva abba, hogy mit csomagol ő az utitáskába, mert abból
kitalálta volna, hogy hová megy? Pedig hát azon volt, hogy elhitesse
vele, miszerint Nagy-Szombatba készül, ott vannak letéve az okiratai, a
mik a szent-endrei dolgokra vonatkoznak; miután a vizsgálóbizottság
ilyen comœdiát hagyott játszani magával, most előhozza azokat a
bizonyítványokat s egyenesen a megyei sedria elé viszi a dolgot saját
valódi minőségében. Azt is megmagyarázta aztán az asszonynak, hogy azért
nem viheti őtet is magával az útra, mert ő nyerges-ujfalusi
gyorsparasztokkal fog utazni, parasztszekeren; az ilyen út téli időben
még a férfit is megviseli; asszony-ember abban összetörik.
– No én, ha neked volnék, nem mennék Nagy-Szombatba; hanem egyenesen
Bécsbe, oda mennék a császárhoz s elmondanám neki tisztára, hogy miféle
gonoszságok történnek itten, hogy értse meg.
Ráby csak elbámult. Hiszen szórul-szóra azt akarta ő is tenni. Az a
Nagy-Szombat csak ürügy volt. (De hát azért ereszt az ember magához
olyan közel egy asszonyt, hogy az mindent kiolvasson a szivéből, meg a
májából?)
– Leirnám előtte az egész cselszövényt, folytatá a tüzelést Fruzsinka s
aztán azt mondanám neki: «s már most uram, küldj helyettem oda olyan
embert, a ki ezeknek a cselszövőknek a nyakukra tud hágni.»