Fruzsinka kisasszony, a mint a levelet megérté, azonnal sietett a
nagybátyjához, a præfectus urhoz.
– Hallod-e, Hanzi, nem adhatnál nekem arra az approbált konyhakontóra
tíz arany anticipandót? (A másik tíz ott volt a mult éjjeli
nyereségből.)
– Hohó, galambom! szólt, agárvonításhoz hasonló hangon, Zabváry úr, hol
van az már? Nincs már arra mit anticipálni; intabulálva van az már a
bécsi masamód expensnótáival terque quaterque. De hát mire kell neked
most olyan nagy sebbel-lobbal tíz arany? Talán bizony megint a dragonyos
kapitány érzi magát momentán pénzkalamitásban? Ez nála, úgy látszik,
chronicus nyavalya kezd lenni. Majd si friget, majd ha fagy. Stante-pede
kell neki ugy-e? Különben főbe lövi magát. Faxit Deus! Csak már megtenné
egyszer. Minek nekem az ilyen dragonyos kapitány? Az soha sem házasodik,
csak a becsületes kérőket ijeszti el a háztól. Veszett volna Sileziában!
S ha még megházasodnék is, nekem kellene őtet is tartanom. Hogy van neki
egy öreg tanteja. Azt se hiszem. De ha van, utoljára bizonyosan még majd
azt is nekem kell tartanom. Csak írj vissza neki szépen: «Centurio» =
«kapitány;» «pecunia» = «pénz;» «non est» = «nincs». «Si vales, valeas»
= «ha nincs píz, igyál víz!»
– Jól van, ha te nem adsz, majd kérek mástól; mondá nagy dérdurral
Fruzsinka kisasszony, s bevágta az ajtót maga után.
Zabváry úr nem bánta biz azt. Hozzá volt már szokva, hogy Fruzsinka
innen-amonnan kasznártól, számadó juhásztól, birkástól felszedegesse a
kölcsönöket, a miket azok soha sem is mertek a præfectustól megkérni,
hanem valószinüleg elszámították imide-amoda, a hogy műnyelven szoktuk
mondani: «csináltak a kis nullábul nagy nullát.» (Szép tudomány ez, a ki
érti.)
Fruzsinka kisasszony azonban ezuttal békében hagyta mind ezen gyanuba
vett urakat; hanem felnyergeltette a paripáját s a karikás ostort a
nyakába vetve, a két kedvencz agarával együtt kiment az irtványosba
vadászni.
Azonban úgy látszott, mintha nem sok gondja volna a nyulakra, hanem
inkább a sűrű erdőt iparkodnék elérni; a hol a patak mentében hegynek
fölfelé haladva, miután az uradalmi kanászra rátalált, a ki ott
makkoltatott az erdőben s azzal nehány szót váltott, annak az utasítása
nyomán neki vágott egy fiatal csalitnak, s amint azon keresztül
törtetett, kijutott egy szép kerek tisztásra, a minek a szélében
parázstűz körül heverészett leterített czifra szűrén hat fegyveres
legény, akik közül a legczifrább öltözetű, amint a kisasszonyt meglátta,
felugrott fektéből s odasietett eléje, összetalálkozván, összecsapta a
sarkantyuit gavallérosan, s kétfelé sodorintva a bajuszát, miután
leemelte a kisasszonyt a lóról, úgy megcsókolgatá annak a két orczáját,
a hogy csak illett; a két agár is úgy látszott, hogy jól ismerte az
urat, mert az meg őtet csókolgatta össze jobbról-balról. Akkor aztán
ketten egymás vállát átölelve s a Gyöngyöm Miska czifra szürével közösen
betakarva, alá- s felsétálgatának a szép kakukfüves pázsiton, halkan
beszélgetve, a minek a vége az lett, hogy a délczeg lovag maga is lóra
kapott, s egy pár szót dörmögve a társaihoz, fegyvereit magához vette s
a kisasszony társaságában elcsörtetett a csalitos berek közé.
Hogy azután mi történt, azt már láttuk.
Fruzsinka kisasszonynak, mikor hazatért, kezében volt a tíz aranyja; azt
a másik tízhez téve, szépen bepecsételé egy levélbe, azt átadta a reá
váró postásnak s a veres frakkos staféta, még mielőtt bealkonyodott
volna, már vágtatott vissza Ó-Buda felé s fújta a trombitáján, hogy
«elmaradt az úr a lóról!»
És így Fruzsinka kisasszony egy füst alatt három jótettet vitt végbe.
Először az egyik imádóját, a Gyöngyöm Miskát, figyelmezteté, hogy mely
oldalról fenyegeti drága életét a veszedelem; ugyanakkor azzal
megszerezteté azt a tíz aranyat, a melyikre a másik imádójának, a
kapitánynak van szüksége, hogy a paroláját beválthassa és magát a
főbelövéstől megkimélje; harmadszor pedig a harmadik imádóján, a
szolgabirón segített az által, hogy a holnapi computusnál be tudjon
számolni a becassált árvapénzekkel és dikával.
Az a tíz arany különben is olyan megbabonázott pénz volt, a minek az
volt a hivatása, hogy egy huszonnégy óra alatt hét kézen keresztül
hétszer legyen elcsalva, ellopva, visszacsalva, visszalopva, s csak
akkor találjon nyugodalmat.
Hogy pedig Fruzsinka kisasszony mind a három imádója iránt egyforma jó
indulattal viseltetett, s mind a hárommal jót tett, arról meg kezünk
irását adhatjuk.