Mindebből persze semmi se következik. Lehetne tőlem oly dicső, mint maga
a tökéletesség, és még se törődném vele. A Pantheon nem remegteti meg a
szivemet.
De… hogy is mondjam?
Van ebben az emberben valami nyugtalanitó. Például, mintha egy nagy,
nagy bűn nyomná a lelkét. Vagy, mintha… Végre is, nem tudom.
Szóval, meg vagyok győződve róla, hogy ennek az embernek valami titka
van. S én szenvedélyes talányfejtő vagyok.
Ne essék még egészen kétségbe, aranyosom, de nem hallgathatom el, hogy
tegnap magam is megrőkönyödtem magamtól.
Képzelje csak.
Roland, a kis négerem, most fog először gyónni és áldozni, s mialatt
erre készülődtünk, kiderült, hogy Roland, bár régóta a leggondosabb
vallásos nevelésben részesül, még nem volt megkeresztelve. Nosza,
szerezzünk hamar egy keresztapát, de kit?
Az első pillanatban rá gondoltam. De – nem mertem megkérni rá, mert a
keresztanya én leszek.
Ez a gyávaság az, a mi azóta gondolkodóba ejtett.
Ha érdekli a Roland sorsa, megnyugtathatom, már meg van keresztelve.
Keresztapjául Birulovot választottam.
Birulov örömmel fogadta el ezt a sok felelősséggel járó hivatalt. Elég
aljas volt megjegyezni, hogy ez az uj összeköttetésünk méltó az ő légies
szerelméhez.
A kis szerecsent Roland, Antal, Márius, Árpád és Szergiusz nevekre
kereszteltettem. A Szergiusz nevet Birulov tiszteletére kell hordania.
A pap igen szép beszédet tartott a keresztelőn, s kijelentette, hogy a
tizennégy éves kis néger most már az én gondjaimra van bízva, s hogy,
mint lelki anyja, tartozom gondot viselni rá, hogy az erény utjáról le
ne térjen.
A gyermek ma egész este ájtatosságait végzi. Holnap Birulov elviszi a
templomba, hogy meggyónjék és megáldozzék.
Birulovot még nem láttam ilyen ünnepies körülmények között. Azt hiszem,
ő maga is fél egy kicsit, hogy holnap nem fogja tudni a leczkéjét. De
minthogy a tennivalója jóformán semmi, remélem, kifogástalan lesz.
Isten önnel, édesem, megszámlálhatatlan csókok.
_Masa_.