Kedves angyalom!
A férfiak mind ostobák. Mind, mind egy szálig. Nincsen kivétel.
Meglássa, a kegyed öcscse is csak olyan lesz, mint a többi. Igen,
Emilke, a kit most is magam előtt látok fekete bársony-kabátkájában, és
sötétkék, nagy máslijával a nyakában, a ki ma még olyan kedvesen, olyan
ártatlanul néz önre diószinü, nagy hajsátora alól: Emilke egy szép nap
rekedt hangon fog krákogni kegyed előtt valami butaságot, és ekkor
kegyed észreveszi, hogy Emilke már férfi. Ó, be csunya dolog is férfinak
lenni!
Leánynak lenni pedig nyomorúság. Aláirom. Az ember megőszül, hogyha
bölcselkedik.
Az eső úgy zuhog, mintha dézsából öntenék. Előveszek egy franczia
regényt, s a hogy kinyitom a könyvet, ezt a mondatot olvasom nagy lelki
épüléssel:
»Minden nő életében van egy pillanat, a mikor ingadozik. Csak ezt a
pillanatot kell megtalálni, és…«
Ó, a háromcsillagos hülye!
De hát ezek az emberek mind egyformán gondolkoznak, vagy mind egyformán
nem gondolkoznak?!…
Soha, soha se emelkednek odáig, hogy egy perczre belepillanthatnának egy
olyan nő lelkébe, a ki méltó erre a névre?!…
Ó, a szerencsétlenek!
Ugy hiszem, egy nőnek, a ki szeret, ha nem vág hozzá olyan
bárány-arczot, mint a szinpadi Ágnesek, nagyon rossz dolga lehet ezen a
világon.
Azok a bizonyos urak rögtön hajlandók nekik tanácsokat adni.
De hát nem tudják elképzelni, hogy micsoda sátáni gőg lakik egy hozzám
hasonló lénynek a lelkében?!…
Nem tudják elképzelni, hogy ha az életemet kellene megváltanom egy
szennyességgel?!… ha elég szerencsétlen volnék úgy imádni egy férfit,
mint az istent!… inkább bele ugranám az első pocsolyába!…
Mondom kegyednek, hogy vakok és ostobák.
_Masa_.
U. i. Ugy-e, ott lesz szombaton a Papa gyászmiséjén?!
Valahogy el ne felejtkezzék róla, édes angyalom!