szerető öreg tanitónője:
_Szoláry Helén_.
U. i. Nem irja, kedves Masám, forgatta-e már _Krisztus követésé_nek ama
gyönyörű kiadását, melylyel születésnapjára az érsek úr ő nagyméltósága
volt kegyes meglepni. Ne felejtse el megirni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Felbontom ezt a levelet, mert fontos dolgot kell közölnöm Önnel.
Az imént – nagy meglepetésemre – igen előkelő vendég járt nálam. Az
érsek úr ő nagyméltósága kegyes volt meglátogatni.
Eleinte nem tudtam elgondolni, mire magyarázzam ezt a példátlan
kitüntetést.
Semmiségeken… – mit mondok?! – szeretetreméltóságokon kezdte, a
melyekkel igen megtisztelte csekélységemet.
Aztán más tárgyra tért át.
– Elégedetten értesültem – szólt elismerő hangon – hogy Mária hugom
önként, csak szive sugallatát követve, ötvenezer forintot ajándékozott a
tarjáni templom épitésére.
Ez egyszersmind alkalmul szolgált neki, hogy megelégedéssel nyilatkozzék
arról a tántorithatatlan vallásos érzületről, melyet maga, kedves Masám,
mindnyájunk örömére, oly gyakorta tanusit. Elismeréssel emlitette azt
is, hogy ha szent czélokról, ha az egyház érdekéről vagy a szegényekről
van szó, az én kis tanitványom bőkezüsége nem ismer gazdasági
tekinteteket.
Még ekkor se tudtam elképzelni, hogy vajjon mit akarhat?! Azért, hogy
ezt nyilvánitsa, csak nem ereszkedik le az egyház egy hivséges, de igen
szerény szolgálójához?!
Hanem egy pár pillanat mulva már tájékozhattam magamat.
– Csakhogy sajnos – folytatta ő nagyméltósága – ez a bőkezüség nem
csupán szent czélokat ismer, s tartok tőle, hogy a családi vagyon,
melynek Mária hugom a Gondviselés kegyelméből egyedüli és korlátlan ura,
nagyon meg fogja szenvedni az ő leányos tapasztalatlanságát.
Azután előadta, hogy az, a mit ő »leánygazdálkodás«-nak nevezett,
mekkora anyagi veszteségekkel s mi mindenféle veszedelmekkel jár. Végül
oda nyilatkozott, hogy nagyon kivánatosnak tartaná, ha a kegyed
uradalmai erős karú vezetőt kapnának, ha a családi vagyon ismét férfi
gazda kormányzása alatt állana.
Tudom, kedves Masám, hogy a mit irok, kegyednek nem kellemes; de
kötelességem megirni.
Igenis, ezután lecsapott a bomba, mint kegyed szokta mondani.
Ő nagyméltósága kijelentette, hogy ebből a zavaros helyzetből csak egy
kijáró van. Az, ha maga, édes Masám, úgy a maga, mint a család érdekében
lemond »kisleányos függetlenségi ábrándjairól« (az érsek úr szavai), s
nőül megy Viktor grófhoz.
– Kegyednek – szólt hozzám ő nagyméltósága – jelentékeny befolyása van
Máriára, a mit én természetesnek találok. Remélem, ezt a befolyást
érvényesiteni fogja, Mária és a család közös érdekében.
Ijedtemben, zavaromban, meglepetésemben azt az őrültséget szalasztottam
ki a szájamon, hogy az én tudomásom szerint maga, édes Masám, a
Jóistenen kivül, nem hallgat a világon senkire. S rám kevésbbé, mint
bárki másra.
Magam is megijedtem a szavaimtól s mentségképpen megjegyeztem, hogy ezt
persze én sem találom örvendetesnek.
Ő nagyméltósága kissé szigorúan felelt, s megvallom, majdnem rosszúl
esett, a mit mondott.
Azután a lelkemre kötötte, hogy beszéljek önnek a szivére, s tegyek meg
minden lehetőt a Viktor gróf érdekében, a mely egyszersmind az ön érdeke
is. Továbbá meghagyta, fejezzem ki ön előtt határozottan, hogy az, a mit
irok, az egész család óhajtása.
Valóban, most is zavarban vagyok egy kissé, mikor ezt a kötelességet
teljesitenem kell.
De azért nem mulaszthatom el emlékeztetni, kedves Masám, hogy Viktor
gróf igen komoly férfi, a kire bizonyára nagy politikai jövő várakozik.
Komolysága, meggondoltsága s jellembeli egyéb jeles tulajdonságai pedig
arra nézve is kezességet nyujtanak, hogy mint férj a példás kivételek
közé fog tartozni. Az élet nem tréfa, kedves Masám; bizonyára
bátorságosabb egy erős akaratú, komoly férfi karján járni be, mint
egyedül, dísztelen magánosságban.