Pedig még nem is ez a legborzasztóbb. A legborzasztóbb az, hogy maga
érdekesnek talál egy fiatal embert, a ki sohase kel fel az asztaltól a
nélkül, hogy huszonegy üveg ne legyen körülötte!
És még azt mondja, hogy Henrik gróf iránt tulságosan szigorú vagyok! Ne
csodálkozzék rajta, kedves Masa, hogy nem tudok neki könnyü szivvel
megbocsátani. Örömest elismerem, hogy Henrik gróf igen szép tehetségü s
kellemes fiatal ember, de nem tagadhatom, hogy meggondolatlanságai
aggodalmakat keltenek bennem jövője iránt. Igy nem kárhoztathatom eléggé
önnel szemben elkövetett könnyelmüségeit. Maga az az egy, hogy nem
gondolva önre, olyan szégyenletes ujságokat járatott a házhoz, a milyet
multkori levelében ön is emlitett, elég volna rá, hogy megrenditse
személyébe helyezett bizalmamat. Csakhogy, fájdalom, ezt a bizalmat már
régen elvesztettem; akkor, mikor fogadása ellenére ismét kártyához
nyúlt.
Különben, ha már arról a bizonyos ujságról van szó, a melynek a nevét se
akarom leirni, engedjen meg, kedves Masa, de nem olvasta maga azt olyan
gyakran, mint dicsekszik vele. Maga engem csak rémitgetni akar. Azt
mondta magában, hogy: »Majd megijesztem egy kicsit azt a zsémbes
vénkisasszonyt. Előbb megijesztem, aztán elérzékenyitem«.
Mondhatom, sikerült is mind a kettő. Azaz, hogy bizony csak az utóbbi
sikerült, mert ha egy kicsit megijesztett is, az ijedtség nem tartott
sokáig, s mindjárt átláttam a szitán. Engem ugyan nem tart bolonddá.
Ismerem én az én Mikulásomat.
A mi azonban Pimprenelle márkinét illeti, ha még egyszer szerencsém lesz
hozzá, bizony lesz neki egy kis mondanivalóm. Hát illik az, igy
beszélgetni gyermekleányokkal!
Addig is adja át neki szives üdvözletemet.
Ennek a szeleburdi asszonykának egy dologban nagyon igaza van. Igen
helyesen emlitette, hogy végtelen kár volna, ha az én kis tanitványom
csakugyan abbahagyná szobrászati tanulmányait. De hogy is gondolhat
erre, édes Masám, mikor már oly szép sikerei voltak! Bizonynyal magam
sem vagyok barátja annak a szemérmetlenségnek, a melyet még nálunk is
látni a múzeumban, tudniillik, hogy fiatal, sőt serdületlen lányok
teljesen öltözetlen női szobor-alakokat mintáznak, de hát hol van
megirva, hogy e nélkül nem válhatik valaki művésznővé? A művészet oly
szép, oly fenséges, oly magasztos!… nem hihetem el, hogy össze kell
lennie kötve a szemérmetlenséggel. Mintha e nélkül nem lehetne szép
dolgokat alkotni! A _Psyché_t, megvallom, nem szerettem; de lássa, édes
Masám, az imazsámolynál térdeplő leánynyal oly jeleset alkotott, hogy
mindenki, a ki látta, el volt ragadtatva.
(Nem szeretném, hogy ha valami nagyon elbizakodottá válnék, de magának
éppen az ellenkezőre van hajlandósága.)
Köszönöm, nagyon köszönöm, kedves Masám, a szives sorokat, melyekben
annyi szeretettel szól rólam! Hisz maga mindig… de nem, mert megint
elérzékenyedem.
A grófné ő méltóságát mély tisztelettel üdvözlöm.