volt némelyik, sőt néha nagyobb volt, mint a tót kalap, vagy kézi
garaboly, vagy egy méhkas. Fejszével kellett a fáról levágni, azután
hozzáértő emberek áztatták, főzték, gyömöszölték, puhitották s a mikor
készen volt, vagy nyári sapkát csináltak belőle, vagy tűzszerszámnak,
vagy patikaszernek árusitották el. A sapka olyan könnyü volt, mint a
pehely, mégis meleg. A beleütött aczélszikrától a sapka is csak oly
könnyen fogott tüzet, mint a többi tapló. Pajkos emberek sokszor meg is
gyujtották az ember fején. A taplótűz orvtűz, alig venni észre. Ha nem
volna füstje s füstjének kellemes szaga, rá se jönne hamarjában az
ember. De az égő sapka mégis csipkedi az ember feje bőrét s ez
viszketéssel jár. A szegény ember perczekig elvakaródzik, mig utóbb
észreveszi, hogy nincs ő neki semmi baja, csak éppen hogy ég a város, ég
a feje, ég a sapka.
A pudva is tapló, de az mégis más. A pudvát sok mindenféle vén fa
belseje megtermi idővel. A pudva a fánál öregségnek, elvénhedésnek
szülöttje s az egykor majd elkövetkező halálnak előre nyilvánuló jele,
de azért a pudvás fa még ötven évig, sőt tovább is elélhet, nagy
terebélyére még nagyon sokáig büszke lehet. Az olyan fát, melyből a
pudvát kiszedték, vagy a melyből a pudvát szél, hangya, mókus, vadmacska
kifürödte, kiszórta, a benne támadt üregnél fogva odvas fának nevezik.
Füz, nyár, szil, hárs, fenyő, bükk, tölgy, cser, – mind lehet pudvás és
odvas. Lehet sok vén gyümölcsfa is. Somból, gyertyánból, akáczából soha
se láttam puha pudvát.
Leghiresebb s tűzszerszámnak legalkalmasabb taplót a bakonyi
cserfapudvában találni. Ennek a pudvának a szine is kellemes, tapintása
puha, sulya könnyü, a szikra rögtön beleesik, füstjének illata pedig
diadalmasan versenyezhet a déli Balkán rózsáival. Országos hire volt
egykor ennek a pudvának. Régi öreg követeinktől hallottam, hogy
Veszprémvármegye követeitől mind a többi ötven vármegye követe megvárta
a pozsonyi országgyüléseken, hogy bakonyi cserfapudvával ellássák őket.
Rohonczy János, Kocsi Horváth Sámuel, Kocsi Sebestyén Gábor zsákszámra
hordatták országgyülésekre a bakonyi cserfapudvát.
Volt Zirczen kereskedő, vállalkozó, valami Böhm nevü jóravaló sváb
ember, a ki bakonyi taplószedéssel is nagyban foglalkozott s a ki
Pestre, Pozsonyba s Ausztriába kocsiszámra szállitotta egész esztendőn
át a mindenféle taplót s különösen a cserfapudvát is. Fogadott emberei
voltak, a kik fejszével, kordélylyal járták az erdőket, rengetegeket s
gyüjtögették a taplót. Kibérelte e czélból a zirczi apátságnak s a
cseszneki Esterházy grófoknak minden Bakonyerdejét. De emberei az idegen
erdőkben is szabadon kóboroltak s a nekik tetsző szebb-szebb
taplónövényeket leszedték a fákról. Ki őrizné a rengetegekben a taplót,
gombát, földi epret s a többi efféle ajándékát a vad természetnek?
Egyik évben a bakony-béli apátság erdeit is kibérelte a zirczi
taplószedő. A jó, öreg apátúr, Sárkány Miklós, hiába vonakodott sok
ideig. Azt mondta, a tapló istennek ingyen való adománya, annak földjét
se szántani, se vetni nem kell, hadd használja azt ingyen minden szegény
ember, hiszen a tüzgerjesztés áldására mindenkinek szüksége van, mint a
levegőre, a tüzi szerszámtól ne foszszanak meg senkit. Utóbb annyit
beszéltek a fülébe, hogy mégis kiadta bérbe a sok ezer hold erdőt,
esztendei negyven forint haszonbérért.
A zirczi Böhm lett tehát mindenható ura a bakonybéli rengetegben a
mindenféle taplónak, pudvának és zsidóbőrnek, mind a déli határokig,
egészen a szentgáli királyi vadászok határáig, arra Pápavár felé,
Hárságy felé, a felső Halyagig.
A szentgáli köztársaság egyik kanásza azonban azon a vidéken
legeltetette nyáját. A kanász neve volt Hamvazó Jancsi. Volt benne
valamelyes életrevalóság a nyáj őrzésén kivül is. Karikásának elkopott a
telenkje, szijat kellett vennie az uj telenkhez s jól tudta, hogy a
herendi zsidó elkér a szijért tiz krajczárt is. Milyen jó volna ezt a
pénzt megtakaritani s a szijat valami erdőbeli találmányért cserébe
megszerezni.
Csereértéknek igen jó lenne a tapló. Körülnézett s hamarosan talált is
egy-két kerek sima, szép taplódaganatot a fákon, baltájával levágta,
tarisznyáját velök telerakta s a legközelebbi vasárnapon leballagott
vele Herendre, a Sörte zsidóhoz. A zsidónak bizonyosan valami jobb
hangzásu német neve volt egykor, de a német szóval a bakonyi kanász
nyelve meg nem birkózik, Sörtének hivta hát a boltost.
Nem hiába ment hozzá. A csereüzlet megtörtént. A Sörte zsidó kapott egy
tarisznya nyers taplót, Hamvazó Jancsi pedig kapott egy telenknek való
szijmadzagot s két hörpentés pálinkát.
Vajjon mi rossz van, mi kárhozatos és büntetni való dolog van e
csereüzletben?
Semmi sincs, de azért mégis ebből támadt a veszedelem.
A zirczi Böhm taplós emberei véletlenül épen akkor abban az erdőrészben
csatangoltak, észrevették a taplók helyét, a vágás csak egy-két napos
lehetett, nyomoztak, szaglásztak, puhatolództak s utóbb is rájöttek,
hogy Hamvazó Jancsi volt a tettes s hogy a herendi Sörte zsidó vette meg
a taplót.
A zirczi Böhmnek volt ügyvédje. Kegyetlen példát kellett teremteni, hogy
mindenféle orvok, csempészek, tolvajok, orgazdák ne kárositsák a bérlőt.
Csak beérkezett ám a panasz a nemes vármegyéhez Hamvazó Jancsi kanász
ellen, Sörte zsidó boltos ellen. Amaz a tolvaj, emez az orgazda.
A bünvizsgálat folytán minden bebizonyosodott. A két szerencsétlen
vádlott mindent beismert. Várhatták a szörnyü itéletet.
Kitüzték a tárgyalás napját. Megjelent mindenki. Panaszosok, vádlottak,
tanuk, szakértők, ügyvédek. A vádat kegyetlen természetü viczefiskus
tartotta kezében. Épen nem szerette a zsidót. Ha zsidó volt a vádlott,
akasztófán alul nem alkudott.
Az alispán kérdéseire Hamvazó Jancsi töredelmesen beösmerte minden
bünét.
– Mi a mentséged?
– Megkövetem a téns nemes vármegyét, az a fa, a melyről én a taplót
vágtam, nem bakony-béli, hanem szent-gáli erdő. Igy tudom én is, a
nyájam is, igy tudják a szent-gáli uraimék is. Husz esztendeje őrzök
ott.
A birák összenéztek. No ez nagy dolog.
Következett a Sörte zsidó.
– Hogy hivnak?
Mondja.
– Van-e feleséged?
– Van.
– Hány gyereked?
– Nyolcz.
– Miből áll a vagyonod?
– Abból, a mi a boltban van.
– Mennyi pénzed fekszik a boltban?
– Tizenhat forint.
Fülel a kegyetlen szivü viczefiskus. Közbe szól:
– Miből tartod a feleséged, nyolcz gyereked? Miből adsz nekik enni?
Miből ruházod őket? Adót, boltbért, orvost, patikaszert miből fizetsz?
Ha halottad van, miből temeted?
– Abból a tizenhat forintból.
A viczefiskus majd leesik a székről bámulatában.
– Hát hogy mindent előteremts: mit csinálsz te azzal a tizenhat
forinttal?
– Forgatom!
A birák összenéztek. No ez még nagyobb dolog.
De a tárgyalás be van fejezve, a viczefiskus adja elő a vádkeresetet.
A viczefiskus föláll. Arczát rendbeszedi, szakállát megsimitja, bajuszát
megsodorintja, kabátja ujjait előre huzza s hatalmas hangon elkezdi a
vádbeszédet.
Szabályosan elmondja a vádbeli tény történeti és jogi részét. Ismerteti
a panaszos, vádlottak, tanuk és szakértők nyilatkozatait. A
lelkiismeret, a törvény és jogtudomány két mérőserpenyőjét telerakja.
Egyik serpenyőbe teszi a terhelő és sulyositó körülményeket, a másikba
teszi a mentő és enyhitő körülményeket. Kiveszi a szót a védők szájából
is, ne fecsegjenek órahosszat. Végül gondosan megnézi s a tekintetes
biróságnak is megmutatja, melyik serpenyő billenti le a másikat. Igy
végzi lelkes szónoklatát:
– Van még szavam, tekintetes nemes törvényszék, e közönségesen Sörte
zsidónak nevezett vádlottról. A világtörténet sok nagy lángelmét ösmer.
Homérosz és Arisztotelesz a görögöknél. Juliusz Czézár és Taczitusz a
rómaiaknál. Hunyadi János a magyaroknál. Newton és nagy Napoleon az
angoloknál és francziáknál világitó oszlopok, mig az emberiség utolsó
csillaga is el nem hamvad. De mind e nagyok lángelméje csak alig pislogó
mécs e közönségesen Sörte zsidónak nevezett herendi boltos ragyogó
lángelméje mellett. Ime, hogy szerénytelen ne legyek, magam se vagyok
hányd el-vesd el ember, feleségem sincs, nyolcz gyermekem sincs, s
kilenczszáz forint évi fizetésből mégis alig tudok megélni; – ez az
ember pedig tizenhat forintnyi tőkevagyonból megél s feleséget és nyolcz
gyereket tud tisztességesen eltartani. Ezt tegye meg világhóditó
maczedóniai Nagy Sándor! Nem büntetéssel kell ezt az embert sujtani,
hanem közálladalmi jutalomban és elismerésben megdicsőiteni. Megmondtam.
Ezt a viczefiskust Zádor Pálnak hivták.
A birák megint összenéztek. No ez most már a legnagyobb dolog.
De föl is mentették nyomban a két vádlottat, csak ugy pattant. Megkapták
még költségeiket is.
Hiába nyöszörgött a zirczi Böhm és ügyvédje, hogy küldjön ki a vármegye
szakértőket, mérjék föl ezek a bakonyi erdők határait, hadd tünjék ki,
hogy a taplós fa mégis a bakony-béli határban áll. A vármegye kidobálta
őket. Hiszen a költségre nem lenne elég a Böhm taplószedőnek s a
bakony-béli apát urnak minden vagyona se. S unokáink is régen porrá
váltak, mire a pörnek vége lenne.
TARTALOMJEGYZÉK.
Tájékoztató.
I. (Mekkora a Bakony? – A Bakony különös bája. – A magyar köznemesség. –
A norman és a magyar. – A nemes magyar lélek. – A magyar sziv a
leggazdagabb.) 1
II. (Nagy urakról én nem irok. – Mátyás király adomája a csóri csukáról.
– Veszprémvármegye Bakonyja. – Nyolcz puszta vára és három eleven vára.
– Ó-palota, Csesznek, Bakony-Ujvár, Vár-Palota, Esseghvár,
Nagy-Vásonykő, Döbrente, Csékut, Nagy-Somlyóvár. – Kisfaludy Sándor
emlékezései. – Móré László, Tury György, Gyulaffy László. – Zalavármegye
Bakonyerdeje. – A Balatonra néző hegyoldalakat nem tartom Bakonynak. –
Az én szülőfalumban nem volt fa. – Az őserdő, a hogy én láttam.) 8
A virtus.
I. (Mi a nemesi katasztrum? – A rovatok. – A birtokos. – Hányféle volt a
nemes ember? – Az inzurgens. – Nem minden nemes külön nemzetség.) 24
II. (A nemesi pártok. – Deák Ferencz pártja. – A párt-jelszavak. – Mire
kellett a primás sok pénze? – Deák pártja nagyobb volt, mégis gyöngébb
volt. – A pártok tanyái. – Bevonulnak a nemesek. – A főispáni
konferenczia. – A régi vármegyeház. – Ott kezdődik közéleti pályám.) 37
III. (A Szent Lélek segitségül hivása. – Mit énekel a nemes ember, ha
szive szerint énekel? – Az eskük könyve. – Régi eskü, uj eskü. – A
nemzet pártján levő nemesség kint szorul. – Fodor Mihály nemes
atyánkfia. – Birkózó adomája. – Boszúra hivja föl a kint szorult
nemességet. – A labanczok táborhelye s lakomájuk készülése. – Irtóztató
rombolás. – Boszut liheg a csuffá tett győzedelmes tábor.) 50
IV. (A szürdolmány. – Verner uram vendéglője. – Az ellenség megrohanja.
– Apám és Csörgey Ferkó. – A muzsikus czigányok veszedelme. – A halálos
dulakodás. – Verner uram tanácsa. – Miért nem menekült apám? – Csörgey
Ferkó eltünt, apám maga maradt.) 68
V. (A hadi zsákmány. – Apám menekülési terve. – Nem sikerül. – Südyt
megragadja és védő pajzsként használja. – Apám elkeseredik. – Ott terem
a segitség. – Verner uram siralmas helyzete. – A rettenetes Csörgey
Ferkó. – Békesség lett. – A kis Verner-leány hivta a segitséget. – A
Bakonyon túli nemesség tanyája. – Mi történt ott? – Vámosi Saáry
Gergely.) 80
A szent gáli nemzetes asszony.
(Nagy urak-e a magyar pénzügyminiszterek? – A régi palota. – A nemzetes
asszony megszemléli a palota termeit. – A cselédszobákból csinál lakást
magának és a miniszternek. – Cselédsége. – Utolsó Karácson-esténk.) 95
A faragó béres.
(Mit tud a faragó béres? – A kisbéres. – A pusztai cselédség
rangfokozata. – A faragó béres szemre veszi a hiányosságokat. – A
Bakonyba megy szerszámfáért.) 103
Boronya halála.
(Ki volt, mi volt Boronya? – A fehér vaddisznók. – Kevés a makk. – Mit
beszél az öreg sertés? – Boronya halála. – A vihar győzi-e tovább, vagy
a kürtszó?) 110
Atyafi-látogatás.
(Az ismeretlen nénémasszony. – A Tibay-atyafiság. – A Tibay-birtokok. –
Mi volt a nemesi birtok? – Sághy Tóni atyafi látogatása. – Miért mondott
le örökre Ambrózy az atyafi-látogatásról?) 116
Ük.
(Jókai és Tóth Béla használta e szót: ükapám. – Hibásan. – A süv szó. –
A család izei. – Régi tudós is ejt hibát. – Tanulság.) 124
Ez is válópör!
(Zádor Pali őrzi a kutyabőrt. – Megnősül, gyereke lesz. – Válik a
feleségétől. – Válópöre alatt minden békéltetésnél ujabb gyereke
születik. – Utóbb megunja a sok gyereket és a hosszu válópört.) 132
Kikből állt a tábor?
(1848. évi márczius 15-ike Pozsonyban és Pesten. – A tizenkét pont. – A
pesti ifjak. – Tómics gazda ötvenkét szücslegénye.) 140
Kerkapolyak.
I. (A Kerkapoly név. – A Bakonyból került a nemzetség Balaton mellé. –
Az áttelepedés története. – Padányi Biró Márton püspök. – A kis-lődi
nemesek. – Balaton-Udvari határa. – A nemesi előnév természete. – Az
előnevet hajdan nem a király adta. – A Szalók, Karcsa, Kisfaludy, Jókay,
Eötvös, Deák nemzetség előnevei. – A Kerkapolyak előnevei.) 147
II. (A nemességszerző Kerkapoly. – Kerkapoly István, a jeles alispán. –
Házassága. – Deák Ferencz társai Zalában. – Az alispán második házassága
és halála. – Gyerekei. – Móricz, Tivadar, Balázs. – Csuzy Pál
végrendelete. – A hires Csuzy-pör. – A becsehelyi rettentő éjszaka. – Az
én munkám a pörben. – A nagy miniszter édes apja. – Édes anyja Bodor
Zsuzsánna. – Milyen asszony volt? – Gyermekeik.) 161
III. (A nagy miniszter keresztszülei. – Édes apjának halála és sirja. –
A halál titkos története. – Nagy lelki gyötrődések a halál előtt. – A
nagy miniszter gyerekkora. – Miért nem lehetett szent-gáli biró? –
Milyen tolmács kell? – A rézöntő nem kell. – Az öregbiró a nagy
miniszterből akar tolmácsot nevelni.) 184
IV. (Kerkapoly Károlyt föl kell fedezni. – Miért feledték el? – A nemzet
nagyjai. – Kerkapoly és a népszerüség. – Tanárom volt. – A tudomány
német mívelésének módszere. – Megfertőztetik vele a magyar míveltséget.
– A nagy miniszter tanárai. – Vály Ferencz. – Bocsor István. – Tarczy
Lajos. – E tanár jellemzése.) 205
V. (Zádor György: Deák és Vörösmarty barátja. – Csodálatos itélete. –
Nagy jogtudós. – Magyar jog átalakitása. – Deák aggodalmai. – Kerkapoly
a tanuló ifjuság ideálja.) 223
VI. (Kerkapoly első betegsége. – Tanárrá lesz. – A bölcsészetet
választja. – Pápai háza és életmódja. – A rágalom. – Első előadásai. – A
magyar ész. – A hégeli bölcsészet. – A magyar ifju a német egyetemen.)
236
VII. (Kerkapoly „Világtörténet“ czimü könyve. – Baldácsi báró. – Miként
fogja föl Kerkapoly a történet észtani tárgyalását? – Felfogásának
birálata. – A magyar történet nincs még megírva. – China művészete,
festészete, zenéje, költészete. – Miért nem szól Kerkapoly Japánról? –
Minő terve volt a további kötetekről?) 252
VIII. (Az akadémiai székfoglaló beszéd 1860-ban. – Honnan támadt a
beszéd eszméje? – Micsoda népfaj a magyar? – Egyik népfaj
fölemelkedhetik-e a másiknak műveltségi magasságára? – A magyar és a
japán fölemelkedett. – Kerkapoly másik munkája: A protestáns
egyházalkotmány. – A magyar protestánsok nagy küzdelme 1860-ban az
egyházalkotmányért. – Kerkapoly művének rendeltetése.) 264
IX. (Kerkapoly ujabb könyvei, az „Ismerettan“ és a „Gondolattan“. –
Miként törekedtem a magyar nyelv titkaiba behatolni? – Kölcsey tévedése.
– Kerkapoly bölcseleti nyelve. – A külső és a belső. – Kant tétele nem
igaz. – A valami és a más. – Az egy. – Mennyit kell olvasni? – Miért
késett bölcseleti munkái kiadásával? – Vitám vele a fölött: miként
kezdődik az észtan?) 278
X. (Kerkapoly kéziratban levő művei. – A pápai ó-kollégium. – Uj
kollégium épitése. – A rágalom Kerkapoly ellen. – Dicsőséges elégtételt
nyer. – A Kerkapoly-nemzetség nemzedékrende.) 293
Taplószedő.
(Mi volt, mire való volt és hányféle volt a tapló? – A bakonyi
cserfapudva. – A zirczi taplószedő. – Hamvazó Jancsi taplót ád el a
Sörte zsidónak. – A bűnügyi tárgyalás. – A vádbeszéd.) 302