Volt Amszterdam városába egy ördöngös praktikájú zsidó, aki nem csak a
földi emberek elott tudta magát hatalmasnak mutatni, hanem még a levegoi
és tüzi lelkeknek is tudott hatalmasan parancsolni, úgy, hogy ha
elohívta oket, tehát akármely parancsolatokat adott nekik, szívesen és a
legnagyobb serénységgel teljesítették. Az o hatalmas egyik ereje egy
könyvbe volt, melyet ha balra megnyitott tehát a tüzi lelkek jöttek elo
és engedelmeskedtek neki; más ereje pedig egy gyurube volt, melyet ha a
kövivel megfordított az ujjába, tehát a levegoi lelkek jöttek
szolgálatjára. Az ördöngös varázslót Matadájnak nevezték. Ez evvel a
nagy praktikájával és erejével annyi kincset gyujtött már magának, hogy
sem gazdagságra sem erore hozzá fogható ember nem találtatott. Egykor
szobájában üldegelvén, az o varázsló könyvét elovette, és némely különös
dolgokat a könyvbol nézvén, magát kecsegtette. Többi között azt is
feltalálta, hogy vagyon az indiai setét tengereken túl egy hegy mely
alatt fekszik egy megbecsulhetetlen kincs melynek drágaságát és
szépségét emberi elme meg nem foghatja, és hogyha ki annak a kincsnek
birtokához juthat, az magát az egész világon leghatalmasabbá teheti. Ezt
hogy a Matadáj megtudta, örömibe székirol felugorván, és már a
halhatatlan kincs birtokosának gondolva magát, örömiben tapsolt. Csak
nagy hamarsággal paripát nyergeltetett, és kisétált a városon kivul lévo
téres mezore, és midon a könyvit megnyitotta volna, tehát a tüzi lelkek
megjelentek rémeszto nagy sokasággal; kevés vártatva pedig megfordítván
közép ujjában lévo gyurujét, ennek erejével a levegoi lelkeket mind
elolcitálta. Midon a nagy sokaság már mind együtt lett volna, és
fuszálként reszketve várták a hatalmas Matadájnak parancsolatját,
egyszer megnyitván száját, mennydörgo parancsolatját mindjárt
teljesíték, és nekie a föld alatt elrejtett kincsét, azaz
megbecsülhetetlen Szaksza várát, mindjárt elolhozzák. Matadájnak eros
parancsolatjára a lelkek morgolódó szavakkal sopánkodva mondották, hogy
onekik az nem állana hatalmokban, hogy azt elhozhatnák, mivel az a föld
alatt levo lelkeknek vagyon hatalmába, és azok tízszer annyi erovel
bírnak, mint ok; hanem ha el akarod hozni, mondották, tehát ennek
megszerzéséhez szükséges egy ártatlan zsidó gyermek, melynek Lámek a
neve; azután ha a gyermeket megtalálod, tehát majd akkor mit mívelj és
miként bánjál vele, megtanítunk, mert nincs olyan ero aki azt a kincset
onnan felhozná, egyéb az oly ártatlan gyermek, melyet Lámeknek hívnak.
Erre a nagyra vágyó öreg Matadáj, megvakarván a fejét, a lelkeket
magától elbocsátotta, maga pedig haza ballagott, de nyugtát sehol sem
találta. Így harmad napig magában tünodvén, végtére magában elvégezte
azt, hogy elmegy és felkeresi a világban akárhol azt a Lámek nevu
gyermeket.
Így tehát lovat fogat a hintajába, és megindúl Ázsiának részeiben
keresvén az Izráel népei között a Lámek nevu gyermeket. De sehol nem
tudtak ily nevut találni. Végre sok fáradságai után elkedvetlenedve és a
dolog felol egészen kétségbe esve, elérkezik Konstantinápolyba. Amint
tehát Konstantinápol utcáin alá s fel járna, és a gyermekeket, akik az
utcán játszottak, egyenként kérdezné, hogy melyiket hogy neveznék? és
amely gyermek a maga nevét neki megmondotta, tehát megajándékozta azt:
ezt látván a gyermekek egymást nevekrol kiáltozván, hogy jonének ide
mert ez az öreg úr pénzeket osztogat; végre egy hét esztendos gyermek
felszóval kiálta pajtására: Lámek, jöszte ide, kapsz te is ettol az
úrtól pénzt. Ezt hallván Matadáj, jobban szemlélte a gyermeket, ki végre
hozzá jutván, kérdi tole: hogyan híják, és az atyja hol lakik? Ki is
mondja, hogy otet Lámeknek hívják, és az atyja ide nem messze (ujjával
mutatván) ebbe a házba lakik. Matadáj örömiben egészen magán kivul
ragadtatván, megfogja a gyermek kezét, és kényszeríti hogy vezetné otet
atyjához. A gyermek megörülvén az ajándéknak melyet nekie Matadáj adott,
egyenesen az atyjához vezeti, ki szegény sorsú ember lévén nem tudta
mire vélni a dolgot hogy kit tiszteljen Matadájban, mivel látta uri
személyét és gazdag öltözetit. Kérdezvén tehát nagy alázatosan Matadájt,
hogy kihez legyen szerencséje? mondja neki ez, hogy o idegen országban
lévo kereskedo légyen, és mivel most erre járok, tehát semmiképpen el
nem mulaszthattam hogy tégedet mint régi oseimrol maradott atyámfiát meg
ne lássalak, kit már régen feltaláltam irásaimban hogy te nekem atyámfia
vagy. Tégedet is, úgymond, boldogítani akarlak mivel nekem az egek
eleget adtak: de tudod-e, kedves atyámfia, add ide nekem a fiadat, hadd
nevelhessem és taníthassam otet; hidd el, derék embert építek a fiadból,
melyet magad is meg nem fogsz bánni. Az öreg Lámek örvendett, hogy
szegény ember létére ily nagy úr neveli fel a fiát: így nagy hamar
meglett az egyesség, mivel a szegény sok ajándékokat kapott, a melyen
nagyon örvendett.
Egy kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis ártatlan
Lámekhez, de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már egyszer a
dologhoz kellene fogni, és a megmagyarázhatatlan kincset a kezihez
venni. Egykor kilovagolván az öreg Matadáj a mezore, kivitte magával
Lámeket is: itt elocitálja a lelkeket, melyeket meglátván Lámek,
szörnyuképpen megijedett: de az öreg Matadáj bátorítván otet, hogy ne
féljen, mert csak mind az o jó barátjai; parancsolja a lelkeknek hogy
otet vigyék és ragadják egész ahoz a hegyhez, melyben Szakszavára el
vagyon rejtve. A lelkek fogván otet Lámekkel együtt letették egészen a
hegyoldalba. Ekkor Lámek körulnézi magát, és látván ezt a szörnyü
vidéket, igen kezdett félni, de Matadáj újra bátorította otet hogy ne
félne, mert semmi bántása nem lesz ahol otet látja. Míg ezek így
beszéltek, addig a tuzi lelkek lóganajt szedvén, azzal tüzet
gerjesztettek, melyre azután lókörmöket hánytak; mire a tuznek
rettenetes nagy füstje kerekedvén, ez a levegoben egy nagy felhoé vált,
mely nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly mennydörgés támadt
abban, hogy rettento ropogásával Matadájt is csakhogy le nem ejtette
lábáról. A zengés után megnyilt a felho, és nagy suhanással egy mennyko
a kosziklába vágott; a koszikla nagy ropogással megnyílt, és irtóztató
goz jött belole, melynek eltávozása után egy szép márványko garádics
termett elottök, mely a kosziklában alá vezetett. Ekkor Matadáj a
lelkeknek ösztönözése után a gyermeket kérte, hogy menjen a kosziklának
nyílásába alá: melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt,
szabadkozott, hogy o nem megyen alá; de Matadáj bátorítván otet hogy ne
féljen, csakhogy a kosziklába menjen le, és a bent levo folyosón midon
keresztülmész, egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll melyre
egy lakat vagyon felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki fiam; és ha
azt a lakatot kihozod nekem, akkor haza viszlek atyádhoz, és nagy sorban
és jó állapotban helyeztetlek. Ezekre a beszédekre nagyon keveset
hallgatott Lámek, mert nagyon félt; akkor odaadja a gyurujét Lámek
kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha valami bajod leszen, akkor csak
fordítsd meg az ujjadba e gyurut; tehát ezek az óriások, akiket itt
látsz, neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is keveset
hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem megy a
kosziklába, otet itt hagyja, és a vadak otet megeszik. Ezen beszédtol
megrémulvén, reá állott szegény Lámek, és bement a kosziklába, hol
reszketo félelem fogta el, és egész testiben remegett és fázott. Így
ballagván a kosziklának garádicsán, midon már általment volna a
folyosón, kinyílt elotte egy fényességü szép kert, melynek gyümölcsfái
csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és más drágakövekbol lévo
gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a közepiben egy nagy karbunkulus
oszlop állott, melynek magassága hatodfél könyöknit mért, vastagsága
pedig egy tíz akós hordóhoz hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon
volt függesztve a lakat, melyért Lámeket a vén Matadáj beküldötte. Midon
ezt meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás nélkül hozzája
közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességu oszlopról levette,
egyszerre nagy szélzúgás, rettento mennydörgés és villámlás fogta el a
kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett és a nagy rettento
földindulástól a földre esett; de míg o itt magán kivül a földön hevert,
addig a szélvész elcsendesedett; o pedig lábra állván, a lakatot, mely
egy arany láncon függött, a nyakába akasztotta és tántorogva visszafelé
indúlt a kertbol Midon így menvén szemlélné a kertnek drága terméseit,
és megkivánván oket, minden zsebjeit velök jól megrakná: amint az elso
gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a kosziklának a nyílása, melyen Lámek
bement volt, rettento csattanással becsukódott. Midon Lámek jól
megrakodván visszament a folyosón, a folyosó már nem volt oly világos
mint azelott: megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel
a kimenetelt meg nem találta. Matadáj, aki a kosziklának nyílásánál
odafent állott, látta hogy a koszikla összecsukódott: rettenetes volt
tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden kincsestol elvesztette,
hanem a gyuro is, melyben egyik ereje lakozott, Lámekkel együtt a
hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi reménysége többé nem levén, s
maga szerencsétlenségén bánkódván, magát a tüzi lelkek által, melyeken a
könyvinek erejénél fogva még hatalma volt, haza vitette, és elvégezte
magában hogy szomorú életét hazájában töltse.
Lámek azalatt a barlangban nagy sínlodéssel jajgatván, számtalanszor
Matadájt kiáltozta, de sehonnan semmi segítsége nem jött. Midon így két
napig a setétben alá s feljárkálna, kezeit egybe kúcsolván és fejére
emelvén szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyuru az ujjában megfordúlt,
s elotte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel, hogy a
felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban megrezzent:
de midon a gyurunek ereje eszében jutott, tehát megbátorodott és kéré
oket, hogy otet vigyék ki errol a helyrol. Erre a parancsolatra
felkapják otet a lelkek, és kivivén a hegynek oldalába lették, és megint
megkérdezték tole, hogy parancsol-e még valamit? O pedig, haza
vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék otet Konstantinápolba, ezek
pedig, minekelotte haza vitték volna, tehát meggondolták, mely hatalmas
ember lenne o, mivel, úgy mond, hogyha a lakatot, melyet a kosziklából
hoztál haza, felnyitod, tehát ami lelkek a föld alatt vannak, mind
királyostól neked engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték, és
Konstantinápolon kivul letették.
Lámek nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki, mely
rengetegbe vitte otet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja, nagyon
sajnálta a fiát, de máskép örult, hogy az o fia mennyit próbált és nyert
legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévo lelkek kivitték az erdobe, és
ott egy kivésett fából csinált váluban egy különös ereju fürdobe tették,
melybol midon kijött volna, mind nagyságára mind ideire és szépségére
megváltozott; de még a mi több, minden forendekhez illo tudományokkal
bovelkedett, s minden idegen országokban lévo nyelveket tudott úgy, hogy
hozzá fogható ember sem szépségre, sem tudományra nem volt. Ekkor
visszament Lámek az atyjához; de mivel formájából egészen megváltozott,
tehát ez meg nem ismerte. Ekkor mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám,
hallottam hogy Szolimánnak van egy nagyon szép leánya, én otet megnézem,
hogy érdemes-e hozzám vagy sem? Ekkor megindúlt, és a merre a kisasszony
sétálni szokott, magát az út mellett egy odvas fába rejtette, mivel a
királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor senkinek sem volt szabad
magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép kisasszonyt az odvas
fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna, az orra vére
megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani, és Lámeknek
legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek volt, támaszkodott,
és várta míg az orra vére el fog állani. Lámek az odvas fából nagyon
kedvére nézte a szép Florentinát, mivel ez volt a neve a
királykisasszonynak; és nyakig bele szeretett. Midon pedig elment volna
a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és haza menvén megbeszéllette az
atyjának, mely móddal látta meg a szép kisasszonyt.
Ezek után elovette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott a
hegybol, és beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának ilyen
szókkal: Mondd hogy én ezeket a szép drágaságokat küldöm a kisasszonynak
jegybérul, hogyha a felséges szultán nekem a leányát ide adná. Az atyja
megszomorodván fiának e kérésén, nem akart elmenni a felséghez, de a fia
bátorítván otet hogy csak menjen, és nem lesz semmi bántása, elmegy
végre az atyja a szultánhoz, és mondja, hogy ezt az ajándékot az o fia
küldi a felséges kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát feleségul
adná. A császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot
szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan
kapta volna azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli urait;
kik is látván a drága kincseket, egy-egy országra becsulték darabját; de
mivel a kisasszony már el volt másnak jegyezve, és a lakodalom is már
harmadnapra el volt rendelve: így tehát, hogy az öreget a nyakáról
elküldhesse, és a drága ajándék is nála maradhasson, azt mondották neki,
hogy ha a fiad ily drága ajándékot hoz holnap ily renddel: hogy
huszonnégy leányok egy-egy kosárral hozzanak, és maga a fiad tízenkét
inasoktól kísértetve a legszebb ízlésu ruhába jön, megkapja a
kisasszonyt. Ezt csak azért mondották a szegény embernek, mivel
gondolták, hogy az lehetetlenség oly szegény ember fiától. Az öreg haza
menvén, mondja a fiának, hogy mi légyen az újság, Lámek azt
figyelmetesen meghallgatta; estve eljötte után pedig, midon már mind
letakarodtak, tehát Lámek kimegy a mezore, és megnyitván a lakatját,
imhol a lelkek sokasága otet környülvette, és óhajtva várták
megszabadító uroknak parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza
vára kincses kertjibol hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és
ezeknek vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak
legyenek a királykisasszony szolgálatjára; oneki pedig huszonnégy
szolgákat a legdrágább öltözetbe, és magamnak oly köntöst, amelyet még
emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek a legdrágább katonai
ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát; azonkivul a muzsika
legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket így parancsolván,
nyugvásra ment.
Reggelre kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és
felöltöztették a legszebb hercegi ruhába, mely az o szépségit
hétszereztette; akkor elolhozták neki a huszonnégy szüzeket, mindegyik
kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda nagyságának vége hossza nem
volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat: így ment o legnagyobb
pompával a városba. Kinek midon hírit megvitték volna a szultánnak,
nagyon elcsudálkozott és megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét,
mengyen Lámek eleibe; de midon meglátta volna Florentína a szép Lámeket,
egészen elfelejtkezett régi szereto hercegirol, hanem Lámeknek hódolt
szívébol, és kezét nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos csókot
nyomott homlokára, és leányát néki tüstént általadta. Másnapra hagyatott
a pompás menyegzo.
Estve nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a szép
Florentinával egy szobába, ahol midon Florentina elaludt, Lámek kiment
szobájából, és megnyitván a lakatot, eljöttek a föld alatt való lelkek,
a kiknek parancsolta, hogy Szakszavárát mind hegyestol neki lakásúl ide
hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt teljesítvén, a drága épületet
mindenestol elhozták, Konstantinápol egyik nagy piacára helyheztették, a
hegynek teteire tették a huszonnégy contignációs rezidenciát, amelynek
még az ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága épületbe
tették Lámeket szerelmes párjával egyutt. Reggel midon a szultán
felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes
épületet; nagy sietséggel megyen a palotának meglátására; de midon o
felfele ment volna, már akkor a legszebb cédruslugasokon alá s felsétált
Lámek a szép Florentinával. Felvezették tehát a szultánt is, és
mindeneket megmutogattak neki, ahol azután egy hosszas lakodalmat és
ünnepet ülltek.
Míg ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé elterjedett a
híre ennek a hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható sem gazdaságra, sem
tündérségre nincsen. Végre meghallotta a vén Matadáj is, mindjárt észre
vette, hogy nem más, hanem az o fogadott fia légyen az; azért megnyitja
a könyvet, és a tüzi lelkek eljöttek, és parancsolta nekik, hogy otet
Konstantinápolba vigyék: akik is megfogván, ragadták otet
Konstantinápolba. Midon oda ért, bamúlva csudálta a nagy gazdag
épületet, kinek még alatta való kosziklái is mind aranyból voltak,
felmegy Matadáj a hegyre, hogy körülnézze a palotát, és legnagyobb
szerencséjére Lámek otthon nem volt, mert vadászni ment az öreg
szultánnal. Nagy hamarsággal parancsolja a tüzi lelkeknek hogy az
épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa, hogy nagy
kár ne legyen. Hogy a tuz kigyúlladott az épületben, nagy lárma
támadott, és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a tüzi lelkek
igazitása után berohan a kilencedik szobába, ahol egy vas almáriomban
volt a lakat bezárva. A zárokat tehát leverte, és a legdrágább lakatot
magához vette. Ekkorára a tuz elaludt, o pedig alig várta a
besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és nagy morgással elojöttek a
föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta, hogy a drága palotát
mindenestol vigyék a tulsó óperenciás tengereken túl, csak Lámeket
hagyják ott. Ezek fogván a várat, mindenestol nagy messze elvitték, csak
szegény Lámeket magát hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és
nagyon megijedett, hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A
szultánnak is fülibe ment ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és
vasba verette. Másnap hát csak viszik szegény Lámeket a vesztohelyre,
hogy mint gonosztevot megzsinórozzák. Amint már kisérték otet kifelé,
eszébe jutott neki az ujjában lévo gyurunek ereje; nagy hirtelen
megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad negyvennyolc rettenetes
óriás, és a kíséro katonákat mind széthordják, és kérdezik uroktól, hogy
mit parancsolna? az pedig mondja hogy otet vigyék egyenesen az o
elrablott épületjéhez és az o kedves feleségéhez. Ezek felkapják, és
viszik otet egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly erosen be
volt kerítve, hogy még a madarak sem tudtak egyenesen hozzá berepülni.
Ekkor a levegoi lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek
ábrázatját, és oly öreg képet mutatott, hogy senki otet meg nem
esmerhette volna, és adtak neki két pakéta porokat hogy, ha beszélhet
Florentinával, tehát adja azt a port neki oly feltétellel, hogy elso
alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytol az majd elaluszik, és
hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a nyakába lévo lakatot és könyvet
hozza el: ha ezt, úgy mondd feleségednek, megteszed, tüstént meglátod
Lámekedet. Lámek tehát mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak
udvarába bement volna, a cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy
csudálatos ajtatos öreg szarándok volna itt a várban. Florentina nagy
sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes szemekkel köszönti a
szarándokot, és panaszolja neki az o rettenetes baját; mondja neki
Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé teszed mind
magadat, mind Lámekedet. Mondja neki Florentina, hogy bár akármit
parancsol, tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek tehát elbeszéllette
az egész dolgot mint neki a lelkektol meghagyattatott; Florentina,
kezéhez vette a porokat, és a keblibe tette, az öreget pedig
megajándékozta boven.
Midon már az asztalhoz leültek mind a ketten, o és Matadáj, tehát
nyájasan kezd ehez beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett, és végre,
midon felvett Florentina egy pohár bort és Matadájra köszönti, és
kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett. Egykor leejtette Florentina a
villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és felvette; addig Florentina az
elrendelt port a Matadáj poharába egyvelítette, melyet az csakhamar
kihörpölt, és mind megitta. Ez után mindjárt nagy álomba merult; melyet
látván Florentina, nagy hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet,
mely a nyakában volt, tole elvette, és szél módjára levitte az öreg
szarándoknak. Midon Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektol
adatott zsírral, kitol megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre
jött: melyen nagyon megörvendett hív felesége, és nyakába borúlt. Ekkor
Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek elöljöttek, és parancsolatját
várták, o pedig meghagyta nekik, hogy mentul elébb vigyék otet
mindenestol Konstantinápolban, melyet mindjárt teljesítettek is.
Reggelre látván a szultán az o vejének rettento ereit visszajönni,
hozzája megy, és lábaihoz borúl, kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg
otet azért a gonosz cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek
felemelte a földrol, és megbocsátott neki mindeneket; azután a vén
Matadájt hozatta elo, akit álmából feltámasztván, nyársba húzatott, és
így o kegyetlenul végzé életét. Lámek pedig számos esztendeig élt kedves
párjával, a lakatra pedig azután nagyobb gondja volt, mint ennekelotte,
mert o is mindég mint valamely órát egy arany láncon a nyakába hordozta.
Midon pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét, az arany
Szakszavára is a lakattal együtt eltünt.