czélzást vonván ki azokból gazdálkodására, boszantának; mert a beretva
természetesen lefogja azt is, mit a kasza hátasan szokott meghagyni a
réteken. Így van az barátom, szóla Legulihoz fordúlva, ki épen nála
vacsorála; küld ki fiadat utazni, s felibed okosodik! – Most egymást
űzék a bortól s Leguli titkos javallásaitól hevűlt Matyinak durvaságai
Gyula ellen. Gyula tisztelettel hallgatott; de Léni azonnal pártjára
kelt, s már betanúlt modorjával csakhamar lecsillapította a zúdulatot.
Gyula szobájába vonódék. Csakhamar utána belépe hozzá Léni, s nyájasan
engesztelé őt atyja méltatlansága iránt. Gyulát igen megilleté ezen
gyöngéd figyelme mostohájának, s mit eddig nem tőn, hálás érzetében
megcsókolá kezét.
Léni erre nyájasan nyújtá ajkát, s anya és fiú, lágy érzelemmel
csüggének egymás csókján.
Így többszörös siker-vesztett próbatételei, atyjának gazdasága és
háztartása körűl, még inkább megerősíték Gyulát azon elvében, hogy csak
szabadság és független állapot bírhatnak oly karba helyezni bennünket,
melyből kihatólag munkálkodhatunk; csak ebből győzhetjük le
hazánkfiainál, az akadékos előitéleteket, midőn üdvös újat, hasznos
jobbat kívánunk behozni közéjök. Feltevé tehát magában, hogy addig míg
önkezére kerűl, csak készűljön terveivel, a szebb és szabadabb
jövendőhöz; mert úgymond, addig csak üres hang és képzelgés tanácsa
minden javaslatunk, melyet példaadással nem támogathatunk.
Matyi naponként zajlóbb vala Gyula iránt, s az ifjú elkeseredéseiben,
különféle terveken jártatá elméjét, az atyai háztól lehető
szabadúlhatása végett.
Farsang utóján a szomszédban mulatság készűlt, s Biri csupa óhajtássá
vált megjelenhetni abban. De Léninek nem vala kedve elmenni s így úrnő
hiányában el kelle maradnia Birinek is. Ez kétségbeesésében bátyját fogá
elő, s nyüzsge rajta, hogy menne vele. Gyula felforgatott érzelmeivel
nem vágyott víg társalgásba, s huga kérését megtagadta.
Legalább hát mostohánkat bírd arra, hogy eljöjjön; esdekle Biri.
Ezt szintúgy megteheted magad is, felele Gyula.
De a te szavadra csak többet ad, mondá pajzán mosolylyal Biri. Előttem
mit is titkoljátok, veté ledéren utána, rég tudom én, hogy szerelmesek
vagytok egymásba.
Gyula felpattant székéről, s hugára bámúlt. – Hagymázban beszélsz leány?
kérdé neheztelve. De Biri, mint ki bizonyos dolgában, nem hagyá magát
kivettetni sarkából. Megengedem, hogy te bátya nem eszmélsz reá; de
mostohánk hidd el horgon van, s apró gyanúit előraká, és gondolatlan
szavaival, egy tövissel többet nyoma Gyulának szivébe. Biri nem volt
nyílt szívvel bátyja iránt; mert ő az ablakon épen azon pillanatban
tekintvén be Gyula szobájába, melyben világ égett, midőn Gyula és Léni
egymást csókolák, teljes hiedelemben vala, hogy Gyula nem idegen
mostohájától.
Gyula borzadozott, de Biri szokott könnyelműségével vette a dolgot, sőt
hajlónak mutatá magát a titoknoknét játszani köztök. Gyulát bosszantá
húgának aljasúlása, s csak azon győződés vigasztalá őt, hogy az inkább
fontolatlan könnyelméjének, mint sűlyedt szívének következménye. Miként
szokása vala, ha kedvetlen dolog sújtá, fegyvert vete vállára, s kimene
a hegyek szabadjába, vagy megemészteni bánatát, vagy orvoslását találni
annak. Itt azonnal hajlott a dolgot egyedűl Biri könnyelműsége
jelenségeűl venni, apróbb ütközései eloszlának, s ezentúl szoros
ügyelést tévén föl magában, nyugodtan tére haza.
Azonban a gonosz Biri jól látott. A szerelem jelenségeinek nyomozásában,
alkalmasint biztosabb tapintattal bir a szép, mint a férfi nem; csaknem
biztosabban sejt amaz, mint ez tud. Biri felfogá s egybeveté Léninek
ügyetlen pillantásait, melyek olykor Gyulára esének, szokatlan
sziveskedéseit és irántai éber figyelmét, körűltei dolog-kereséseit, s
több efféléket, mik zsenge pörsenései a fakadozó indúlatnak, s kiszámolá
azokból az igazságot. Léni inkább körűlményeibe, mint személyébe
Matyinak lévén egykor szerelmes, összekelés után hamar megtelt újdon
állapota ingereivel, s bár hiúságát betöltöttnek érzette is, nem
szívének ürességét. Egész erővel lepé ez meg, a mint Gyula utazásából
haza tére. Az ifjúnak fejdelmi termete, hidegség és eltolás nélkűli
férfias komolysága, szilárd viselete és tartása, egyszerre ostromba
fogák szívét és érzelmeit. Minden józanságát és önmagáni hatalmát össze
kelle vennie, hogy el ne árúlja forró kívánatait. Léni minden
elhanyagolt neveltetése mellett is, sejté vétkességöket ezeknek; s
eleinte, miként elsőbb otthon-tartózkodásakor is Gyulának, nem valának
neki czéljai a körűltei kedvkeresésekben. Szívesen legeltek szemei az
ifjúnak kellemein, kedvesen telt ideje, ha ez utazásait beszélé, édes
kéjt érzett szomszédságában; de mindezek csak homályban álló jelenségei
valának, Léni kelő indúlatjának, melyet az anyai viszony is mentegetett
előtte, s az idő eszméletlenűl érlelt nagyobb és nagyobb erőre. A
kisértetteli egyszeri megvívásra, sőt annak legyőzésére is, gyakran oly
szív is elég erőt és szilárd elszánást bír összegyűjteni magában, mely a
naponkint megújuló ostromnak megfelelni nem képes, s elgyengűl alatta.
Léninél is így vala ez; vívásai naponként gyöngébbek valának, indúlatja
naponként zajlakodóbb, s rajta erőt venni alig álla többé hatalmában.
Gyula azonban figyelmessé tétetvén Biri által, ügyelőbb lett
mostohájának minden mozdúlatára, s hűledezett, látván a gyászos
jelenségeket, mikről álmodni sem bírt volna. Iszonyodott benne az
erkölcs és fiúi tisztelet; s annyira hátravonta magát mostohájától, hogy
majdnem botrányt okozott a háznál. Gyakran azonban azt volt vélni
kénytelen, hogy csalatkozik; mert Léni jobb eszméleteiben, hogy segélje
szívében a szent kötelesség győzelmét, szintúgy visszavonakodék
Gyulától, s csak őrzetlen pillanataiban árúlá el boldogtalan indúlatját.
Így telt el a tél, s a tavasz élete megzöldűlt a mezőben. Megnyílt Gyula
kerti munkája is, s mihelyt teheté, azonnal ismét kerti mulatójába
hurczolkodék, hogy ezzel is távolabb eshessék mostohájától. A kedves
évszak kecsei, igérve fejledeztek most Gyula kertalkotásain; szem és
szív elbájolva mulatoztak azokon. Kettős szorgalommal látott most Gyula
azon munkákhoz, melyek ősszel elmaradtak, s ezek és kertje valának most
világa neki.
Egy délután Gyula ültetéseit nézeglé, közel hozzá Panna asszony, a
vadászné, veteményt gyomlála. Egy darabig oldalgott ez az úr körűl; de
mindinkább közelebb simult hozzá, fel-feltekintett munkájáról reá,
zörgött, köhögött, hogy észrevétessék, s akként intézte a dolgot, hogy
végre figyelmessé kelle lennie Gyulának reá.
Kend az Panna asszony? kérdé ez.
Én vagyok, nagysága! felele Panna, kezet csókola nála, s szivesen
hálálkodék neki.
Hogy van kend? mintha megsoványodott, megütődött volna?
Nem csoda, felele az asszony, kötőjébe törülvén nedvesedő szemeit; a
boldogúlt asszonynyal sírba szálltak az én napjaim is. Ekkor megerede
szájából, Marinak és a hajdani időknek magasztalása és újabbak
mostohasága elleni panasz. Gyula szükségbeni sinylést vélvén nála, egy
pár ezüst pénzdarabot akara kezébe nyomni, de Panna asszony, sok
unszolásira sem fogadá azt el.
Élhetek, csókolom kezeit nagyságának; így szóla, s szegény embernek ez
elég. Nem is azért esengtem ide – hanem – hanem – Itt elhallgatott Panna
asszony és körűltekintgetett, mintha lesetéstől remegne.
Hát mi baj van Panna asszony? kérdé figyelmezve Gyula.
Menjen nagysága azon bokrok közé, a kertész laka mögé, majd én is utána
kullogok, mondá súgó hangon Panna.
Gyula ismerte a hű lelket, s szavára megindúlt a jegyzett hely felé, nem
tudván: mit véljen e szokatlanságról?
Csakhamar utána lopódzott Panna. Itt újra megcsókolta Gyula kezét.
Engedjen meg nagysága, így szóla, ha botor parasztnő létemre, nem tudom
az úri emberséget. – Boldogúlt édes asszony-anyja kegyes asszonyom volt
– isten nyugosztolja! – tudom nagysága nem neheztel, ha egy kérdést
merek. – Itt megint elhallgatott Panna, s küzdeni látszott magával:
tegye-e kérdését, nem-e?
Gyula biztatta, s Panna, miután az ifjú úrtól többszörös fogadást
csikart ki, hogy nem neheztelend, félig elfordúlva és szemlesütve, e
kérdést tevé: hogy van nagysága a mostohájával?
Panna asszony látván Gyula elhalványodását, mintegy maga is megijedt
vakmerőségén, hirtelen megragadá Gyula kezét és ajkához nyomá azt: ó én
ostoba, mit kérdek? Így szóla; hiszen az én boldogúlt asszonyom fia,
nevelése, istent nem feledhet! Nagysága tudom ártatlan, bizonyosan
ártatlan, mint egy husvéti bárány!
Az vagyok, jó Panna asszony, isten látja, az vagyok! felele Gyula; de
mondja meg nekem, miként jő ezen kérdéshez?
Engedje meg nagysága, hogy ostobául kimondom. Már régen ver a szele,
hogy az ifjú asszonyság és nagysága egymás után esenkednek; mert a
cselédség lát és hall mindent a ház körűl, mikről az uraság nem is
álmodik. Az én napom ugyan az udvarnál már lehúnyt; eszembe jutott
kegyes jó asszonyom, édes asszonyanyja nagyságának, eszembe: miként élt
halt fiáért, megszorúlt szívem bánatomban! Elmégysz, gondolám magamban,
megmondod nagyságának, hogy suttognak, de te nem hiszed: mert jó anyának
jó gyermeke fél az efféle kárhozattól.
Gyula megköszöné Panna asszony hűségét, s a kert hátúlsó ajtaján,
átallván tanút gyötrelmének, kimene a szabadra. – Ennyire ment hát már a
dolog, hogy cseléd és falu suttogják gyanúit atyám háza
becstelenítésének? Így tünődött magában s eszméletlenűl anyja sírjához
jutott. Merően nézett kiskorig halmára, majd könny szökvén szemébe:
áldott hamvak, kik itt nyugosztok, így szólt ellágyúlva, s térdre omlott
a sír hantjára, ihleljetek erőt az ifjúnak gyötrelmére! – Egy szellő
suhana el a sírhalom felett, s annak fűszálait lengeté. Gyula, szelid
anyjának lelkét sejté abban, s felszökvén: nem, nem! így kiálta, el,
messze innen, a merre két szemem viszen! felmentlek gyarló nő veszélyes
vívásod alól, elviszem magammal a bűn alkalmát, melyet úgy látszik
önmagad is kárhoztatsz! – Egyszerre kőszálként szilárdúl álla föltétele,
hogy elhagyja az atyai udvart, melyben úgy is czéltalan henyeség epeszté
őt, s önerejére bizza a világban sorsát. Eleinte néhány napot akart
várni, czélja kivitele előtt egyet-mást óhajtván még rendbe hozni; de
majd meggondolván magát: nem! így szóla eltökélve magában, halasztás,
hol futnunk vagy jót tennünk kelle, egyik rejtett horga a pokolnak!
Holnap megyek! s haza tére titkon megtenni intézkedéseit.
KÉPJEGYZÉK.
Fáy András arczképe II
1. Egymást váltogató érzéssel borult a sír harmatos hantjára 3
2. A hadnagy szívteléssel és csodás béketűréssel készítgete Matyinak kardokat 37
3. … Társai segíték be mindkettőjüket 84
4. Ily beszéd közt a czélba vett diófák alá értek 124
5. Táncz, enyelgés és tréfa közt folyt el nagy része az éjnek 163
6. … Hevesen szorította kebléhez a kedves leánykát 199
7. Az első halász kora óta alig esett ily különös bájú halászat 266
8. Mindenkinek szeme a falu felé fordul 282
9. Angelica lelke nem bira eltelni 296
10. Szélkelepként indult meg nyelve 327
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
4 |téholyodás |tébolyodás
6 |papirva takarva |papirba takarva
6 |némelyik |«némelyik
7 |«Mely botránkozás |Mely botránkozás
8 |fegyegetőzött |fenyegetőzött
30 |irányokra nyáladt |irányokra gyúladt
37 |bogácsfőkból |bogácsfőkből
45 |esetben Vimos |esetben Vilmos
51 |hözelebbrőli |közelebbrőli
64 |ápíttete |építtete
90 |hivívni |kivívni
123 |maghatározása |meghatározása
132 |pezspő champagniai |pezsgő champagniai
139 |házt g |háztag
150 |Oyan az |Olyan az
150 |viszontlásás |viszontlátás
152 |Szívé megszorult |Szíve megszorult
157 |hivalali |hivatali
164 |attől függ |attól függ
173 |szüséges |szükséges
181 |ülését’ |ülését,
195 |Házi esend |Házi csend
212 |meplepni |meglepni
214 |csaknek annyi |csaknem annyi
224 |múvészeink |művészeink
227 |pályáín |pályáin
258 |Málit szántunk |Málit szántuk
259 |elhatározá magban |elhatározá magában
260 |ember-szeretetet |ember-szeretet
262 |kedvesénél |kedvésénél
264 |hűzá |húzá
264 |rendelésével. Gyula |rendelésével Gyula
276 |helyheit |kelyheit
280 |fordült |fordult
280 |galamjaira |galambjaira
282 |terjedejmes nyáj |terjedelmes nyáj
288 |megátom |meglátom
299 |tiszteettel |tisztelettel
306 |körúlfonván |körülfonván
342 |kessrűség |keserűség
342 |szeretet édes anyja |szeretett édes anyja
342 |gyölületes |gyülöletes
355 |komályban |homályban]