Virágot ültettem
Anyám sírhalmára,
Harmat nem is kell, mert
Könnyem csorog rája.
Még holta után is
Kedvét keresem én,
Ezen virágokat
Csak azért ültetém.
Kedvelője volt a
Virágoknak anyám,
Szép intését mintha
Még most is hallanám:
»Szeresd a virágot
És ne féltsd szívedet,
Mert, ki ezt szereti,
Rosz ember nem lehet;
A virág s az erény
Két atyafi-gyermek,
Egy szívben egymással
Nem ellenkezhetnek.
Tudod, mi a virág?
A földnek jósága;
Tudod, mi a jóság?
A lélek virága.« –
Virágot ültettem
Anyám sirhalmára.
Le az égből, anyám,
Tekintesz-e rája?
Látod-e az égből
Viruló sírodat,
S viruló sírodnál
Hervadt leányodat?
(Pest.)
Mily szép a világ!
Én hittem-e egykor
Átoknak az éltet?
Én bolygtam a földön,
Mint éji kisértet?
Elégeti arczom
A szégyeni láng! –
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Vad ifjukoromnak
Szélvésze kitombolt,
Kék, tiszta szemével
Mosolyg le a mennybolt,
Mint gyermekeikre
Az édes anyák –
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Minden napom egy bút
Gyomlál ki szivembül,
Kert újólag e szív,
Mely széltire zöldül,
És benne virít a
Sok tarka virág…
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
A bizodalom, kit
Oly rútul elüzék,
Két karral ujonnan
Lelkemre füződék,
Mint távoli utról
Jött régi barát…
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Jertek közelembe,
Jó régi barátok,
Nem néz a gyanúnak
Kancsal szeme rátok,
Elvertem az ördög
Ez atyjafiát…
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
Hát még ha eszembe
Jut ifju virágom,
A barna leány, e
Szép hajnali álom,
Kit én ugy imádok
S ki engem imád –
Mily édes az élet,
Mily szép a világ!
(Szalonta.)