Volnék bár sivatag bús szigete
A tenger közepének,
Hová ember, madár nem lépne be –
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék megdermedt jégsziklája bár
A messze föld végének,
Mit nem melenget lanyha napsugár –
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék bár a földöv homokja, hol
A nyári nap tüzének
Örök sugára égető pokol –
Csak tégedet ne ismernélek.
Volnék bár hallgató éjféleken
Átokvert kósza lélek,
Ki még koporsójában sem pihen –
Csak tégedet ne ismernélek.
Nem volna mérve oly nagy terhe rám
A kínnak, szenvedésnek,
Létem keresztjét jobban hordanám –
Csak tégedet ne ismernélek.
S még is, még is… nem volna életem,
Az örök üdvességnek
Magas helye sem tetszenék nekem,
Ha tégedet nem ismernélek.
(Pest.)