A szeme közé nevettek. Mentül jobban szidta a tiszteket, annál jobban
nevettek a dühösködésén; csak a várparancsnok türte nyugodtan a
szidalmait: «legyen ön jó reménységben: minden jóra fordulhat még».
Azzal magárahagyták.
Trenk Frigyesnek most már a lelke volt megtörve. Elhagyta a hite.
Buskomor lett, nem irt, nem karczolt többet; ült mozdulatlanul az ágyán,
folyvást egy pontra bámulva: arra a kis lyukra a börtön ajtaján, melyet
azon a kis egér rágott. És arra gondolt, hogy az egérnek is van lelke,
nemcsak az embernek: talán magasabb is, nemesebb is, mint némely
embernek. Nem merte leirni: nehogy megégessék ezért a blaszfémiáért.
Hiszen csak játék volt, a mit most vele üztek: egy királyi alaknak a
játéka, a ki meg akara mutatni, hogy milyen hatalma van egy urnak – a
kutyája fölött, a kit meg kell korbácsolni, bezárni, koplaltatni, a mig
annyira idomul, hogy lefekszik az eléje dobott csont mellé s addig nem
kapja be, a mig azt nem mondja neki az ura: «szabad!»
Őrangyala, bűntársa, a hajdan szép herczegasszony, kiimádkozta már
egykori kedvesének szabadságát felséges bátyauránál. Gyászruháját ott
koptatta a hatalmas ur előtt, térdein csuszva utána.
– Legyen szabad; de kapjon még egy leczkét!
Az a leczke volt az egyheti reménykedés, pajtáskodás, lakmározás után a
gránitbörtönbe visszatérés.
Karácson estéje volt, (milyen gyöngéd figyelem!) mikor a szokatlan
órában a börtön zárai ismét csörömpöltek. («Mit hoz a kis Jézus?»)
A kormányzó lépett be a fogolyhoz, kiséretében sok tiszt, a kiknek az
arczán őszinte öröm tündöklött.
– Édes Trenk! Mondá Reichman. Jó hirt hozok önnek karácsony estére. Ő
felsége a király elrendelte, hogy önnek a bilincsei levétessenek és más
szobát kapjon.
De Frigyes annál többet olvasott az arczokról.
– Mondja ön ki egyenesen! Szabad vagyok! Nem fogok megbolondulni az
örömtől.
– Igen! Szabad vagy! Monda a parancsnok és megölelte őt. És a többi
tisztek is sorba megölelték, vigasztalták, a mig a lakatos a lábáról
lefürészelte a nehéz vasat.
Akkor aztán átvezették a börtönéből a tiszti lakosztályba.
Ott le kellett neki tenni a szokásos esküt, melyet minden szabadon
bocsátott államfogoly elé szabnak: hogy fogságáért senkin bosszut állni
nem fog; hogy az ország határát többé át nem lépi, hogy mindarról, a mi
vele a börtönben történt, se mondva, se irva semmit közzétenni nem fog
és hogy semmi idegen hatalomnál se katonai se polgári szolgálatot
vállalni nem fog.
Ezt nevezhetni erkölcsi lenyakaztatásnak, örök fogságra itéltetésnek! –
Saját hazájába vissza nem térhet s idegen országban nem szolgálhat. Rab
marad, a mig él. De még csak beszélnie sem szabad!
No de hát itt van a szép természet! Itt az Isten napja! A ki mindent
kipótol! Aztán ha emberekkel nem lehet beszélni: itt van a papiros; a ki
átveszi a gondolatjainkat; csak olvasni nem szabad másnak, a papir jó
barát: megőrzi még a ráhullott könyeinket is.
Trenk Frigyes előkereste még a börtöne ajtajában elrejtett aranyait, s
azokat kiosztá a börtönőrei közt; nagyobb részét átadta Gefhart
özvegyének, meg annak a nőnek, a kinek a férje ő miatta öngyilkossá
lett.
Frigyes király nagylelküsége annyira ment, hogy a szabadon bocsátott
fogolynak háromszáz aranyat küldött Schlieben gróf által, a ki a
kegyelmi levelet is meghozta a számára. Ugyanannak kellett őt elkisérni
Prágáig.
Frigyes rögtön uj egyenruhát varratott magának, a mit a szabónak
karácsony éjszakáján kellett elkészíteni, hogy másnap a látogatásokat
teljes parádéban fogadhassa. Templom után valamennyi törzstiszt mind
odajött hozzá gratulálni: ölelték, csókolták.
Mikor az uj egyenruhájában odaállt a tükör elé, ismét kiborotvált
arczczal, maga is meg volt elégedve magával. Tiz évi börtönélet, büzös
lég, földalatti aknavájás, éhezés, nyavalya, lelki gyötrelem nem birta
megtörni életerejét. Még mindig szép férfi volt.
Szabad volt neki sétát tenni – a városon kivül, a szép hóban. Milyen
derék dolog az a hó! Hogy ropog az embernek a lába alatt! Tiz évig
bezzeg nem ropogott. Csak az ajtó kilincsén látta a zuzmarát.
De a városba nem volt szabad bemennie. Az népcsődületet okozott volna.
Csak kivülről látta Magdeburgot, a hol tiz esztendeig feküdt.
Aztán következett a búcsúlakoma, víg adomák, felköszöntők. A lakoma
végeztével előállt a négylovas hintó, abba felültették Trenket,
Schlieben melléje ült. Szabad volt neki egyet dalolni, a népszerü
adagiót: «So lebe wohl, du stilles Haus!» – Isten hozzád, te csendes
ház! Busan tekintek vissza rád. Csak benned lehettem boldog. Azért rád
visszagondolok.
Azt mondja, hogy sirt, mikor a börtönétől megvált.
A börtönből kiszabadulásával megszünt Trenk regényalak lenni.
Ezentul már csak egy világtól elmaradt nyughatatlan szellem, a ki sehol
sem találja helyét, szétszakított életét nem tudja összekötni többé.
Régi pártfogói elmultak, régi ideáljai megvénültek, őt magát a rokkantak
sorába helyezték. Kinevezték nyugalmazott főstrázsamesternek extra
statum. Mária Terézia hűsége és szenvedései jutalmául kifizetteté neki
tiz év alatt elmaradt századosi fizetését; de a Trenk Ferencz-féle
örökséget csak azon föltétel alatt adatta vissza, ha a kezelő uraságokat
fölmenti minden számadás alól. Azon aztán vesz magának egy földbirtokot
s éldegél csendesen, mint középbirtokos uracska. Közben verses és prózai
műveket ir, azokat a könyvárusok megveszik s kiadják németül,
francziául. Sok poétai erő, filozofi világnézet nyilatkozik bennük. Az
életirását szép aczélmetszetekkel illusztrálva adták ki Párisban.
Még egyszer feléje fordítá kegyelmes arczát a királynő, felhivatva őt
magához Bécsbe. Meg akarta Trenk Frigyesnek a szerencséjét alapitani
véglegesen: egy gazdag házasságkötés által. Előkelő udvarhölgy: grófi
özvegy; ötvenezer forint évi jövedelemmel. Megmondta a nevét. Trenk
holtra ijedt. – Egy hetedik évtizedében járó menyasszony: rut, fösvény
és veszekedő. – Megköszönte a nagy grácziát; de nem kért belőle. A
királynő aztán elkergette maga elől.
S nehogy hasonló szerencse érhesse, sietett Frigyes rögtön megházasodni:
elvette az aacheni polgármester leányát s azzal aztán élt tisztességes
házasságban. Született tizenegy gyermeke. Azokat nevelte atyai
szeretettel. Első szülöttét Józsefnek keresztelteté s keresztapául
József trónörököst választá.
Aztán nem gondolt több hirre, dícsőségre, szép asszonyok közötti
hódításra: legfeljebb dúvadakra való hajszában gyakorolta vitézségét,
zsiványok ellen védelmezte magát: egy kicsit borral is kereskedett,
abban természetesen belevesztett, megcsalták; s a hol csak tehette,
ungorkodott a papokkal, barátokkal, azok meg ő vele.
Mikor aztán már sok gyereke volt és sok könyvet megirt, akkor még
egyszer odahivatta magához a királynő s bemutattatá magának Trenk
feleségét és gyermekeit. Azok megnyerték legmagasabb tetszését. S akkor
aztán kinevezte őt a királynő – udvari fordítójának.
Tehát végre valahára elérte, hogy rangfokozatot kapott az udvarnál.
A legelső munka, a minek lefordítását rábizták, Beaudrand apát egyházi
szónoklatgyüjteménye volt; de azt Trenk erősen megkeverte a saját
eszméivel. Igy is tetszettek azok a királynőnek.
Ekkor meghalt a legszeretettebb királynő. S ezzel Trenk Frigyes
dicsőségének is vége volt. Megint visszamehetett a kis uradalmába,
birkákat nyiratni, dézsmát behajtani.
Nemsokára követte Mária Teréziát ellenfele, Nagy Frigyes is a
túlvilágra.
Utódjának trónralépte után első tettei közé tartozott az igazságtalanul
üldözött Trenk Frigyest rehabilitálni. Dekretummal szünteté meg a
számüzetését s visszaadatá elkobzott ősi birtokát.
Ezzel az örvendetes fordulattal végzi Trenk Frigyes az életirását: siet
nagy örömmel imádott régi hazájába vissza.
Már akkor hatvannégy esztendős volt.
S még mindig az az idealista rajongó, a ki gyermekkorában.
Tiz vaskos kötet munkája hirdette nagy tehetségét: ismerték Német-,
Franczia-, Angolországban. Népszerű volt a neve mindenütt.
Két évig élvezhette a dicsőségét nyugalomban.
Ekkor kiütött a franczia forradalom.
És az a hatvanhat esztendős ember ott hagyta a nyugalmas házát,
családját, elment Párisba, a népszabadság mellett harczolni.
A girondisták voltak az ő eszményképei.
Robespierre aztán őtet is leguillotinoztatta a girondistákkal együtt.
Nem lett volna az élete tökéletes, ha nem igy fejezte volna be.
Vagy egészen máskép kellett volna neki azt elkezdeni.
Mikor ott állt a Herakles válaszutja sarkán: a két hivogató géniusz
előtt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ha Vénus olyan nagyon nem pártfogolta volna: Mars nagy embert csinált
volna belőle.
Sokat szeretett: – sokat szenvedett; a sors ki van egyenlítve.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: A németek így mondják: «er liebt mich, – von Herzen, – mit
Schmerzen, – ein wenig, – gar nicht.»]
[Footnote 2: A «sinkorán» kutyákról hármas törvénykönyvünk emlékezik
meg, eltiltva azoknak tartását a földesuraknak az 1729-ki XXII. t.-czikk
9-ik §-ban, mely magyarul így hangzik: «Hogy vetésekben vadászatok
alkalmával okozott károk elkerültessenek, senki a földes urak és nemesek
közül angol vadászkutyákat úgynevezett sinkoránokat tartani, még
kevésbbé azokkal vadászni ne merészkedjék.»]
[Footnote 3: Igazában «Loudon»-nak írják e később fénykörnyezte
históriai nevet, de a magyarok «Laudon»-nak ismerik, saját helyesirásuk
szerint kiejtve.]
[Footnote 4: Tiszta puszta logikus: tiszta puszta nagy szamár.]
[Footnote 5: Koporsófödél.]
[Footnote 6: Memoires de Frederic Baron de Trenk, augmentés d’un triers,
pars, M. de *** 1789.]