Trenk Frigyes el volt temetve élő testben.
Ha lehetne fantazmagoriát irni egy elkárhozottról, a kinek nem tetszik a
pokol, s onnan minden embererővel ki akar törni és visszatérni a
világba, úgy csak Trenk Frigyes börtönéletét kellene travesztálni, a
hogy azt ő maga csodálatos emlékező tehetséggel följegyezte.
Börtönének három ajtaja volt: a legbelsőn volt egy kívülről felnyitható
ablak, azon keresztül adták be neki a kenyeret és a vizet. Egész héten
csak egyszer nyitották ki az ajtaját; akkor bejött egy rab, az
kitisztította a börtönéből az egész hét szennyét. Azután jött oda a
várparancsnok a térőrnagygyal, megnézni, hogy a fogoly él-e még?
Ez így ment egy pár hónapig.
Ezalatt a fogoly kitanulhatta, hogy hat napon át nem jön be senki a
börtönébe.
Akkor hozzákezdett a kiszabadulás munkájához.
Legelőször a puszta körmeivel letördelte azoknak a szegeknek a hegyeit,
melyek az éjjeli ládája vaspántját tarták, akkor aztán ennek a ládának a
segélyével felkapaszkodott az ablakba.
Az ablak előtt járt alá s fel a fegyveres őr.
Megkisérté az őrt megszólítani.
Tízszer nem sikerült a megszólítás, az őrnek nem szabad a fogolylyal
beszélni.
Egyszer aztán talált olyan katonára, a ki visszafelelt neki.
– Ki vagy? Mit akarsz?
– Én vagyok az ártatlanul elitélt Trenk.
– No iszen, ha én volnék az a Trenk, én nem maradnék a börtönben, hanem
megszökném innen.
– Hogyan lehetne?
– Keresztül ásnád a falat. Ott egy üres kaszamáta van, a miben zsupp
áll, az ablaka az árokra nyílik. Ledobálnád a zsupp kévéket, s könnyen
utánuk ugranál, puhára esnél. Itt folyik az Elba vize. Ha ott valaki
várna rád csónakkal, átkelhetnél a túlsó partra s túl volnál a szász
határon.
– Megtennéd nekem, hogy egy olyan csónakot szerezz?
– Van-e pénzed?
– Az nincs, de van egy gyémánt gombom, a miért a zsidónál kaphatsz
kétszáz tallért.
– Dobd ki az ablakon.
Trenk Frigyes kidobta a sodrony-rácson utolsó ékszerét, a mit el tudott
rejteni, mikor kimotozták.
Hitt a közkatonák becsületességében.
Ekkor aztán hozzáfogott a munkához.
Ugyanazzal a vaspánttal, melyet az éjjeli ládájáról lefeszített,
felszakítá a téglázatot; az alatt agyagföld volt.
Elébb ezt a töltelék földet kellett olyan mélyen kiásni, hogy abba
beleülve, magát a falat keresztül vájhassa.
Az a fal hét lábnyi vastag volt. Az első rétege téglarakás, a többi
terméskő.
Ki lehetett számítani, hogy ennek a keresztültörése el fog tartani hat
hónapig. Csak éjszaka dolgozhatott, nappal az ajtó ablakán át valaki
megláthatta volna.
A mint egy téglát, egy követ ki tudott kaparni, azt megszámozta. Korán
reggel mindent visszarakott megint a maga helyére, a finom mészporból, a
mit félrerakott, ragacsot készített, azzal a tört rést besimítá, aztán
ráült, hogy a teste melegével szárazzá tegye; akkor a vaspántokat megint
fölszegezte a faládára s nappal veszteg maradt. Meszelő-pamacsot a
hajából készített.
Legnagyobb nehézsége volt azzal, hogy a kövek közül kikapart vakolatot
hogyan távolítsa el.
Azt elébb finom porrá taposta össze s aztán az ablakán keresztül egy
papirból csavart csövön át kifujta a szabadba, mikor az őr hátat
fordított.
Egyszer egy vén granátos került az ablaka alá őrt állani.
Az észrevette ezt a porfuvást s rákiáltott:
– Hej Trenk!
Frigyes megijedt.
– Jobban vigyázz! dörmögé a vén katona.
– El ne árulj! suttogá Frigyes.
– Én nem. Nevem Gefhardt. Az a másik, a kinek a gyémántos gombodat
adtad, gazember. Az megcsalt. A rábizott pénzen nem vett számodra
csónakot, hanem beitta. Annak a neve Schütz. Akaszszák fel! – Én nem
kérek tőled semmit. – Talán hasznát veheted ennek.
Azzal a vas puskatöltőt odahajítá az ablakba, az fennakadt a
sodronyzatban a körömfogónál. Trenk behuzta magához. Ez nagyon jó
szolgálatot tett neki a fal keresztülvájásánál.
Nemsokára egy bicsakot is kapott az öreg granátostól, a prófuntjába
elrejtve: erre is nagy szüksége volt a munkájában.
A hatodik hónapban annyira jutott, hogy a vastag falat egész az utolsó
téglarétegig keresztül furta, a mi annál kinosabb munka volt, mert fél
éjjelt arra kellett fordítania, hogy a kiszedett köveket megint a
helyeikre rakja s a tört rést kívülről bevakolja.
A vizsgálatnál semmi nyomát nem vették észre az aknamunkának.
Az a kimagyarázhatlan ennél a merész kisérletnél, hogy Trenk nem követte
azt a határozott elszántságot, a mivel magát a glatzi várfogságból
kiszabadította.
Csak egy vékony téglafalat kellett még keresztültörnie, egy ugrást
koczkáztatni a zsuppkévékre s aztán a keskeny Elbén keresztülúsznia. És
az Elbén most nem is zajlott a jég, egy sánta bajtársat sem kellett most
a vállán czepelni, mégis tétovázott.
Az a Trenk, a ki Glatztól Thornig, kegyetlen télidőben, éhezve,
nyomorogva verte magát keresztül, most azon akadt meg, hogy egész úri
kényelemmel szándékozott megszökni.