Úgy történt, a hogy a haldokló császár előre látta. Trónörököse Miksa
József a füsszeni békekötésben lemondott minden igényéről a császári
koronára, Mária Terézia örökös tartományaira s cserébe visszakapta
elfoglalt Bajorországát s ezzel megszünt szövetségese lenni II.
Frigyesnek.
Mária Teréziával ellenben szövetséget kötött Anglia, Holland,
Szászország s a szövetséghez hozzájárulni készült Orosz- és
Lengyelország.
A porosz királynak nem maradt más fegyvertársa, mint a franczia király.
II. Frigyesnek keserü napjai voltak! Egy emlékezetes levélben két példát
idéz fel: az egyik azé a hajós kapitányé, a ki az ütközetben minden
oldalról körülfogva ellenséges gályáktól, kanóczot készül dobni a
lőporos tonnába; a másik pedig dicső ellenfelének példája: Mária
Teréziáé, aki asszony létére nem esett kétségbe, midőn ellenségei már
Bécs város kapuit döngették; hanem valamennyivel elfogadta a harczot.
Tehát ennyire jutott már II. Frigyes király, hogy ilyen képek vonuljanak
át képzeletén.
Hanem hát a könnyüvérű fiatalság mit törődött a magas politikával? a
Pelham-miniszterium aknamunkájával, mely biztató szavakat küldött II.
Frigyesnek, de öt millió forintra emelte fel Mária Terézia hadi
subventióját s szolgálatába bocsátá a hannoveri ezredeit. Trenk
Frigyesnek ujra kezdődtek az elyziumi napjai.
Azokat a jó tanácsokat, a mikkel a király masirozás közben impregnálta s
a miknek követését oly szentül felfogadta, mind elfelejté, a mint
Berlinbe visszakerültek.
A bájos istennő rá volt szorulva a vigasztalásra. A hadjárat
szalmaözvegygyé tette. A. Z. herczeget Bécsbe vitték. Ott ugyan
rangjához illő bánásban részesült: lovagi szavára szabadon hagyták
járni, kelni: csak a vámsorompót nem volt szabad tullépnie s minden
udvari tánczmulatságra meghivást kapott, melynek hasznát is vette.
Amália herczegnő azonban egész viszavonultságban élt: nyilvános helyeken
nem mutatta magát, gyászt viselt és minden héten kétszer küldött levelet
staféta által a férjének.
Ez a gyászfátyol nagyon jó függöny volt a mögötte lejátszott szerelmi
idyllnek.
Trenk Frigyesnek most már nem kellett meglepetésektől tartani. Azért nem
is volt többé óvatos. Mondják, hogy a szerelem vak.
Kezdett közbeszéd tárgya lenni a boldog viszony a herczegnőhöz.
Egyszer vacsora alkalmával, melynél csupa gárdatisztek voltak jelen,
bajtársai felszólitására elregélte Trenk Frigyes annak a másik Trenknek
a hadi kalandját, a melyben egy francziáktól megszállt várat szalmabábok
által vett be.
Egy gyalog gárdatiszt, a kit Trenk különösen gyülölt nőiesen finom
arczáért s a kit e miatt Ganymedesnek hivott, ezt a csipős tréfát veté
az elbeszélés végére:
– Ez semmi. Én ismerek egy Trenket, a ki szalmaözvegyek által tudja
bevenni a várakat.
Trenk Frigyes erre a szóra annyira elfeledkezett magáról, hogy az élcz
mondójának a szeme közé önté a pohara tartalmát s mondott neki egy
czimet, minek a vége az volt, hogy «et czetera».
Az inzultált tiszt rögtön kardot rántott s a két testőr ott az étkező
teremben párviadalt kezdett, a minek az lett a vége, hogy Trenk
ellenfele egy vágást kapott az arczára, a mivel el lett rontva az eddigi
szépsége.
Ez elég nagy bolondság volt Trenktől.
A következményeit rövid időn tapasztalá. A legelső vasárnapi templomi
parádé alkalmával, mikor a király elhaladt Trenk előtt, eléggé
fennhangon mondá neki e szavakat:
– Hallja, uram! A mennydörgő mennykő csapjon a kend szivébe! Vigyázzon
kend magára!
Még ez az intés sem térité eszére Trenk Frigyest. Ugy fogta fel a
dolgot, hogy ha már az ember a paradicsom tiltott almafájáig eljutott,
ne érje be annyival, mint szegény, jámbor Ádám apánk, hogy az első
harapásnál eldobja az almát, hanem mászszék fel a fájára és lakjék jól
kedvére az adományából.
Pedig a kelepcze már ki volt vetve a számára.
Mindenki irigyelte a szerencséjét: s az irigyek a legkevésbbé
kibékithető ellenségek. Az irigygyel nem lehet duellálni. Az hátulról
szur le.
Trenk Frigyes ez esemény után néhány napra barátságos vacsorára volt
hivatalos a testőrség parancsnokához, Jasinszkyhoz. Rajta kívül még két
jó pajtása volt az asztalnál, a kik közül az egyik a táborozás alatt
sátortársa volt, egyenrangu kornet.
Szóba került ismét a magyar Trenk.
Jasinszky pipaszónál hozta elő, hogy miféle rokoni összeköttetés lehet a
két Trenk között?
Frigyes elmondott mindent, a mi köztudomásu volt.
De még azon is tulterjedt s kifecsegett valamit, a mi megőrzendő titka
volt. Elmondta, hogy a magyar Trenk, halálosan megsebesítve kerülvén
Bécsbe, ott végrendeletet irt, melyben őt, az unokaöcscsét teszi
magyarországi nagy birtokainak s még nagyobb zsákmányainak általános
örökösévé. Ezt a végrendelkezését meg is irta Frigyes anyjának, ki
Pomerániában másodszori házasságban élt s az anyja elküldte a levelet a
fiának.
Akkor pedig, a midőn Trenk Ferencz azt a levelet irta Frigyes anyjának,
eszében sem volt a végrendelet-tevés: a lába összeforrott s ő készült a
pandurjait ismét dandárba gyűjteni.
Minek irta hát ezt a levelet?
Talán, hogy a poroszokat áltassa azzal a hirrel, hogy a félelmes Trenk
Ferencz haldoklik, a halottas lepedőjét rágja, magába szállt és testálni
kezd?
Vagy valami dæmoni terve volt vele, kis öcscsének megrontására?
Jasinszky azt mondá erre a levélre:
– Ejh, barátom, hisz ez egy krözusi szerencse. Egy pár milliót érő
vagyon! Te csak két kézzel kaptál utána?
– Nem biz én. Egy kis ujjal sem. Köszönöm a szlavoniai erdőket, tele
haramiákkal; meg az összerablott aranyat, ezüstöt. Én az én királyomat a
nagy mogul minden kincseért sem cserélem fel mással.
Erre mind a három tiszt rátámadt, hogy a szerencsét nem kell ily könnyen
elutasitani.
A hálátlanság csunya vétek! a nagybátyja jó akaratát legalább illik
levélben megköszönni. Ki tudja, jövőre mire lehet az még jó?
Unszolták, hogy ő maga válaszoljon egyenesen a magyar Trenknek, nevezze
azt kedves nagybátyjának, köszönje meg atyafiságos jó akaratát.
Frigyesnek eszébe jutott mindaz, a mit Miranda beszélt neki Trenk
Ferencz iránta való jó akaratáról s ez felforralta vérét egész a dühig;
aztán meg amaz éjszaka, melyben Kollinnál maga előtt látta őt, dæmoni
működésében: a viz közepén töltött éjszaka, a füle körül fütyölő golyók,
a pokoli török muzsika s az megint jéggé fagyasztott benne minden rokoni
szeretetet.
– Hát tudod mit? monda neki Jasinszky. Ird neki azt, hogy köszönöd a
testamentumát, csak birja békével tovább is a pandurjait, cum
appertinentiis; hanem ha jót akar veled, küldjön neked egy néhányat
azokból a pompás magyar lovakból, a mik három nap, három éjjel ki nem
fáradnak a nyargalásban. Add ide nekem a levelet, én majd kézhez
juttatom a szász követség utján. Hiszen nem állami titok, csupán családi
levelezés. Aztán majd ha küld magyar paripákat a bátyád, nekem is adj
belőlük egyet.
Trenk Frigyes rá hagyta magát beszélni, hogy ilyen tartalmu levelet
irjon Trenk Ferencznek. Ezt a levelet Jasinszky átvette tőle s a saját
pecsétjével zárva le, zsebébe tette.
Ez a levél képezte azt a fordulópontot, melyen Trenk Frigyes sorsa
lejtőre jutott.
Nem gondolt rá többet.
Élte világát mint könnyelmü gyermek. Asszony szivében lakik az üdvösség!
S ki ne szeretne üdvözült lenni?
Egyszer aztán megesett vele, hogy a boldog pásztoróra miatt elkésett a
reggeli parádéról.
A király ezuttal nem nézte el a hibáját. Fogságra küldé Potsdamba. Ott
adtak neki egy szobácskát a «hosszu hidon».
Az ilyen aprólékos szolgálati mulasztásokért legfeljebb három napi
fogság szokott lenni a megfelelő dij.
Frigyest ott hagyták ülni két hétig.
Az alatt jöttek hozzá, barátság szine alatt, kémkedő agent
provocateurök, a kik biztatták, hogy folyamodjék a királyhoz
megkegyelmeztetésért.
– Én nem vétettem semmit, monda Frigyes s nem könyörgött.
Tovább is ott hagyták ülni.
És még mindig nem sejtette, hogy ez a herczegnő szép szemei miatt
történik.
Ekkor a király maga is Potsdamba érkezett s másnap a szárnysegéde, Bock
tábornok fölkereste Trenk Frigyest, sürgönyöket bizva rá, miket azonnal
Drezdába kell vinnie.
Örült, hogy ismét lóra ülhetett.
Drezdából visszatérett újból találkozott a királylyal a parádén.
A testőrszázad, melynél kornet volt, Berlinben feküdt.
– Parancsolja felséged, hogy a századomhoz visszatérjek Berlinbe?
– Honnan jött kend?
– Drezdából jöttem, a hová sürgönyöket vittem.
– S hát azelőtt hol volt kend?
– Az árestomban.
– No hát menjen kend megint oda, a hol volt.
S azzal Frigyes urfinak megint szépen vissza kellett ballagni a hosszu
hidra, az árestomba.