1742-ben egy novemberi napon mutatott be egy fiatal nemest II. Frigyes
királynak főhadsegéde, Lottum-Willich báró.
A királyt még akkor nem ruházta fel a «Nagy» melléknévvel a közvélemény.
Ekkor még «Szép Frigyes» volt. Emlékezett a bemutatott ifjunak a nevére
is, az arczára is; még inkább az alakjára. Mikor az egyetemet
meglátogatta egyszer a király, ezt mutatták be neki a professzorok, mint
legjobb tanulót, legvitézebb kardvivót és legszálasabb legényt. S azóta
még nőtt egy pár hüvelykkel. Kevés híja volt termetéből az egy ölnek. S
ez óriás termet a legszabályosabb idomokban volt kifaragva: Apollo
alakja, Mars izmaival; arcza elpirulásig ifju, még hamvas, borotva nem
érte: az arcz még egy gyermeké, de a lélek, mely tekintetében előtte
jár, egy férfié.
– Te vagy a derék Trenknek a legnagyobb fia, Frigyes; a ki tavaly
temetteték el, katonai pompával; tizennyolcz seb helyét vitte magával a
sirba és az egész világ becsülését.
– Azt nem vitte a sirba, felség: azt a fiaira hagyta.
A királynak tetszett a merész válasz.
– Hát egyéb birtokot örököltél-e apád után?
– Igen, felség; a scharlaki uradalmat és a kardját. Ez a kettő elég
arra, hogy felséged szolgálatába léphessek.
A király fölfogadta az ifjut a testőr-csapatjába.
II. Frigyes testőrsége száznegyvennégy lovasból állt, a kik mellett még
egy kis csapat hadapród képezte magát leendő testőrül.
Mert ez a testőrség egyre változott. Ez adta a tisztikart a porosz
lovasezredeknek. A kik kitüntették magukat tehetségeik által, egyszerre
magas tiszti rangban lettek elhelyezve; viszont pedig a legkisebb
hibáért, gyöngeségért, mulasztásért el lettek bocsátva, vagy valamely
várba bedugva s ott felejtve.
Fegyverzetük, vértezetük a legnagyobb fényűzéssel kérkedett; aczél
pánczéljuk ezüsttel kiverve, egyenruhájuk veres bársony, skofiumos
himvarrással, paszománttal borítva; maga a nyeregszerszám hatszáz
tallérba került. S a gárdistának nem járt fizetés, csak jutalom, vagy
királyi ajándék alakjában: annak ex propriis kellett szolgálni.
S milyen szolgálat volt az! A miben két-három paripa egy év alatt
elpusztult. Reggel 4 órakor már nyeregben ültek a gárdisták s kezdődött
kinn a mezőn a lovaglási gyakorlat. Fél óráig tartó vágtató rohamok
széles árkokon, sövényeken keresztül: mocsarakon, hepe-hupás
angyalhullásos tőzegmezőkön át. Visszatérett számbavették a gyakorló
vitézeket; rendesen hiányzott valaki: ha paripa törte ki a nyakát, a
helyett hoztak a királyi istállóból újat; ha maga a gárdista, annak szép
parádés temetést csaptak, s helyébe rukkolt egy várakozó hadapród. Egy
békeév alatt több gárdista elveszett, mint egy hadjárati esztendőben.
Éjjel pedig a legmélyebb álom idején, fegyverre trombitáltatott a király
(maga is mindenben részt vett) s a melyik gárdista nyolcz percz mulva
teljes fegyverzetben ott nem volt a glédában a várlak előtt, két heti
áristomba került.
A délutánok sem voltak pihenésre szánva. A testőröknek tanulni kellett.
Trenk Frigyes előnyben volt valamennyi felett. Ő már az akadémiát
kitanulta, minden művelt nyelven beszélt és irt; költő is volt: verseket
irt; a kardvivásban pedig nem ismert maga fölött mestert. Három hetes
hadapródsága után a királynak annyira feltünt a nagytehetségű ifjú, hogy
magához hivatta s hosszasan kiexaminálta mindenféle tudományból, a
classikusokból; majd azt adta fel neki, hogy ötven katona névsorát
olvassa végig s mondja el sorban. Trenk öt percz alatt készen lett vele.
Azután azzal tette próbára, hogy egy és ugyanazon tárgyról fogalmazzon
két külömböző levelet, kétféle nyelven; az egyiket irja maga, a másikat
diktálja a király segédtisztjének.
Trenk Frigyes egy ordre du bataillet választott thémának, mely a holnapi
csatarendet állapítja meg, oly módon, hogy az igazi terv a hadosztályok
parancsnokának szóljon, a másik pedig hamis terv legyen, arra szánva,
hogy azt az ellenség a futárral együtt elfogja. Az igazi tervet franczia
nyelven irta Trenk maga, a hamisat latin nyelven diktálta a hadsegédnek
egyidejüleg.
És azután saját ötletéből még egy tereprajzot is papirra vetett nagy
hirtelen igazi és hamis alakzatban.
A király meg volt lepetve az ifjú lángeszétől; abban az órában kinevezte
őt testőrtisztnek.
Hallatlan nagy ugrás egy három hetes kadétból testőrtisztté emelkedni!
Egy tizenhét esztendős gyereknek!
E naptól fogva a király atyja, mestere, barátja lett az ifjúnak.
Megajándékozta két szép paripával, s ezer tallért adott neki a
díszvértezetéhez; a mi a tisztekénél még pompásabb volt: fegyverkovácsok
remeke.
S a testőrtiszteknek nagy előnyeik voltak. Mindössze hat volt. S azok
mindennap a király asztalánál ebédeltek, gálanapokon a királynénál. S
II. Frigyes asztalánál soha sem hiányzottak a szép szellemek; a kor
legkiválóbb tudósai: Voltaire, Maupertuis, Jordan, La Mettrie, Pöllnitz
mindennapos vendégei voltak. Ezeknek a társasága oly tudásszomjat
keltett az ifju Trenk lelkében, hogy az éjjeli órákat, melyeket más ifju
mulatozásra fordít, ő a könyvei társaságában töltötte rendesen.