Emberszeretet, – embergyűlölet.
Mennyire tele van e két szóval a világ. Az ember azt hinné: e földön
minden lény a más bajával törődik, a más örömeinek örül.
Pedig ez nem igaz.
Egy neve van e két szónak. E név önszeretet. Túl rajta semmi.
Ki a világot szeretni akarod, nem szereted-e benne legjobban azt, ki
hozzád legközelebb van, tenmagadat? Ki a világot gyűlölöd, tudod-e
gyűlölni azt, ki arra legméltóbb, tenmagadat?
Mi jogotok nektek az embert másutt gyűlölni, mint tenarczotokban? Egyik
sem jobb a másiknál, ki mit szenved, magáért szenvedi. Utáld meg magadat
s nyugodjál meg szenvedéseidben, ez becsületedre válik. Minden
gyümölcsnek meg van saját férge, minden embernek saját fájdalma, saját
bünhődése.
S ti a sorsot meritek káromolni? Tudtok emlékezni azon kézre, mely most
benneteket ver s nem emlékeztek azon kézre, melylyel ti vertetek mást.
Emlékeztetek a kézre, mely tőletek mindent visszavesz, s nem arra, mely
mindent adott. A tövis magjából tövis terem. Ki bűnt vetett, fájdalmat
kell aratnia.
Ha embert akarsz gyűlölni, gyűlöld magadat, megérdemelted. Ha emberek
üldöznek, ha Isten karja ver, ha nyomorúvá lettél s mindenki megvetett,
gyűlöld meg magadat, megérdemelted. Ha te nem, – vétkeztek apáid, s mint
most te vezeklesz értök, úgy fognak majd te érted fiaid lakolni. Az
adósságokat fizeti az örökös.
Én is megtanultam gyűlölni. Gyűlölök mindent, a mi él. Gyűlölöm, ki
hozzám legközelebb van, barát, atyafi, rokon, azután az ismeretlen
népek, az élet, a halál; de központja gyűlöletem örökéletének én magam
maradok.
Oh, mennyit vétettem önmagam ellen!
Nincsen semmim a földön, nincs semmim az égben, minden világi birtokom a
temető. Egy mohos síremlék s néhány száradt sirvirág. És ezt is én
tevém. Magam vettem el magamtól mindent.
Szivem egyetlen seb, de legfájósabb ott, hol enkezeim pusztítának rajta.
Ki semmit nem hisz, semmit nem remél és senkitől sem szerettetik… E
nyomorú én vagyok.
Én vagyok az, ki kedvesét, a hűtlent feledni akarta, s miután nem tudta
őt elfeledni, megölte őt s azután még kevésbbé tudta elfeledni…
Emlékezet? Átkos emlékezet. Semmi állatnak, semmi fűnek nincs meg e
fájdalma. Csak az ember szive viseli fulánkod…
… Ha a vidékre köd száll alá, elvesznek szem elől a távol remények
partjai, s a távol hajótörések bérczei. Miért nem tud az ember emlékei
fölé is ily köd vonulni?