Egyetlen figyermekének kellő kiképeztetése tekíntetéből Lomby 1843-ban
Pestre költözött. Lomby Tivadar, a nagyreményü csemete oldala mellé a
legnevezetesebb mesterek szereztettek meg, s a készpénztől, mi
legnagyobb mennyiségben találtatott a dúsgazdag családnál, a convenience
és etiquette legszélsőbb szabályaig, semmi sem kiméltetett, csakhogy a
szeretett egyetlen fiu mint tökéletesen kiképzett ifju adathassék át a
társaságnak. A termékeny és tiszta földben buján fogamzanak meg a
gonddal választott, s gonddal elvetett jó magok, s a mesterek
sikerkoronázottan s a szülők megelégedésével hagyták oda a Lomby
családot.
Lomby mint jelentős állásu állam-hivatalnok, Tivadarnak is e pályán
ohajtott fényes jövendőt; miért azt előlegesen oldala mellett kivánta,
az e pályán készülők legszükségesebb tanulmányaiba beavatni. Tivadar itt
is, mint eddig mindenütt, eleget tett atyja várakozásinak. Lomby semmit
sem kivánt egyebet tartós életnél, hogy igy fiának előmenetelét
szemlélhesse, s a legnemesebb őrömeket élvezhesse.
A szülők rendesen későbben szoktak arról gondolkodni, mi az ifjuvá
fejlődött gyermek kebelében, annak idejében elkerülhetlenül lobot vet: a
szerelemről.
Tivadar 1846-ban ismerkedett meg bizonyos ügyvéd hirhedt szépségü alig
17 éves lányával: Stefaniával.
Az ügyvéd, pereivel lévén elfoglalva, Stefania nevelése kizárólagosan
anyjára bizatott, ki, legtöbb nagyvárosi anyák példájakint, minden
figyelmét, minden tehetségét leánya külsejére forditotta; a benső élet,
a lélek kifejtendő nemesebb tulajdonai pedig elhanyagoltattak. Stefania
külseje mindenfelé magasztaltatott, lelki tulajdonairól azonban legjobb
ismerősei is örömest hallgattak.
A világ- és emberismeret valamennyi tudományok legnehezebbike, és
egyszersmind legszükségesebbike. A mesterek s tanitók között is kevesen
birnak e tudománynyal, s Tivadar is, minden kellő kiképeztetése mellett,
nem dicsekhetett az azokbani jártassággal.
Tivadar szabad idejét Stefaniánál töltötte; az érzelmek csakhamar
kicseréltettek; s mindketten, ifju és leány boldogoknak vallották
magokat. A szerelem olyan érzés, mely a lehető legrövidebb idő alatt
mély gyökeret ver, de melynek kiirtására azután igen igen hosszu idő
kivántatik. Az ügyvéd csak annyit tudott, hogy Lomby Tivadar udvarol
leányának, s a gazdag szeretetreméltó ifju irányában nem voltak
kifogásai; a Stefania anyja azonban nem csak kifogásokat nem tett, hanem
minden tehetségeit arra forditotta, hogy a viszonyt mindinkább
elősegélje, azt tartóssá tegye, s az érzelmi lobot mind a két részről
kiolthatlanná varázsolja. Czélt látszott érni, mert ifju és leány
nemcsak végtelenül szerették egymást, hanem a társasélet divatszótára
szerint, örök hűséget esküdtek egymásnak.
Tivadar a következő évben királyi táblai ülnökké nevezteték. A táblai
ülnökség abban az időben olyan hivatal volt, melynek csarnokából a
legjelentősebb és legfényesebb hivatalok teremébe is benyithatandott, ki
magát észbeli, s lelki tulajdonai által kitüntette. Az öreg Lomby igen
jól gondolkodott, midőn fiához igy szólott:
Tivadar, csak akarnod kell, s családunk fénye és dicsősége általad
nemcsak emeltetni fog, hanem halhatlanitathatik is.
Tivadar minden kellő kiképeztetése mellett örömestebb gondolkodott
nyugalmas házi boldogságról, mint halhatatlanságról, s a fény s dicsőség
helyett Stefania jutott eszébe. Még azonban kissé koránlotta ártatlan
viszonyát atyja előtt felfedezni.
Ez időszakban látogatta meg az öreg Lombyt dúsgazdag rokona Folyamy
Arnold Nógrádból, egyetleányával Valeriával. Az öregek szinte agyon
fojtogatták egymást örömükben; tizenötévi távollét után nagyon jól esett
a viszontlátás a távolrokonoknak, iskolatársaknak és barátoknak. A
gyermekek valamivel tartózkodóbbak voltak egymás irányában, de azért
Tivadar mindent elkövetett, hogy Valeria ne unatkozzék, hanem mentül
kellemesebben időzhessen. Egy hét kölcsönös mulattatások közepett folyt
el, mely idő alatt Lomby Valeriát nemcsak kiismerte, hanem megis
szerette. Hasonló történt Folyamyval Tivadar irányában.
Egy reggel mig Tivadar hivataloskodott, a két öreg összeült, és komoly
beszélgetésbe keveredett.
Egyetlen gyermekem, szeretett Tivadarom jövendőjére nézve megvolnék
nyugodva, csupán bekövetkezendő házassága aggaszt még némileg. A jó nő
legfőbb kincs e világon, a rosz nő ellenben mindent, még a jövendő
boldogságot is kockáztatja.
E kérdést érdeklőleg egyetlen Valeriám nem kevesebb gondot ád
Tivadarodnál. Sőt én talán méltobban aggódhatom; egy férfi mint erősebb,
mindenkor könnyebben dacolhat a sorssal és körülményekkel, biztosabban
rendelkezhetik magával és nejével; de a gyenge nő, nevezetesen szeretett
Valeriám, ha roszul választott, nemcsak magát és boldogságát gyilkolta
meg, hanem őseim, és saját magam ötvenévi becsületes keresményét is a
levegőbe szórhatja.
Arany szavak! az okosság épen azért tanácsolja, hogy e komoly ügyet
érdeklőleg, még éltünkben ugy rendelkezzünk, hogy holtunk után békén
nyugodhassunk s boldog gyermekeink áldólag emlékezzenek neveinkről.
Gyémánt szavak! bolondnak nevezhetnők, ki el nem fogadná, s alá nem irná
azokat. Szólj hát valami okosat.
In senibus consilium. Mint öregebbtől te tőled várom az előzményeket.
Nem restellem megvallani, hogy e tárgyban végtelenül gyenge vagyok,
boldogult nőmet is szegény Márton testvérem kérte meg számomra. Te nagy
kópé voltál fiatal korodban, te törd meg a jeget, különben itéletnapig
sem gázolunk át a folyamon.
Körülnéztél-e már a férfiak között, szemeltél-e már ki valakit Valeriád
számára?
Egyetlen egyszer jutott eszembe, hogy a leány nőnek van teremtve, akkor
is örömestebb láttam volna a papot, mint a vőlegényt; harmadéve
gondolkoztam komolyabban leányomról, beteges állapotomban, midőn
akaratlanul is eszembe ötlött, hogy meghalhatok, s Valeriát gyám nélkül
hagyom e világon.
Ha tanácsomat elfogadod, e pillanatban segitve lesz mindkettőnkön.
Okos embertől csak okos tanács telhetik ki, Előre is kezemet reá.
Mindketten régi nemes és vagyonos családból származtunk; őseink nevét,
becsületét és vagyonát férfiasan megőriztük. Nekem egyetlen fi-, neked
egyetlen lánygyermeked van. Csináljunk belőlök egypár embert, mindkettő
fedhetlen jellemü, mindkettőnek van a tejbe mit apritani, s a mellett
vagyonunk sem megy idegen kézre, hanem rokonok között marad, kikről
feltehetjük, hogy prédálás helyett szaporitandják. Arnold én Valeriád
kezét ezennel ünnepélyesen megkérem Tivadar fiam számára.
Én meg ünnepélyesen odadom. Adjon az isten nekik annyi s oly tartós
boldogságot; minőt mi élveztünk nejeinkkel.
A két rokon és barát megölelte, megcsókolta egymást, s mosolyogva
távoztak különböző osztályokba.
Még egyet barátom,… haladéktalanul beszélj leányoddal, én is azonnal,
mihelyest megjő, beszélendek Tivadarral.
Valeriánál aligha volt ártatlanabb gyermek a világon. Midön atyja a
gondosan kifőzött tervvel megismertette, fülig pirult, s elkezdett
pityeregni; ő csak hiréből ismerte a házasságot, csendes boldogsága
mellett arról gondolkozni sem volt ideje. Nehéz volna meghatározni;
örömében sirt-e vagy pedig elfogultságában, annyi bizonyos: hogy
kevéssel azután lesütött szemekkel fogadta a hazatérő fiatal ülnököt, s
atyja választásában egész szivből és lélekből megnyugodott.
Az öreg, fiát, kevéssel azután egy külön terembe szólitotta, hol egy
kissé hosszabb bevezetés után egyenesen a dolog közepébe vágott.
Tivadarral valamicskével nehezebb volt boldogulni. A tapasztalás
tanitja, hogy szerelmünk első tárgyától legnehezebben szoktunk megválni,
s azt legkésőbben feledjük.
Gondolkodtál-e már a házasságról Tivadar!? kezdé az öreg enyelegve.
Ezelőtt soha, egypár hónapja gyakrabban.
Hüm! hüm! s te arról atyád előtt egy szóval sem emlékeztél.
Tökéletesen kivántam választottamat ismerni, mielőtt megnevezve
beleegyezésedet kikérendettem.
Tapasztaltabb emberismerő azonnal felismerhette volna a benső
nyugtalanságot, mely e nyilatkozat következtében az öreg urban
keletkezett.
Te tehát már választottál is magadnak?!
Most már feltétlenül mondhatom: igen.
Nem lennél szives őt nekem megnevezni?
Sőt legnagyobb örömömre szolgál őt megnevezhetnem. Választottam
Stefania, Boréky ügyvéd leánya.
Szép, nagyon szép. A leányt nem ismerem; annyjáról sok jót és szépet
hallottam; e szavakat tele gúnynyal ejté az öreg ur; – atyja Boréky
Lajos neves ügyvéd, de mint ilyen is 10,000 pfttal adósom. Na hiszen ha
leányát elveszed, a közel atyafiság jussán ezen összegecskét
lequittoljuk.
Kedves atyám tanácsait, és okadolt ellenvetéseit, mint önálló férfiu is
nem csak hogy örömest elfogadom, sőt azokat ünnepélyesen ki is kérem;
hagyjon fel azonban csipkedő észrevételeivel, melyek mig egy részről
izgatnak, más részről azt, kihez intéztetnek, kisebbitik, sőt ha szabad
igy nyilatkoznom, gyermeki módra lealacsonyitják.
Mindezt nemes érzettel mondotta Tivadar; az öreg – ugy tetszett –
restelte a modort, melyben fellépett.
Egész életemen keresztül azt igyekeztem bebizonyitani, hogy javadat s
boldogságodat akarom, s ugy hiszem, e tekintetben szigoruan feleltem meg
szülői kötelességeimnek: ha most mondani fogok egyetmást, mi talán
nehezedre esik, ez alapon magyarázd, s légy meggyőződve, hogy azzal csak
a te boldogságodat célozom. Boréky ügyvédnét már régebben ismerem,
röviden elég legyen róla annyit megjegyeznem, hogy háza három osztálynak
éjjel nappal nyitva állott, s szivéből mindenkinek több jutott, mint
férjének; az ilyen asszonyokat mint szükséges rosszakat ugy tekintik
legtöbben a társas életben, sőt olyanok is akadnak, kik az olyanokat
magasztalják. Én részemről megvallom, nem tudnám őt pirulás nélkül
rokonomnak nevezni. Az ilyen szenny jelentéktelennek látszik, kivált ha
gyermekeink nyomán ragad ránk, de mégis kellemetlen és nehéz azt
lemosni. Atyja Boréky olyan, mint legtöbbje az ügyvédeknek, kevesebbet
gondol mással, mint magával, s a lelkiismeret-furdalások nem igen
háborgatják. Tizezer forintommal adós; ez ugyancsak akkor fogná rosz
oldalról jellemezni, ha azt nem akarná megadni, ezt előlegesen állitanom
bűn volna. Stefaniát nem ismerem, lehet, hogy ő a legszeretetreméltóbb,
legnemesebb, s legfedhetlenebb jellemü teremtmény. A fennemlitett
körülmények között ha ellenkezőjével birna is a feltett tulajdonoknak,
egy cseppet sem lehetne csodálkozni. Ennyit és nem többet kivántam
megjegyezni választásod irányában; te nem vagy többé gyermek, legjobban
magad határozhatod meg, mit, és mennyit lehet, és szabad csellekedned.
Megvallom igen sok okot szolgáltattál komoly gondolkozásra; e
pillanattól fogva egészen más irányban fogok tapogatózni, s ha
felfedezéseim megfelelnek észrevételeidnek, bárminő áldozattal, de
örömest lemondok e viszonyról. Jobb kis fájdalom nagy és hosszasan tartó
boldogtalanságnál. Atya és fiu, mint egy lélek két testben váltak el
egymástól.
Tivadar haladéktalanul Borékyékhoz sietett. Először az ügyvéddel
szólott, azután annak nejével. Legkisebb tartózkodás nélkül tudatta
mindkettővel, miszerint Stefaniávali összeköttetésében atyja ellenkezik.
Az ügyvéd phlegmaticus ember volt, per között nőtt fel, és per között
őszült meg, röviden csak ennyit válaszolt: „Ha az öreg ur ellenkezik,
hát hagyja abba uramöcsém. Az öreg ur tehetős büszke ember, s mint ilyen
csak jelentős összeköttetésekben gyönyörködik. A Lombyak még Jeruzsálemi
András korában üttettek lovagokká, s mint ilyenek nem örömest
sógorosodnak ujdonsült nobilikkal.“
Mindezt a lehető legderültebb arrccal mondotta az űgyvéd. Tivadart mégis
sértette a közönséges tréfa. A mamára egészen más hatást gyakoroltak az
öreg ur ellenkezései; először sirt, azután indulatoskodott, végre mint
bölcs tanácsadó ugy kivánt fellépni.
Tivadar lesütött szemmel, és szégyentől pirosan hallgatta végig a
tanácsot, melynek ismétlését tiltja az etiquette.
S gondolja nagysám, hogy Stefania beleegyezendik e tanácsba.
Bizonyos vagyok benne!
Szeretném magától Stefaniától hallani… egyedül az igent vagy nemet.
Stefania reszkető ajakkal igent mondott.
Tivadar hidegen köszönt és szó nélkül távozott. Akkor volt utolszor
Borékyéknál.
Az öreg Lomby igaz bensőséggel ölelte magához az okos és nemes
gyermeket.
Három hónap mulva a történtek után Valeria Tivadar neje lőn.
Stefania két hónappal és három héttel előbb esküdött meg Varjasi
ügyvéddel.
1851-ben Serafin viaszalakokat mutogatott a dunaparton, egy e végre
csinnal rendezett, s gondosan ősszeállitott műteremben. A szemlélődő
látogatók között jelentek meg Tivadar is, és Valeria. Voltak a teremben
ismertebb alakok. Látható volt az orvos, ki nejét agyon csiklándozta.
Meglepő csoportozatot mutatott az urvacsorája. Tökéletlenebbek voltak az
abruzzi rablók, és Salvator Rosa.
Tivadarnak egy nőalak tünt fel. Hosszasabban és figyelmesebben nézdelte.
Nagyon hasonlitott valakihez, kit igen jol ismert, de kit nem tudott
magának hirtelen megnevezni. – Serafintól kérdezte meg, kit ábrázol a
viasz nő?
Egy kacér, szenvedélyes teremtést, ki férjét a legalacsonyabb módon
kötéllel végezte ki. Midőn legédesebben aludt, zsineget hurkolt nyakára,
ugy fojtotta meg. A nőt Boréky Stefaniának hivták, a szerencsétlen…
Tivadar szédülni kezdett, alig volt annyi ereje, hogy hirtelen
megfordulhasson: neje karjaiba fogódzék, s a teremet odahagyta. – Több
napokig ágyban fekvő beteg lett, mindent elbeszélt szeretett nejének, s
a mint felüdült, hálaimát mondott a világ- s emberismerő lelkiismeretes
atya sirhalmánál.