még mindig nem jött. Klárika nyugtalankodni kezdett s engedelmet kért
asszonyától őt másnap fölkereshetni. Ez csodálkozott Gábor hanyagságán,
igérte hogy utána küld s huzá halasztá a dolgot. Este theáztak. A thea
után Klárikát szokatlan álom lepé meg s midőn ennek szorongató
képleteiből fölébredt, a lámpa-gömb világánál Kálmánt látta ördögi
kár-örvendő mosolylyal arczán hozzá hajolni – álom és való egy lélektépő
érzetbe folyt össze – – elájult.
S itt – bár tán fölösleges – megemlitjük, hogy Gábor a levelekről soha
sem birt tudomással. Klárikáét több mint valószinű Kálmán fogta fel, –
az ő válasza jól utánzott irásu hamis levél volt s csak az ajánlatot
tevő kárhozatos nő sorai valódiak.
Borzasztó napok következtek. A szerencsétlen lány felváltva ment át az
őrjöngő kétségbeesés, az elhagyottság sivár érzete, az öngyilkolási
sötét eszmék kínain, miket a naponkint megjelenő Kálmán látása csak
növelt. – Sok hét szenvedése után a letiport kedély elveszté
ruganyosságát. Többé nem hatott rá fájdalom, megszűnt akarattal birni.
Félénk lett, mint egy gyermek, szótlan, hideg mint egy szobor, nem volt
könye, nem panasza s élő gépként lőn igazgatható.
A romjaiba temetkezett szellem még egyszer s végtelen kinérzettel akkor
mozzant fel – midőn anyának érzé magát. A különben oly boldogitó első
tudat – rémemlékű gyilok-döfés volt keblének. Veszedelmes beteg lőn –
forró lázban veszté eszméletét. A mellette virasztó nőcselédet ezer
rémalakban festé a lázas képzelet. Iszonyodott tőle s egy éjen, midőn ez
kimerülten elaludt – az ablakon és kerten át megszökött. –
Hajnalkor napszámosak öntudatlanul találták meg a hideg kövezeten s a
közeli Rókus kórházba vitték. Orvosi segély és a természet csodás
működése kimenték a lázból. Ezt azonban gyorsan vágtató sorvadás
követte. A kórházi orvos-segéd, ki előtt családnevét az utósó napokban
történetesen emlité a beteg, ismerte Gábort; a többit tudjuk.
De e történet végrészét Gábor már csak az orvostól hallá; testvérét
elbeszélés közben erős vérroham lepte meg, mely nehány percz múlva, a
szenvedő léleknek a szenvedő testbőli elröppenésével szünt meg ömölni.
Midön Gábor éjfél után a Rókus-kórházból a puszta sötét kerepesi utra
lépett ki, agyában a velőt, ereiben a vért s szivében a poklot érezte
égni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Muray Kálmán szép menyasszonyától búcsuzék s a puha fehér kéz
megcsókolása után az ábrándos sötét-kék szemekbe tekintve, jelentékenyen
hangoztatá a boldog ma szavacskát. Joggal mondhatá, mert midőn udvaron
váró hintójába ült, az idő későn volt éjfél után.
Haza érve s az alacson broughamból kiszállva, a lépcsőzet-alj árnyékából
egy alak lépett elő s kezét a felmenni akaró vállára tevé. Kálmán a téli
öltönyön át érezé, hogy a vállára nehezedő kéz jeges és reszketeg.
Visszafordúlt.
– Muray ur, egy rövid szóm van önnel; szólt tompán a kéz tulajdonosa.
– Bolond gombát evett ön amice Kéki, mordúlt reá Kálmán, hogy ilyenkor
akar velem szólani? Jöjjön holnap – vagy máskor, majd ha érkezésem lesz.
– Ügyem nem tűr halasztást; felelt sötét-komoran ez s még egyebet is
mondott, de szavait sugva ejté ki, hogy a közelálló inas által hallhatók
ne legyenek.
Kálmán kissé megsápadt. – Kövessen szobámba, majd végezzünk; mondá kis
vártatva.
Felmentek s be a harmadik negyedik – Kálmán hálószobájába. Az inas
gyertyákat hozott s ura intésére távozék.
– Ön mindent tud, kezdé ez hirtelen, összevont szemhéjak alól tekintve
Gáborra – mindent tud, de mit sem bizonyithat; azt azonban tudja, hogy
jelen körülményeim közt az e história fölött ütendő zaj nekem igen
alkalmatlanúl jőne s e helyzetemet ügyesen felhasználja. Jó. Vegye-e
tárczát s hallgasson. Száz annyit talál benne, mint a menynyit
irka-firkái által egész életében – ha egy századig élne is –
megszerezhetne.
Gábor dühösen löké vissza a felé nyújtott tárczát.
– Rabló vagyok-e, kérdé villámtekintettel beesett szemeiből – ki erszény
vagy élet közt enged választást? A történtek után, ugy hiszem, ez
utóbbiról lehet csak szó.
S ezzel fölvevé az ágy melletti asztalkán fekvő pisztolyok egyikét. – E
másik az öné, szólt az ajtó elé állva – s öné az elsőség is.
– Csakhogy nekem, ugy látszik becsesebb az élet, mint önnek, felelt
erőtetett nyugalommal Kálmán, – s igy mit szólna ön, ha válaszúl inasaim
által dobatnám ki, vagy mint éjjeli megtámadót a rendőrségnek adatnám
át?
– Akkor még a menyegző órája előtt köztudomásra lenne minden, – volt a
hideg megjegyzés – egyébiránt első mozzanatára, én lövök először.
– Ha másként nem szabadulhatok öntől, legyen mint kivánja, – mondá
percznyi fontolgatás után határozottan Muray s fölemelé a fegyvert. –
Gyorsan tehát – folytatá – foglaljon állást – igy – egy – kettő –
A „három“ szó a pisztolydurranással hangzott el egyszerre, Gábor
összerogyott.
– Ennek vége van, szólt mellé hajolva; a golyó jobb mellébe furódott. S
most mihez kezdjünk? ha! szerencsés véletlen! – végzé s letérdelve, a
Gábor által imént földre lökött s ott heverő tárczát ennek oldalzsebébe
dugá.
Az inasok még e műtét alatt érkeztek az ajtóhoz, mely elől, hogy
bejöhessenek, Kálmánnak elébb el kellett vonni a látszólag élettelen
hullát.
– E szerencsétlen itt, szólt a belépőkhez, megrabolni akart s életével
adózott. Vigyétek fel szállására s törüljétek fel a vért – –
A zajra a házbeliek közűl többen oda tolakodtak. Egyikük az elnyúló
tetemben még életet vélt észrevenni s orvost sürgete. Tanácsára Gábor
kórházba viteték, hol gyorsabb segély- és ápolásra számolhat, mint
magányos szobájában.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Két életveszélyes hó után, mely alatt Gábor ajkait egyetlen szó nem
hagyhatá el, az orvosok kijelenték a reményt megmaradhatásához. Egyike
volt ez ama ritka seb eseteknek, melyek halálosaknak tartatnak s melyek
kigyógyitásában az orvosi tudomány ambitióját helyezi.
Gábor, midőn először jött eszmélethez, körültekintve a helyet
ismerősnek, már egyszer láttottnak gondolá s később meggyőződék, hogy
ugyanazon ágyban fekszik, melyben Klárika mult ki. Behúnyta szemeit s
visszaohajtá eszméletlenségét.
Hetek múlva a gyógyulás gyorsabban haladott. Künn tavasz, az égbolt
derült, a lég enyhe volt s az orvos mármár a napról kezdett beszélni,
melyen szobáját végkép elhagyhatja. Midőn azonban ez bekövetkezék,
törvényszéki tisztviselő lépett be hozzá s tudtául adá, hogy, mint
büntetőper alá fogott vádlott a kórházat megyeházi börtönnel cserélendi
fel. Gábor nem érté a tisztviselőt. Ez röviden az éjjeli megtámadásra s
Muraynak nála talált tárczájára hivatkozott.
– Tehát becsületem is kellett neki: mondá ekkor keserű mosolylyal, mint
olyan, ki jövőjével, bár mily legyen az, nem sokat gondol – igaz, hiszen
szüksége volt reá, saját gyalázatát eltakarni vele.
Az utszákon, a megyeházig két hajdu kisérte – az emberek megállottak s
többen, kik hallottak a dologról, elmondák a körülállóknak: im ez az a
rabló, ki az ifju Murayt oly vakmerőn ki akarta fosztani.
Utjában a börtön felé, gyászmenettel találkozott. A koporsó szemfödelén
fehér koszorú feküdt, oldalára szögekkel kivert betűkkel ez volt irva:
Meghalt élte 17-ik évében; a másik oldalon levő nevet Gábor nem láthatá,
de kitalálta, midőn közvetlen a gyászszekér után a siránkozó
asztaloscsaládot látta menni.
Földre süté szemeit, hogy a bámész tömeg ne láthassa a benn feltolúló
könyeket.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A vádlott kevesebb mint egy év mulva szabadon bocsátatott. Mondják, hogy
a kiállott szenvedések betudásán kivül más egyéb okok is folytak be
itélete szeliditésére. Mert, bár a király-utczai asszonyság eltűnt,
Klárika meghalt s igy Gábornak egyetlen tanúja sem volt mentsége vagy
ellenvádja támogatására, az ügy még is oly hihető árnyéklatokkal birt,
melyek a birák magán meggyőződésére nem maradtak hatástalanúl.
Kire e tény szinte nagy hatást gyakorolt: az Klotild volt. Ő perczig sem
kétkedett, hogy a Gábor elleni rablás-vád igaztalan; de a tényt egészen
más szempontból fogta fel s önmagának tőn szemrehányásokat. A menyegző a
közbejött kellemetlen eset miatt továbbra s innen ismét addig
halasztatott, mig végre egészen abbanmúlt.
Gáborról a börtönszak után sok ideig senki sem tudott legkisebbet is.
Mint később mondá, pusztákon élt, hol nem ismerék, hol nem látták rajta
a gyalázat bélyegét, mely által a társadalomból kitiltottnak hitte
magát. Különben is csak egy élet-czélja maradt s ennek várta
teljesithetését.
Egy késő őszi éjen, évek óta nem látott nagyatyját lepte meg. Sokáig s
derűlten beszélgetett vele a multakról. Aztán lefeküdt a helyre, hol
mint gyermek aludta háboritlan édes álmait. Nehány órán át nyugodtan
aludt. Reggel érzékenyen bucsúzott el az öregtől; a székvárosba, a
megyeházhoz ment s mint gyilkost adta fel magát. Az illetők bámultak,
mert csak pár óra mulva jött tudomásukra, hogy a tiszaréti kastély a
mult éjen megtámadtatván, rablás ugyan nem történt, de Muray Kálmán ur a
gyümölcsösben egy körtefához kötözve, szivében golyóval találtatott.
A gyilkossági büntény fölött, mit az önkénytesen bevalló csak oda
módositott, hogy folytatása volt ez a másfélév előtt megkezdett
párbajnak s hogy a hullának a körtefáhozi kötözésére őt egy,
gyermekkorból származó megtorlási vágy ösztönzé – a fenyitőszék a
törvények világos értelmében itélt. Itélete, M..... mindent elkövető
alperesi védelme daczára – pallos lőn, de midőn ennek felolvastatása
végett az itélt a törvényszék elé hozatni rendelteték, a poroszlók csak
holt testet leltek a börtönben. A mell-sebből eredett tüdővész hirtelen
fejlődéssel menté meg őt borzasztóbb halálnem elől.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
E történet elmondásával – jegyzé meg a társaságnak az elbeszélő – egy
szerencsétlen emlékének s a fennmagasztalt szabad akaratot oly gyakran
korlátoló esetlegességek elismerésének tartozám s végűl még a sors ama
keserű ironiáját emlitem meg, mely a nyolczvanon felűli aggot a földben
nyugvó ifju élet sirján gyászoló szoborként mutatja.
Vége az I kötetnek.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
20 |jó baratját |jó barátját
21 |fejlött |feljött
23 |egyéniseg, |egyéniség.
27 |sima folya m |sima folyam
35 |országutaí |országutai
58 |nem erdemlem |nem érdemlem
79 |Nem é.tem |Nem értem
134 |fognak nened |fognak neked
155 |szemeibői |szemeiből
210 |király-utszai |király-utczai]