Igy mult el a behelyezés apró foglalkozásai között két három nap s Gábor

még mindig nem jött. Klárika nyugtalankodni kezdett s engedelmet kért

asszonyától őt másnap fölkereshetni. Ez csodálkozott Gábor hanyagságán,

igérte hogy utána küld s huzá halasztá a dolgot. Este theáztak. A thea

után Klárikát szokatlan álom lepé meg s midőn ennek szorongató

képleteiből fölébredt, a lámpa-gömb világánál Kálmánt látta ördögi

kár-örvendő mosolylyal arczán hozzá hajolni – álom és való egy lélektépő

érzetbe folyt össze – – elájult.

S itt – bár tán fölösleges – megemlitjük, hogy Gábor a levelekről soha

sem birt tudomással. Klárikáét több mint valószinű Kálmán fogta fel, –

az ő válasza jól utánzott irásu hamis levél volt s csak az ajánlatot

tevő kárhozatos nő sorai valódiak.

Borzasztó napok következtek. A szerencsétlen lány felváltva ment át az

őrjöngő kétségbeesés, az elhagyottság sivár érzete, az öngyilkolási

sötét eszmék kínain, miket a naponkint megjelenő Kálmán látása csak

növelt. – Sok hét szenvedése után a letiport kedély elveszté

ruganyosságát. Többé nem hatott rá fájdalom, megszűnt akarattal birni.

Félénk lett, mint egy gyermek, szótlan, hideg mint egy szobor, nem volt

könye, nem panasza s élő gépként lőn igazgatható.

A romjaiba temetkezett szellem még egyszer s végtelen kinérzettel akkor

mozzant fel – midőn anyának érzé magát. A különben oly boldogitó első

tudat – rémemlékű gyilok-döfés volt keblének. Veszedelmes beteg lőn –

forró lázban veszté eszméletét. A mellette virasztó nőcselédet ezer

rémalakban festé a lázas képzelet. Iszonyodott tőle s egy éjen, midőn ez

kimerülten elaludt – az ablakon és kerten át megszökött. –

Hajnalkor napszámosak öntudatlanul találták meg a hideg kövezeten s a

közeli Rókus kórházba vitték. Orvosi segély és a természet csodás

működése kimenték a lázból. Ezt azonban gyorsan vágtató sorvadás

követte. A kórházi orvos-segéd, ki előtt családnevét az utósó napokban

történetesen emlité a beteg, ismerte Gábort; a többit tudjuk.

De e történet végrészét Gábor már csak az orvostól hallá; testvérét

elbeszélés közben erős vérroham lepte meg, mely nehány percz múlva, a

szenvedő léleknek a szenvedő testbőli elröppenésével szünt meg ömölni.

Midön Gábor éjfél után a Rókus-kórházból a puszta sötét kerepesi utra

lépett ki, agyában a velőt, ereiben a vért s szivében a poklot érezte

égni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Muray Kálmán szép menyasszonyától búcsuzék s a puha fehér kéz

megcsókolása után az ábrándos sötét-kék szemekbe tekintve, jelentékenyen

hangoztatá a boldog ma szavacskát. Joggal mondhatá, mert midőn udvaron

váró hintójába ült, az idő későn volt éjfél után.

Haza érve s az alacson broughamból kiszállva, a lépcsőzet-alj árnyékából

egy alak lépett elő s kezét a felmenni akaró vállára tevé. Kálmán a téli

öltönyön át érezé, hogy a vállára nehezedő kéz jeges és reszketeg.

Visszafordúlt.

– Muray ur, egy rövid szóm van önnel; szólt tompán a kéz tulajdonosa.

– Bolond gombát evett ön amice Kéki, mordúlt reá Kálmán, hogy ilyenkor

akar velem szólani? Jöjjön holnap – vagy máskor, majd ha érkezésem lesz.

– Ügyem nem tűr halasztást; felelt sötét-komoran ez s még egyebet is

mondott, de szavait sugva ejté ki, hogy a közelálló inas által hallhatók

ne legyenek.

Kálmán kissé megsápadt. – Kövessen szobámba, majd végezzünk; mondá kis

vártatva.

Felmentek s be a harmadik negyedik – Kálmán hálószobájába. Az inas

gyertyákat hozott s ura intésére távozék.

– Ön mindent tud, kezdé ez hirtelen, összevont szemhéjak alól tekintve

Gáborra – mindent tud, de mit sem bizonyithat; azt azonban tudja, hogy

jelen körülményeim közt az e história fölött ütendő zaj nekem igen

alkalmatlanúl jőne s e helyzetemet ügyesen felhasználja. Jó. Vegye-e

tárczát s hallgasson. Száz annyit talál benne, mint a menynyit

irka-firkái által egész életében – ha egy századig élne is –

megszerezhetne.

Gábor dühösen löké vissza a felé nyújtott tárczát.

– Rabló vagyok-e, kérdé villámtekintettel beesett szemeiből – ki erszény

vagy élet közt enged választást? A történtek után, ugy hiszem, ez

utóbbiról lehet csak szó.

S ezzel fölvevé az ágy melletti asztalkán fekvő pisztolyok egyikét. – E

másik az öné, szólt az ajtó elé állva – s öné az elsőség is.

– Csakhogy nekem, ugy látszik becsesebb az élet, mint önnek, felelt

erőtetett nyugalommal Kálmán, – s igy mit szólna ön, ha válaszúl inasaim

által dobatnám ki, vagy mint éjjeli megtámadót a rendőrségnek adatnám

át?

– Akkor még a menyegző órája előtt köztudomásra lenne minden, – volt a

hideg megjegyzés – egyébiránt első mozzanatára, én lövök először.

– Ha másként nem szabadulhatok öntől, legyen mint kivánja, – mondá

percznyi fontolgatás után határozottan Muray s fölemelé a fegyvert. –

Gyorsan tehát – folytatá – foglaljon állást – igy – egy – kettő –

A „három“ szó a pisztolydurranással hangzott el egyszerre, Gábor

összerogyott.

– Ennek vége van, szólt mellé hajolva; a golyó jobb mellébe furódott. S

most mihez kezdjünk? ha! szerencsés véletlen! – végzé s letérdelve, a

Gábor által imént földre lökött s ott heverő tárczát ennek oldalzsebébe

dugá.

Az inasok még e műtét alatt érkeztek az ajtóhoz, mely elől, hogy

bejöhessenek, Kálmánnak elébb el kellett vonni a látszólag élettelen

hullát.

– E szerencsétlen itt, szólt a belépőkhez, megrabolni akart s életével

adózott. Vigyétek fel szállására s törüljétek fel a vért – –

A zajra a házbeliek közűl többen oda tolakodtak. Egyikük az elnyúló

tetemben még életet vélt észrevenni s orvost sürgete. Tanácsára Gábor

kórházba viteték, hol gyorsabb segély- és ápolásra számolhat, mint

magányos szobájában.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Két életveszélyes hó után, mely alatt Gábor ajkait egyetlen szó nem

hagyhatá el, az orvosok kijelenték a reményt megmaradhatásához. Egyike

volt ez ama ritka seb eseteknek, melyek halálosaknak tartatnak s melyek

kigyógyitásában az orvosi tudomány ambitióját helyezi.

Gábor, midőn először jött eszmélethez, körültekintve a helyet

ismerősnek, már egyszer láttottnak gondolá s később meggyőződék, hogy

ugyanazon ágyban fekszik, melyben Klárika mult ki. Behúnyta szemeit s

visszaohajtá eszméletlenségét.

Hetek múlva a gyógyulás gyorsabban haladott. Künn tavasz, az égbolt

derült, a lég enyhe volt s az orvos mármár a napról kezdett beszélni,

melyen szobáját végkép elhagyhatja. Midőn azonban ez bekövetkezék,

törvényszéki tisztviselő lépett be hozzá s tudtául adá, hogy, mint

büntetőper alá fogott vádlott a kórházat megyeházi börtönnel cserélendi

fel. Gábor nem érté a tisztviselőt. Ez röviden az éjjeli megtámadásra s

Muraynak nála talált tárczájára hivatkozott.

– Tehát becsületem is kellett neki: mondá ekkor keserű mosolylyal, mint

olyan, ki jövőjével, bár mily legyen az, nem sokat gondol – igaz, hiszen

szüksége volt reá, saját gyalázatát eltakarni vele.

Az utszákon, a megyeházig két hajdu kisérte – az emberek megállottak s

többen, kik hallottak a dologról, elmondák a körülállóknak: im ez az a

rabló, ki az ifju Murayt oly vakmerőn ki akarta fosztani.

Utjában a börtön felé, gyászmenettel találkozott. A koporsó szemfödelén

fehér koszorú feküdt, oldalára szögekkel kivert betűkkel ez volt irva:

Meghalt élte 17-ik évében; a másik oldalon levő nevet Gábor nem láthatá,

de kitalálta, midőn közvetlen a gyászszekér után a siránkozó

asztaloscsaládot látta menni.

Földre süté szemeit, hogy a bámész tömeg ne láthassa a benn feltolúló

könyeket.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A vádlott kevesebb mint egy év mulva szabadon bocsátatott. Mondják, hogy

a kiállott szenvedések betudásán kivül más egyéb okok is folytak be

itélete szeliditésére. Mert, bár a király-utczai asszonyság eltűnt,

Klárika meghalt s igy Gábornak egyetlen tanúja sem volt mentsége vagy

ellenvádja támogatására, az ügy még is oly hihető árnyéklatokkal birt,

melyek a birák magán meggyőződésére nem maradtak hatástalanúl.

Kire e tény szinte nagy hatást gyakorolt: az Klotild volt. Ő perczig sem

kétkedett, hogy a Gábor elleni rablás-vád igaztalan; de a tényt egészen

más szempontból fogta fel s önmagának tőn szemrehányásokat. A menyegző a

közbejött kellemetlen eset miatt továbbra s innen ismét addig

halasztatott, mig végre egészen abbanmúlt.

Gáborról a börtönszak után sok ideig senki sem tudott legkisebbet is.

Mint később mondá, pusztákon élt, hol nem ismerék, hol nem látták rajta

a gyalázat bélyegét, mely által a társadalomból kitiltottnak hitte

magát. Különben is csak egy élet-czélja maradt s ennek várta

teljesithetését.

Egy késő őszi éjen, évek óta nem látott nagyatyját lepte meg. Sokáig s

derűlten beszélgetett vele a multakról. Aztán lefeküdt a helyre, hol

mint gyermek aludta háboritlan édes álmait. Nehány órán át nyugodtan

aludt. Reggel érzékenyen bucsúzott el az öregtől; a székvárosba, a

megyeházhoz ment s mint gyilkost adta fel magát. Az illetők bámultak,

mert csak pár óra mulva jött tudomásukra, hogy a tiszaréti kastély a

mult éjen megtámadtatván, rablás ugyan nem történt, de Muray Kálmán ur a

gyümölcsösben egy körtefához kötözve, szivében golyóval találtatott.

A gyilkossági büntény fölött, mit az önkénytesen bevalló csak oda

módositott, hogy folytatása volt ez a másfélév előtt megkezdett

párbajnak s hogy a hullának a körtefáhozi kötözésére őt egy,

gyermekkorból származó megtorlási vágy ösztönzé – a fenyitőszék a

törvények világos értelmében itélt. Itélete, M..... mindent elkövető

alperesi védelme daczára – pallos lőn, de midőn ennek felolvastatása

végett az itélt a törvényszék elé hozatni rendelteték, a poroszlók csak

holt testet leltek a börtönben. A mell-sebből eredett tüdővész hirtelen

fejlődéssel menté meg őt borzasztóbb halálnem elől.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

E történet elmondásával – jegyzé meg a társaságnak az elbeszélő – egy

szerencsétlen emlékének s a fennmagasztalt szabad akaratot oly gyakran

korlátoló esetlegességek elismerésének tartozám s végűl még a sors ama

keserű ironiáját emlitem meg, mely a nyolczvanon felűli aggot a földben

nyugvó ifju élet sirján gyászoló szoborként mutatja.

Vége az I kötetnek.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

20 |jó baratját |jó barátját

21 |fejlött |feljött

23 |egyéniseg, |egyéniség.

27 |sima folya m |sima folyam

35 |országutaí |országutai

58 |nem erdemlem |nem érdemlem

79 |Nem é.tem |Nem értem

134 |fognak nened |fognak neked

155 |szemeibői |szemeiből

210 |király-utszai |király-utczai]

Világ folyása (1. kötet): Beszélyek · 第 8 / 8 段