Látva az ember vakságát és gyarlóságait, s azokat az ijesztő
ellentéteket, melyek természetében rejlenek, s látva ezt az egész nagy
néma mindenséget, látva az embert ily elhagyottan a sűrű homályban,
mintegy eltévedve s a mindenség egy kis zugába dobva, a nélkül, hogy
tudná, ki dobta őt ide, s mit tegyen itt, s mivé lesz, ha meghal:
félelem fog el, mintha alva valamely elhagyott rémes szigetre vittek
volna s ott felébrednék, nem tudva, hol vagyok és hogyan távozhatom
onnan. És ámulat lep meg, hogy kétségbe nem ejt ily borzasztó állapot.
Körültem más hasonló természetű lényeket látok. Kérdem tőlök, hogy
többet tudnak-e sorsok felől, mint én; s ők nemmel felelnek. És még ezek
a szerencsétlenek, körültekintve s látva magok körül a teremtés ingerlő
tárgyait, ezek hatalmának vetik alá magokat. És nem tudok itt köztök
megállapodni, e lények társaságában, a kik hasonlók hozzám, gyarlók és
tehetetlenek, mint magam. Látom, hogy nem jönnek segítségemre, midőn meg
kell halnom; egyedül fogok meghalni, úgy kell tehát tennem, mintha
egyedül volnék; és ha egyedül volnék, nem építenék házakat, nem
vegyülnék a világi zajba, nem keresném senki becsülését, hanem csupán
csak az igazság felkutatására törekedném.
Belátva azt, hogy sok jel mutat arra, miszerint ezen a világon kívül,
melyet én látok, kell lenni egy más világnak is, kutatni kezdtem, vajon
az Isten, a kiről mindenki beszél, nem hagyott-e itt vissza önmagából
némi nyomot? Körültekintek és mindenütt csak sötétséget látok. A
természet minden tárgya kétkedéssel és nyugtalansággal tölt el. S ha nem
látnám sehol az istenség nyomát, nem tudnék hinni az Istenben. S ha ott
látnám mindenütt a teremtő nyomait, nyugodtan, tétlenül dőlnék a hit
karjaiba; de mert többet látok, semhogy tagadhatnám, és kevesebbet,
semhogy állítani merném az istenség létezését, sajnálatra méltó
állapotban vagyok és egyre csak azt kivánom, hogy ha az Isten tartja
fenn a világot, mutassa őt meg nekem a hit megdönthetlenül; és ha
csalnak azok a jelek, melyek az Istenre vallanak, oszlassa el ezeket
teljesen a hit; vagy mindent mondjon meg nekem, vagy semmit sem, hogy
láthassam az utat, melyet követnem kell. E nélkül azt sem tudom, mi
vagyok s mit kell tennem, és sem kötelességeimet, sem helyzetemet nem
ismerem. Lelkem vágyódik bármi áron is az igazság felismerésére és
követésére.
A világ különböző tájain a vallások sokaságát látom. De egyiknek tanai
sem vonzzák lelkemet és egyik sem adhat megnyugvást nekem. Egyaránt
visszautasítom Mohamed és China vallását, Róma és Egyptom ős hitét,
mivel egyik sem győz meg jobban, mint a másik s lelkemet nem tudja
magával ragadni.
De midőn sorra veszem a különböző idők sajátszerűen változatos erkölcsi
tanait, találok a világ egy kis zugában egy különös, elzárkózott népet,
a melynek történelme a miénket századokkal előzi meg. E nép, – mely elég
nagy számú –, egy Istent imád, és azt mondja, hogy ez Isten törvényei
szerint él, s hogy minden intézményét Isten törvényei szerint alkotta
meg. Azt állítja e nép, hogy csupán előtte fedte fel azt a rejtélyt az
istenség, hogy az emberek romlottsága miatt az Isten elfordult tőlök,
hogy az emberek csupán magokra vannak hagyatva, s innen erednek azok a
tévelygések, azok az örökös változások, melyek a vallás és a társadalmi
szokások terén feltünnek; de ők, e kiválasztott nép emberei
rendíthetlenül ragaszkodnak szokásaikhoz. Azonban az Isten nem fogja
örökösen ezen sötétségben hagyni a többi népeket; el fog jönni
mindnyájok megszabadítója; és ők azok, a kik hivatva vannak arra, hogy e
megszabadító eljövetelét hirdessék a világnak, hogy a bekövetkezendő
nagy eseménynek majdan hősei legyenek és hogy felhivják az összes
népeket, hogy egyesüljenek velök, hogy együtt várják e megszabadító
eljövetelét.
E nép csodálatot kelt bennem s méltónak látszik arra, hogy figyelemmel
kisérjem őt, mert sok meglepő és sajátságos dolgot látok nála.
E nép csupán testvérekből van összealkotva; míg más nép számos családból
alakult, ez egyetlen egy embertől származott, és mind összevéve egy
hatalmas családot alkot. Ez egyetlen a maga nemében!
E nép a legrégibb az ismert népek között; és nekem úgy tünik fel, hogy e
körülmény is különös tiszteletet ad neki; s kiváltképen felvett
kérdésünk tárgyalásánál kell őt figyelemben részesíteni, mivel, ha meg
akarjuk tudni, vajon Isten megjelent-e valamikor az emberek előtt, e
néphez, az ő ősrégi hagyományaihoz kell legelébb is fordulnunk.
E nép nemcsak régisége, hanem állhatatossága miatt is figyelemre méltó;
mert hisz keletkezésétől fogva maig szakadatlanul létezett, míg más nép,
mint a görög, a római, eltünt egészen. És mind a mellett, hogy, mint a
történelem mutatja, oly hatalmas uralkodók és népek akarták őt
elpusztítani, a nép fenmaradt s ő maga ezt természetesnek tartja. Végre
szétszóródva az egész földön, történelme minden egyes nemzet
történelmével összefügg.
Törvénye e népnek a világ legrégibb törvénye, s e mellett a
legtökéletesebb és az egyedüli, a mely szakadatlanul meg volt tartva. A
«törvény» szót is csak ezer évvel később ismerték a legrégibb népek is s
még Homér sem említi e szót, a ki pedig oly sok népről szól. És
törvényeiket a görög és római törvényalkotók is átvették részben, a mint
ezt már nehány író kimutatni igyekezett.[27]
S e törvény egyszersmind a legszigorúbb, legridegebb is az összes
törvények között, halálbüntetés fenyegetésével kötelezvén a népet egyes
jelentéktelenebb szabályok megtartására. S épen ezért is bámulatos, hogy
oly sok századon át fenmaradt és pedig oly háborgó, izgalmas nép között;
míg minden más nép időről-időre változtatta törvényeit, melyeket pedig
könnyebb lett volna követni.