Az emberi nagyság és gyarlóság oly kézzel fogható, hogy szükséges,
miszerint az igazi vallás megtanítson bennünket arra, hogy vannak
fenséges, de egyszersmind gyarló elvei is; mivel kell, hogy az igazi
vallás jól ismerje természetünket, hogy ismerje természetünk magasztos
és köznapi jellemvonásait, és mindezeknek okát is tudja adni. Kell, hogy
számot adjon a bennünk rejlő csodálatos ellentmondásokról.[26] Ha lehet
egy főigazságba foglalni a vallást, úgy az a következő: a vallás
tanítson meg arra, hogy csak őt imádjuk s őt szeressük. De mivel nem
tudunk mást imádni, csak a mit ismerünk, s mást szeretni mint
önmagunkat, kell, hogy a vallás e gyarlóságainkkal is megismertessen és
azok ellen orvosságot adjon.
Hogy az ember boldog lehessen, arra nézve szükséges a vallás
kijelentése, hogy van Isten, s hogy őt szeretnünk kell, s hogy egyedüli
valódi üdvünket az képezi, ha az övéi lehetünk és egyedüli
szerencsétlenségünket az, ha tőle elválva kell lennünk; tanítson meg a
vallás arra, hogy vak sötétségben vagyunk, a mely megakadályoz abban,
miszerint Istent megismerjük és szeressük és mivel kötelességünk őt
szeretni, de anyagiságunk eltávolít bennünket tőle, tévúton járunk.
Kell, hogy a vallás tudtunkra hozza azt az ellentállást, melyet Istennel
és saját jóvoltunkkal szemben kifejtünk. Mutassa meg nekünk azt az útat,
melyen orvoslásra lelünk s mondja meg, mi ez az orvosság. Nézzük sorra
az összes vallásokat, vajon fogunk-e a keresztyén valláson kívül más
olyanra találni, mely e részben kielégíthetne! Talán az a vallás lenne
az, melyet ama bölcsészek hirdetnek, kik azt mondják, hogy a legfőbb jó
önmagunkban rejlik? vajon csakugyan ott volna a legfőbb jó? meglelték-e
ezek a bölcsészek az orvosságot összes bajainkra? vajon
meggyógyíthatják-e azzal az önhitt embert, ha őt az Istennel egyenlőnek
hirdetik? és ők teszik ezt, a kik azt mondják, hogy a boldogságot az
anyagi gyönyörök adják meg nekünk és a kik ez által az állatokkal
akarnak bennünket egyenlővé tenni! Ez volna a mi anyagiságunk
gyógyszere! Nézzetek fel az Istenre, mondja egy részök, ime ott van ő, a
kihez ti hasonlók vagytok s a ki azért alkotott titeket, hogy őt
imádjátok. Egyenlővé tehetitek magatokat vele; a tudás, ha követitek,
majd vele egyenlővé tesz. Mások azt mondják: Nézzetek le a földre,
nyomorult férgek és látni fogjátok ott az állatokat, melyeknek ti társai
vagytok!
Mivé lesz az ember? olyan lesz-e, mint az Isten, vagy olyan, mint a
többi állat? mily rémítő távolság e végletek közt! mivé leszünk tehát?
melyik vallás fogja velünk megismertetni boldogságunkat,
kötelességeinket, a gyöngeségeket, melyek kötelességeinktől eltérítenek,
az írt, mely meggyógyít s azt a módot, melylyel ez írt elérhetjük?
Lássuk csak, hogyan felel e kérdésre Isten bölcsesége, mely a keresztyén
vallás tanaiban megszólal.
Hasztalanul keresitek, óh emberek, nyomorúságaitok orvosságát
önmagatokban; a ti képességeitek mindössze csak annyira mehetnek, hogy
megismertetik veletek, miszerint nem önmagatokban fogjátok fellelni az
igazságot és boldogságot. A bölcsészek ezt igérték nektek; de igéretöket
be nem válthatják. Hiszen azt sem tudják, mi képezi a ti boldogságtokat
és hogy mik vagytok voltaképen. Hogy gyógyíthatnák meg bajaitokat, ha
nem ismerik azokat! Legfőbb betegségtek az önhittség, a mely elvon az
Istentől, és az anyagiság, a mely a földhöz bilincsel; és bölcsészeitek
csak még súlyosabbá tették betegségteket. Ha Istent állították elétek,
csak növelték önhittségteket; mert elhitették veletek, hogy hozzá
hasonlók vagytok. És a kik e feltevés botorságát belátták, a másik
végletbe sodortak benneteket, elámíva lelketeket, hogy a többi
állatokhoz vagytok hasonlók és arra késztettek titeket, hogy az
anyagiságban keressétek boldogságtokat, és osztozzatok az állatok
sorsában. De ily módon nem fogtok valódi mivoltotok tudatára jönni. Ne
várjatok tehát sem igazságot, sem vigasztalást az emberektől. Én vagyok
az, a ki titeket alkottalak s csak én mondhatom meg nektek, hogy mik
vagytok. De már nem vagytok olyanok, mint a minőnek teremtettelek. Én az
embert szentnek, ártatlannak, tökéletesnek alkottam. Adtam neki észt és
világossággal vettem őt körül. Közöltem vele dicsőségemet és csodáimat.
S az emberi szem akkor tisztán látta Isten fenségét. Nem volt akkor
homályban, mely őt megvakítja, a halandóság és a gyarlóság, mely őt
annyira bántja, nem volt akkor osztályrésze. De ily nagy dicsőség
önhitté tette őt. Önmagától remélt mindent megnyerni, függetlenül Isten
segítségétől. Az érzékek, függetlenné téve magokat az észtől, s gyakran
hatalmukba kerítve ezt, a gyönyörök keresésére vitték őt. S most már a
teremtés minden kis tárgya vagy gyötri, vagy kisértetbe hozza őt,
uralkodván rajta, vagy leigázván őt erejével, vagy pedig elbájolván őt
ingereivel, a mi pedig még borzasztóbb és hatalmasabb uralom.
HARMADIK RÉSZ. A vallás történelmi bizonyítékai.