XXIX.

Ha valaki naponként részt vesz valamely szerencsejátékban, annyira elűzi

ez által unalmát, hogy igazán szerencsétlen lenne, ha azon feltétel

alatt, hogy nem fog játszani, naponként átadnók neki azt az összeg

pénzt, a mennyit az nap nyerhet. Azt lehetne talán mondani, hogy ő a

játékban magában keres szórakozást, s nem nyereség után vágyódik; de hát

kisértse meg azt, hogy ne pénzre vagy más értékre játszszék, nem fog oly

érdeklődéssel játszani s unatkozni fog. Tehát nem csupán a mulatságot

keresi; a szenvedély nélküli játék untatja őt. Az kell tehát, hogy

szenvedélylyel játszszék, hogy izgalomba jöjjön, hogy megcsalja önmagát,

elhitetve magával, hogy boldoggá teszi őt a nyereség, az a nyereség, a

melyet nem fogadna el oly feltétel alatt, hogy ne játszszék; kell, hogy

tárgyat alkosson szenvedélyének, oly tárgyat, mely felköltse vágyát,

haragját, félelmét és reményét.

Az emberi szórakozások tehát nem csupán közönségesek, hanem nem is

valódi szórakozások, mert csalódásba ringatják az embert; képzelet és

önámítás az egész, mely nem tudná foglalkoztatni az ember szellemét, ha

az nem vesztette volna el izlését a szép és érzékét az igazi jó iránt s

ha nem volna annyi sok hibával tele. A szórakozás nyomorúságaink

közepett nem ad enyhülést, nem vigasztal meg, csak is az által, hogy még

nagyobb, kézzelfoghatóbb nyomorúságba visz; mert esztelenül elpazaroljuk

általa időnket és nem gondolunk magunkra. Az ily szórakozások nélkül

unatkoznánk s az unalom arra bírna, hogy unalmunkat más okosabb dologgal

űzzük el. A szórakozás megcsal, mulattat minket és észrevé tlenül

közelebb visz a halálhoz.

Pascal gondolatai · 第 99 / 272 题