A tudást illetőleg két véglet találkozik egymással: az egyik a tiszta
természeti tudatlanság, a melyben az emberek születésökkor vannak; a
másik véglet az, a hova azok jutnak el, a kik mindent magokévá tevén, a
mit csak az ember tudhat, azt látják, hogy nem tudnak semmit és
visszajutottak abba a tudatlanságba, a honnan kiindultak.[7] De ez már
okos tudatlanság. És azok, a kik kiléptek a természeti tudatlanságból,
de nem juthattak el a másik végletig, az okos tudatlansághoz, ezek
játszszák a tudóst; a világ szemébe port hintenek, pedig mindent
tévesebben itélnek meg, mint a többien. A tudatlanok és a félműveltek
képezik rendesen a mozgató erőt a világ szekerén. A többien lenézik őket
és azok ezeket viszont.