A természet mindenre reá nyomta végtelenségének bélyegét. Igy minden
tudomány kimeríthetlen; mindenütt az alaptételek, kifejtendő igazságok
végtelensége nyilik meg szemeinknek. Mert hiszen minden tétel egy
másikon alapszik s nem juthatunk el olyanhoz, a mely ismét egy másikra
ne támaszkodnék.
Igy a mennyiségtan számtalan szabályt állít fel és hasonlóképen a többi
tudományok is.
És mivel a végtelenség a kicsinységben kevésbbé látható és sokszor
hajlandók vagyunk azt hinni, hogy valamely parányiságnál kisebb már alig
képzelhető: a bölcsészek azt hiszik, hogy eljuthattak a végső ponthoz;
és pedig tévednek. E tévedésök hozta létre az ily szokott czímeket: «a
tudomány alapelvei» –, «a bölcsészet rendszere» és egyéb valóban
fenhéjázó kifejezéseket.
Ne keressünk semmi biztosat és állandót. Eszünket mindenkor megcsalja a
jelenségek állhatatlansága; semmi sem képes a végest lekötni a nagyság
és kicsinység két végtelenje közt.
Ez a középút, a mely végzetünk gyanánt van adva, mindenkor távol marad a
két végtelenségtől; és azért mit használ az, ha valaki valamivel előbbre
is jut; a távolság azért mindig végtelen marad!
Végtelenségek terülvén el szemeink előtt, minden végtelen egyenlő. S ha
csak összehasonlítjuk magunkat e végtelenségekkel, kinos érzés fog el.