A bölcsészek azt hiszik, hogy mindent megtettek már, ha összes erkölcsi
tanaikat egyszerüen csak csoportokba osztják. De hol van az
megállapítva, hogy hány csoportot kell felvenni? Mért osztják az erényt
négy, vagy tiz alfajra? Azt mondhatnák talán, hogy ily felosztások
mellett egy szóval sok van kifejezve. Igen, de a szónak, a kifejezésnek
magyarázat nélkül semmi haszna sincs, és mihelyt az egyes csoportokat
magyarázni akarják, úgy is elő kell sorolni az egyes fajokat, a melyek
ekkor kibujnak az egy szóból, a bilincsből, melybe szorítva voltak. A
mig be voltak szorítva, el voltak rejtve és az egyetlen szó, a csoport
elnevezése, semmit sem jelentett; mikor pedig már előtüntek, ismét az
eredeti, természetes rendetlenségben vannak.
A természet mindeniket külön tulajdonsággal ruházta fel és ha egyiket a
másikba be is zárja valaki, azért mindenik külön, a másiktól függetlenül
létezik. A felosztásoknak és a csoportok elnevezésének tehát nincs más
haszna, mint hogy az emlékező tehetségnek segítségére jönnek és hogy a
csoportok közös elnevezése arra késztet, hogy kikutassuk, mi van ez egy
csoportban elrejtve.