Mikor Krisztus urunk Szent Péterrel a földön járt, volt egy kovács,
annak volt felesége és gyermekei.
Egykor a vásárról hazajövő kovácsnak azt mondja a felesége:
– Épen most volt itt egy fiatal és egy öreg koldus, de elküldtem őket.
A kovács megijedt s utánuk szaladt, fél kenyeret vitt magával s odaadta
nekik. Ezek azt mondták a kovácsnak, hogy bármily kívánsága lesz három,
teljesülni fog. A kovács oly széket, eperfát s tele zsákot arannyal
kívánt, melyhez kívüle akárki hozzáér, odaragadjon s csak ő bírja
feloldani. Megkapta.
Nemsokára jött a fekete Ördög s mondá:
– Te nem kívántál magadnak örök üdvösséget, azért parancsolom, jer’
velem!
A kovács felelé:
– Barátom, jer’, ülj le eme székre!
Az Ördög leült, odaragadt.
Későbben mondá a kovács:
– Ha nem vársz még egy évig, örökre itt ragadsz!
Az Ördögnek mit volt tennie, beleegyezett. Egy év múlva jött az Ördög:
– Elmúlt az egy év, jer’ velem!
Azt mondja a kovács:
– Hozz előbb ama fáról eme kosárkába epret!
Az Ördög felment a fára s mivel odaragadt, kénytelen volt kétévet adni.
Mikor ismét eljött, azt mondá a kovács:
– Hívd el társaidat, s aki e zsákból legtöbb aranyat kiszed, azé leszek.
Eljöttek a társai, mind a zsákhoz ragadt s a kovács őket üllővasán
összezúzta, minek az lett a következménye, hogy halála után a pokolban
senkit sem talált, aki beeresztette volna; elment tehát a mennyország
kapujához.
Mikor Péter engedelmével benézhetett a mennyországba, bedobta üllővasát,
kalapácsát s bőrkötőjét, ezután magát is bereesztették a mennyországba,
hol most Szent Péternek és az apostoloknak a lovát: a szamarat patkolja.
(Ipolyi A. gyüjteményében 396. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)