Hol volt, hol nem volt, de mégis volt egy nagy városban egy földmíves,
kinek volt egy fia, kit az apa tudósnak akart mívelni, mi meg is
történt; tudniillik miután már a fiú a város iskoláit elvégezte, apja a
tudákosság iskolájába vitte.
Ez az iskola attól a várostól, hol az apja lakott, nem nagy távolságra
egy düledező kútban Vörösember vezetése alatt volt. Minekutána a szegény
földmíves a tudákosság kútjához érkezett, a Vörösembert a kútból kihívá
és vele beszédbe ereszkedék, hogy fiát a tudákosság iskolájába bevenné,
mit a tudákosság tanítója nagy örömmel meg is tett s megmondta az
apának, hogy a fiúért négy év múlva eljöhet; mert már akkor a tudákosság
minden oldalába be lesz avatva.
Ezután az apa hazafelé indult, a Vörösember pedig a fiút levitte, négy
darabra elvágta, lesózta s ott hagyá mindaddig, míg az apja el nem jött
érte; ekkor a fiú tagjait a kádból kivette, erős kötelekkel egymáshoz
szorította. Majd leoldta a köteleket és egy csodaerejű vesszővel
megérintette, mire a fiú hófehér galambbá változott, melléje még egy
másik tanítványát, szinte hozzá hasonló hófehér galambbá változtatott és
most mind a kettőt a kút tetejére kivitte.
Ezután így szólt az apához:
– Itt van két galamb, ezek közül egyik a te fiad, válaszd ki a kettő
közül a te fiadat, de vigyázz, mert ha el nem találod, fiad örökké nálam
marad.
Erre a földmíves megijedt, de mihelyt az egyik galambnak a jobb lábán
levő kisujját elvágva látta s eszébe jutott, hogy az ő fiának is ez az
ujja volt elvágva, örömmel felkiáltott, hogy:
– Ez az én fiam! – és valóban az is volt.
Most átadá az apának a fiát, hazaballagtak, a Vörösember pedig a kút
mélyjébe visszaólálkodott.
Hazaérkezve a fiú azt mondá apjának:
– Apám, most már elérkezett az idő, hogy visszafizessem, amit rám
költött! Majd én szép galambbá válok, vigyen be a biaczra és adjon el
száz forintért, de ha Vörösember kér, annak semmiért se adjon oda!
Az apa a galambot gyorsan bevivé a biaczra s egy hintóban ülő gazdag
úrnak el is adta. Az úr a galambot a hintóban elereszté és a galamb nem
is repült el mindjárt, hanem gazdájával játszogatott, csak azután hagyta
ott a gazdáját s hazarepült.
Másnap megint mondta a fiú az apjának, hogy vigye be a vásárra, most ő
szép kis pudlikutya lesz, de a Vörösembernek ne adja!
Az apja bevitte a biaczra és egy úr megvette száz forintért. Most is,
mint tegnap, szerencsésen hazaszökött.
Harmadik nap megint azt mondta az apjának, hogy vigye be eladni, ő most
szép szürke ló lesz s annyi aranyon adja el, amennyivel be lehet állva
rakni; de megint csak hozzátette, hogy Vörösembernek oda ne adja
semmiért se. Az apja bevitte a biaczra, de megfelejtkezvén fia
mondásáról, Vörösembernek adta el, mivel ez tömérdek aranyat fizetett
érte.
A Vörösember, amint a lovat a vásárból kivivé, élőfához köté, hol sok
gyermek játszott, maga pedig bement a közel levő korcsmába. Míg a
Vörösember bent volt, a gyermekek a lovat elszabadították s mikor a
Vörösember kijött, a ló már jómesszire nyargalt. A Vörös ember utána, de
a ló, amint a tóhoz ért, mint kis hal, a tóba ugrott, a Vörösember, mint
csuka utána úszott; de a kis hal hamarabb átúszta a tavat s megrázkódva
nyúllá vált, a Vörösember pedig agárrá. A nyúl egy gróf kastélya elé
szaladt, itt a grófkisasszony könyökölt ki az ablakon, a nyúl
megrázkódott, gyűrű lett s a kisasszony ablakába esett, ki a gyűrűt
azonnal az ujjára húzta. Itt a Vörösember mit tegyen, beállott
szolgálatba a grófhoz egy évre a gyűrűért. Az év eltelt s a Vörösember a
gyűrűt követelte, de a kisasszony nem akarta odaadni a gyűrűt, hanem
mégis sokára a földhöz vágta és a gyűrű azonnal egy véka kölessé
változott, a Vörösemberből meg pulyka lett. Ette a kölest ahogyan csak
bírta, már majd megette mind, csak azt nem bírta kivenni, amelyik a
padlás nyílásába szorult, hogy ezt kirághassa, egérré változott; ekkor a
kölesszemből hirtelen macska lett s a rágódó egeret megette.
(Ipolyi A. gyüjteményében 23. sz. Kis József gyüjt. Szeged.)