Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencziás-tengeren is túl volt,
volt egyszer egy szegény asszony; annak az asszonynak volt egy fia és
minthogy ez a fiú igen okos volt, hát az egész világ csak Kisokoskának
hívta.
Egy reggel történt, hogy Kisokoska nagyon sokáig elaludt, mikor azután
felkelt, mondja az anyjának:
– Jaj, édesanyám, mit álmodtam?
– Hát mit álmodtál, fiam?
– Hej, édesanyám – azt mondja Kisokoska – nem mondom meg addig, míg be
nem teljesedik.
De az anyja nagyon szerette volna megtudni, hogy mit álmodott a fia s
minden módon azon volt, hogy ezt kivehesse belőle és még meg is verte a
fiút, de ez azt mondta:
– Nem bánom, édesanyám, akármit csinál, de addig meg nem mondom, míg be
nem teljesedik!
Az öreg asszony látta, hogy semmire se boldogul, feladta a dolgot a
keresztény királynak.
A király mindjárt elhívatta Kisokoskát s kérdezte tőle, hogy mit
álmodott?
– Jaj, király felséged, – azt mondja Kisokoska – nem mondom meg addig,
míg be nem teljesedik.
A király is megharagudott, hogy ez a fiú csakugyan nem mondja meg, hogy
mit álmodott; előhívatta a kőmíveseket, egy nagy kőépületet építtetett s
a Kisokoskát abba befalaztatta. De a királykisasszony nagyon
beleszeretett Kisokoskába és megparancsolta a kőmíveseknek, hogy a falon
egy lyukat hagyjanak és itt azután a királykisasszony mindig hordott
ételt Kisokoskának.
Egyszer történt, sok esztendő múlva, mikor már a király el is felejtette
ezt a dolgot, hogy a pogány király megharagudott a keresztény királyra s
azt izente neki, hogy amikor ő ebédelni akar, ha a keresztény király az
első falatot a szájából ki nem lövi, hát az egész tartományát
elpusztítja.
A király ezen nagy búsulásba esett. A királykisasszony is látta, hogy
milyen szomorú az ő apja, kérdezte tőle, hogy mi a baja, miért búsul
olyan nagyon?
A király amint elbeszélte az egész dolgot, a királykisasszony is nagyon
szomorú lett, mindig sírt-rítt.
Amint a dél eljött, a királykisasszony szokás szerint bevitte az ételt
Kisokoskának. Kisokoska látta, hogy nagyon bús a királykisasszony,
kérdezte, hogy mi a baja?
– Jaj, szívem szerelme, – azt mondja a királykisasszony – nagy az én
bajom, ez a pogány király azt izente az én apámnak, hogyha ki nem lövi
az első falatot a szájából, mikor ebédelni akar, az egész tartományát
elpusztítja.
– Hát csak ez a baj? Ezen majd segítünk, hogy nem lesz többet kedve
ilyeneket izengetni őkegyelmének!
A királykisasszony azután kérdezte, hogy hát hogyan és mint segíthetnénk
rajta?
– Hát azon biz’ csak úgy, hogy te majd lefekszel és úgy teteted magad,
mintha aludnál, mikor aztán felkelsz, azt mondod a királynak, hogy
hányassa szét azt a nagy épületet, mert te azt álmodtad, hogy
széthányatta álmodban a király és Kisokoska élve benne volt és az lőtte
ki a pogány király szájából az első falatot.
A királykisasszony bement és lefeküdt, mikor azután felkelt, mondta az
apjának:
– Jaj, kedvesatyám, mit álmodtam!
– Mit álmodtál, leányom? – kérdezte a király.
– Hát én bizony azt álmodtam, hogy az éjszaka széthányatta édesapám azt
a nagy kőépületet és Kisokoska élve volt benne és azután ő lőtte ki a
pogány király szájából a falatot, azért tehát én azt mondom, hogy
hányassa szét édesapám azt a kőépületet, hisz úgyis sem kárnak, sem
haszonnak nincs az ottan, hátha még megvolna Kisokoska?
– Ej, mit gondolsz leányom, hogy élne már az a Kisokoska, hiszen még
ezelőtt tizenhat esztendővel falaztattam be!
De a királykisasszony addig beszélt neki, hogy csakugyan elhatározta
magát, hogy széthányatja a kőépületet.
Mindjárt kőmíveseket hívattak elő, és mikor lerontották az épületet, hát
Kisokoska előállott.
A király alig ismerte meg, mert hiszen nagyon megnyőlt, azután meg olyan
szép volt, mint a ma nyílott rózsa s azt mondta a királynak:
– No, király felséged, mindjárt ebédel a pogány király, én kilövöm a
falatot a szájából.
A király beleegyezett s azt mondta, hogyha kilövi, meg fogja jutalmazni.
Kisokoska pedig odaállott a küszöbre, mikor azután vitték be az ételt a
pogány királynál, megtöltötte a pisztolyát s a három első falatot úgy
kilőtte a szájából, hogy székestől együtt hatot hencseredett.
Ezen a pogány király szörnyű méregbe jött s azt izente a keresztény
királynak, hogy az a kutya, aki ő vele ezt a csúfságot tette, mindjárt
jelenjék meg előtte.
A keresztény király elbúsult, hogy már Kisokoskát felakasztják, de ő azt
mondta, hogy adjon a király ő mellé tizenegy olyan embert, aki éppen
olyan legyen mint ő, azonkívül kétszáz fehérruhás lovaskatonát és száz
feketeruhás lovaskatonát.
A király mindjárt választott tizenegy éppen olyan embert, mint
Kisokoska, kétszáz embert felöltöztetett fehér ruhába és fehér lovat
adott nekik, százat pedig fekete ruhába és fekete lovat adott alájok;
így indult azután Kisokoska a pogány királyhoz. Amint már nem messzire
voltak a pogány király házához, Kisokoska a lovas katonákat megállította
s azt mondta nekik:
– Hogyha majd látjátok, hogy én az akasztófa alól intek nektek, jőjjetek
sebesen arra; elől a fehér, hátul a feketeruhás katonák!
Ők pedig tizenketten bementek a pogány király udvarába.
Mikor megérkeztek, már este volt s mindjárt vacsoráltak; vacsora után
pedig mindnyájan lefeküdtek.
A pogány király egy katonát állított melléjük, hogy majd aki szól, annak
a füléből vágjon el egy keveset, igy majd megismeri, hogy ki lőtte ki a
szájából a falatot.
Már jóéjszaka volt az idő, egyszer azt mondja Kisokoska:
– Jó kenyeret eszik ez a pogány király, csakhogy asszonytej van benne.
A katona, amint Kisokoska elaludt, mindjárt megjegyezte a fülét, azután
mondta a királynak, hogy mit mondott egy közülök.
Reggel nézi őket a király, hát mindegyiknek ki volt vágva egykevés a
füléből. A strázsát mindjárt felakasztatta. Azután kérdezte tőlük, hogy
hogy tudják azt, hogy az ő kenyerében asszonytej van? Ekkor előállott
Kisokoska s azt mondta:
– Hivassa el király felséged azt az asszonyt, aki sütötte, az is meg
tudja mondani!
A király mindjárt előhivatta az asszonyt s kérdezte, hogy igaz-e, hogy
az ő kenyerében asszonytej van?
Az asszony nagyon megijedt s azt mondta:
– Biz’ igaz az, király felsége, mert mikor ezt dagasztottam, szoptatós
voltam, nagyon meggyűlt a tejem s belefolyt a teknőbe.
A király az asszonynak mindjárt a fejét vétette s nagyon bosszús volt,
hogy nem tudta a strázsa jól megjegyezni, hogy melyik szólott.
Másik este tehát ismét katonát állított az ágyhoz, hogy amelyik szól, a
hunczutkáját vágja el.
Mikor már az egész udvarban csendesség volt, egyszer megszólal
Kisokoska:
– Jó bort iszik ez a pogány király, csakhogy embervér van benne!
Azután elaludt. Ekkor a strázsa mindjárt elvágta a bal hunczutkáját, a
királynak pedig megmondta, amit hallott.
Reggel felé felébred Kisokoska, látja, hogy a fél hunczutkája le van
vágva, kapja, a többiét is levágta.
A király, amint megnézte őket, látta, hogy a hunczutkája mindegyiknek le
van vágva, nagyon mérges volt s ezt a strázsát is felakasztatta, azután
kérdezte tőlük, hogy melyik lőtte ki az ő szájából a falatot?
Ekkor előállott Kisokoska s azt mondta a királynak:
– Én voltam az, király felsége, aki kilőtte a szájából a falatot s azt
is én mondtam, hogy embervér van a borában.
A király azután rárivalkodott:
– Hát akasztófáravaló, honnan tudod te azt, hogy embervér van az én
boromban?
Kisokoska meg azt mondta a királynak:
– Hivassa elő felséged azt az embert, aki taposta, az is meg tudja
mondani.
A király mindjárt előhivatta azt az embert, aki taposta a bort s
megkérdezte, hogy igaz-e a dolog?
A szegény ember is megijedt s megvallotta, hogy mikor taposta, hát a
puttonban egy nagy kés is volt, aztán azt is beletették a zsákba, de ő
azt nem vette észre, csak akkor, mikor már a lábát elvágta és a sok vér
mind kifolyt.
A király ennek is a fejét vétette.
Azután mindjárt beszólította a cselédjeit; szegény Kisokoskát
megkötöztette s megparancsolta, hogy egyszerre akasszák föl.
Az akasztófát megkészítették s vitték kifelé Kisokoskát; mikor már az
akasztófa alá értek és a hóhér is a nyakára kötötte a kötelet, intett
arrafelé, amerre az ő katonái voltak elbújva s a sok katonaság mind
előrohant, Kisokoska pedig azt mondta azoknak, akik körülötte állottak:
– Látjátok-e előlről azokat az angyalokat, mind én értem jönnek, azok az
ördögök pedig hátulról, mind titeket visznek el!
Ezek is megijedtek, ucczu neki, vesd el magad! úgy elszaladtak, hogy még
tán ma is futnak, ha meg nem álltak.
A Kisokoska pedig a pogány király kezéből kikapta a kardot s levágta
vele a fejét, azután a lovára felpattant s elnyargalt a maga katonáival
együtt a keresztény királyhoz.
Amint bement a szobába, a pogány király fejével ráütött a keresztény
király asztalára, úgy, hogy mindjárt négy felé esett. Azután azt mondta
a királynak:
– No, felséged, az volt az én álmom, hogy én addig meg nem nyugszom, míg
a pogány király fejével a keresztény király asztalát széjjel nem
hasítom.
A király pedig a leányát mindjárt neki adta, meg az országának a felét.
Nagy lakodalmat csaptak, ettek, ittak, vigadtak, még most is élnek, ha
meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 37. sz. Hajnal István gyüjt. Békés.)