Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencziás-tengeren is túl volt,
volt egy király és annak volt egy házasulandó fia.
Egyszer megházasodott s elvette a szomszéd király leányát, nemsokára a
leány apja s anyja elhalt, a királyfi az ipa lakóhelyére költözött
feleségével.
A királyfié lett minden, mi az ipáé volt, de az udvarban egy szobába
sohasem tudott bemenni, mert a kulcsát sehogy sem bírták megtalálni a
többi kulcs között. Nagysokára azután talált a királyfi a konyha alá
elásva egy kulcsot, megpróbálta vele az ajtót kinyitni s kinyílt. Amint
bement, látta, hogy egy ember a falra csinált keresztre volt kiszegezve,
kit a leány atyja azért szegeztetett oda, mert a leányát el akarta
lopni, fölébe az volt írva: »Fekete Saskirály«, a kereszt háta megett
pedig a falon egy nagy luk volt, ahol a Fekete Saskirály az alvilágból
feljárt.
A Fekete Saskirály szépen kérte a királyfit:
– Adj egy pohár vizet, jótétedért jót várj!
A királyfi adott neki vizet, azután bezárta az ajtót. Másnap ismét
meglátogatta a királyfi a Fekete Saskirályt s az ismét kért egy pohár
vizet.
– Adj egy pohár vizet, jótétedért jót várj!
A királyfi ismét adott neki egy pohár vizet s azzal bezárta az ajtót.
Harmadnap mulva újra meglátogatta a királyfi a Fekete Saskirályt, ki
ismét egy pohár vizet kért:
– Adj egy pohár vizet, jótétedért jót várj!
A királyfi ismét adott neki egy pohár vizet s azzal bezárta az ajtót.
Negyedik nap újra meglátogatta a királyfi a Fekete Saskirályt s az újra
kért egy pohár vizet, mondván:
– Adj egy pohár vizet, jótétedért jót várj!
Adott neki ismét egy pohár vizet.
Ekkor mind a négy szeg kihullott belőle, kettő a kezébe, kettő a lábába
volt szegezve és a Fekete Saskirály eltűnt a lukakon, hanem mikorra a
királyfi kinézett, a feleségét ellopta.
Most mitevő legyen a királyfi, elment egy tudákos asszonyhoz tanácsot
kérni, hogy mit csináljon most? A tudákos asszony azt tanácsolta neki,
hogy készítsen egy lóbőrt s vágóeszközzel lássa el magát, azután bujjék
bele a lóbőrbe s varassa bele magát. Akkor ereszkedjék le azon a falba
levő lukon, hanem a lóbőrt kötélre köttesse s ennek tartását biztos
emberére bízza. Mikor a lukon leér a másvilágra, vágja ki a varrásokat s
bujjék ki a lóbőrből. Először amint megy, talál egy rézvárat, azután
ezüstvárat, végre aranyvárat, amelybe lakik a Fekete Saskirály.
A királyfi úgy is tett, leeresztette magát. Amint leért, kivágta a
lóbőrt s ment, mendegélt hetedhétország ellen.
Egyszer elérte a rézvárat, bement, nem talált mást bent, csak egy
síránkozó asszonyt, aki a rézvár gazdájának a felesége volt. Ez az
asszony azért síránkozott, mert az ura leánykorában ellopta, azon lukon
járt az ő ura is fel, amelyen a Fekete Saskirály.
Beköszönt a királyfi:
– Adj’ Isten jó napot!
– Adjon Isten neked is, te másvilági ember, hol jársz itt?
A királyfi elbeszélte, hogy a Fekete Saskirály ellopta a feleségét,
azért jött. Ezalatt az idő alatt hallotta a vár ura buzogányának a
suhogását, melyet mindig előre haza szokott hajítani.
– Jaj, – mond az asszony – jön az uram, mit csináljunk, hova
bujtassalak, haragszik az idegen emberre, hanem itt ez a kályha, bujj
bele abba!
A királyfi belebujt.
Amint hazaért az ember, azt mondja:
– Idegen szagot érzek, ki van itt?
Azt mondja az asszony:
– Itt senki sincsen.
– De bizony van, – mondja az ember – bujj ki a kályhából, kis sógorkám!
Erre kibujt a királyfi.
– Hol jársz, sógorkám?
– Én bizony azért jöttem, hogy a Fekete Saskirály ellopta a feleségemet
s azt mondják, hogy ezen a világon lakik, az aranyvár mellett levő
kútban, oda akarnék menni, ha vissza tudnám a feleségem hozni; csak
azért tértem be ide, hogy elfáradtam!
– Jól van, – mond a rézvár ura – ülj le, együnk!
A rézvár ura is meg az ezüstvár ura is testvére volt a Fekete
Saskirálynak, de azért nem haragudtak a királyfira, hogy a feleségéért
megy, sőt még tanácsukkal segítették.
Az ebéd alatt azon törték a fejüket, miképen lehetne ellopni a feleségét
a Fekete Saskirálytól, de sehogy sem bírták kitalálni, hanem arra
határozták el magukat, hogy majd a következő napon átmennek az
ezüstvárba s ott gondolkoznak rajta.
Másnap el is mentek az ezüstvárba; elmondták azután az ezüstvár urának,
hogy miért jöttek; hozzáfogtak tanácskozni s azt határozták, hogy az
ezüstvár ura a maga hatlábú lovát odaadja a királyfinak, azon aztán
menjen el s ha lehet, lopja el az asszonyt, mert az szüntelen a kút
káváján ül, a Fekete Saskirály pedig a kútban bent van.
Elment tehát a királyfi, de mikor már a kúthoz közel járt, a Fekete
Saskirály kígyója nagy sziszegéssel csúszott le a kút kávájáról s
megmondta a Fekete Saskirálynak, hogy idegen ember jön. Ekkor a Fekete
Saskirály kijött, elkezdett fenyegetődzni, mire a királyfi nem mert
tovább menni, hanem visszament az ezüstvárba s elmondta a dolgot, ahogy
történt. Ekkor azt határozták el, hogy ismét menjen el s hagyja magát
megfogatni. Adtak neki zsákot is és azt mondták, hogy a Fekete Saskirály
majd össze fogja darabolni, de azzal ne gondoljon, csak arra kérje, hogy
darabjait rakja bele ebbe a zsákba s tegye fel a lóra, majd ez a ló
vissza fogja hozni s akkor majd meggyógyítják. A királyfi ráállt erre
is, másnap elment a kút felé. A kígyó ismét nagy sziszegéssel hírül
vitte, hogy idegen ember jön; a Fekete Saskirály pedig kijött, a
királyfit megfogta. A királyfi csak arra kérte, hogyha már
összedarabolja, rakja bele a zsákba s tegye fel a lóra, hadd vigye a ló
amerre neki tetszik. A Fekete Saskirály összedarabolta, belerakta a
zsákba, feltette a lóra, a ló pedig visszavitte. Az ezüstvárban azután a
kígyók összehordtak mindenféle forrasztó füvet, fürdőt készítettek,
megfürösztötték a királyfit, ki azonnal visszanyerte életét.
Most újra tanácskoztak s azt végezték, hogy már meg ők ketten mennek el
bátyjukhoz, a királyfi pedig maradjon az ezüstvárban. Majd ők szép
szóval elcsalják a Fekete Saskirály nyolczlábú lovát s majd máskor azon
mennek el a királyfi feleségéért. Elmennek tehát másnap a Fekete
Saskirályhoz, őket szívesen fogadta, sőt panaszkodott, hogy rossz
testvérek, ritkán látogatják meg. Megvendégelte őket s mikor el akartak
jönni, elcsalták cserébe az ő hatlábú lovuk helyett a nyolczlábú lovát.
Másnap az ezüstvár ura maga a Fekete Saskirály lován ment el, mivelhogy
ösmeretes volt a Fekete Saskirály kígyója előtt, a kígyó nem sziszegett,
hírt sem adott a gazdájának, csak akkor, mikor már látta, hogy az
asszonyt a kút kávájáról felvette és elszaladt vele. A Fekete Saskirály
kergette egy darabig az öccsét, de mivelhogy a hatlábú ló utól nem
érhette a nyolczlábut, visszament a várba s feleség nélkül maradt.
Az ezüstvár ura pedig visszaadta a királyfinak a feleségét s felkisérték
a lluk szájáig, ott feleségével együtt beleült a lóbőrbe s egy kígyóval
felhúzatták a másvilágra. Mikor felérkeztek, a királyfi a lluk száját
becsináltatta s nagy vendégséget csapott, hogy feleségét visszanyerte.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 2. sz. Simon Mihály gyüjt.)