A harmadik gutaütés alkalmával Ostoba Ágost halálát már az orvosnak is
el kellett ismernie. A halottkém kiállította a bizonyítványt, az
anyakönyvvezető följegyezte az esetet, az ujságok néhány jóakaró sort
szenteltek a kedvelt pojácza emlékének, s Ostoba Ágost akárhogy
kapálódzott előbb, alaposan belenyugodott sorsába.
Ostoba Ágost ekkor már senkinek nem hiányzott. Családja nem volt, s a
czimborái régen megbarátkoztak azzal a gondolattal, hogy Ostoba Ágostról
le kell mondaniok. A legtovább Kara Musztafa nyihogott gazdája után,
mert a kis berber csődörrel más nem tudott bánni, csak a bohócz, s mikor
Ágost megbetegedett, a tudós lovacska leszorult a porondról. De azóta
Kara Musztafa is beletörődött a megváltozott életbe, s Kara Musztafa
számára Ágost nem akkor halt meg, a mikor gazdája szíve nem vert többet.
A czirkuszban helyét már régen betöltötték, s az új Ostoba Ágost egy év
óta közkedveltségnek örvendett. Mégis a temetés után az
Artista-kávéházban sokat beszéltek a régi pályatársról.
A fiatalabb emberek úgy találták, hogy végre is eleget élt. Az
öregebbek: hogy nem folytatott észszerű életmódot.
S mindenki tudott róla egy-egy kis esetet, mely élénken jellemezte,
mennyire félt mindig a haláltól.
De erről senki se tudott többet, mint az egyik istállómester, a ki
Ágostot betegségében a leggyakrabban látogatta meg. Ez az istállómester
volt az, a kit hajdan, mikor Ágost még harsogó derültségeket fakasztott,
a fárasztó lovaglások szüneteiben, a közönség nagy vigasságára, addig
pofozott, míg nem az istállómester dőlt ki, hanem Ágost esett össze a
fáradtságtól.
Az istállómester sok részletet tudott a beteg pojácza halálfélelméről, s
beszélgetés közben utánozni kezdte azokat a vadállati hangokat, melyeken
a bohócz, mikor már a végét járta s a betegségtől bárgyuvá lett,
részvevő látogatója előtt elbőgte a haláltól való irtózását.
Az istállómester olyan mulatságosan utánozta ezeket a hangokat, hogy
mindenki nevetett.
A meglehetősen váratlan hatásból egy hasznos ötlet fogamzott. Az egyik
pojáczának eszébe jutott, hogy a szünetek közt mulattatóan lehetne
eljátszani Ostoba Ágost halálát. A jelenet magva az volna, hogy az öreg
Ostoba Ágost sehogy se akar meghalni; rúg, kapál, mikor az ördög el
akarja vinni; tele bőgi betegségével a világot s mégis kijátszsza az
ördögöt, úgy hogy az ördögnek végül bottal kell agyonvernie.
Az ige három nap mulva testet öltött, s az istállómester Ostoba Ágost
jelmezében kaczagtatóan játszotta el a komédiát. Az istállómesternek a
czirkuszban eddig nem igen vették hasznát; ezzel a mutatványával
egyszerre a legnépszerűbb művészek közé emelkedett.