Mario, mikor a kaszárnyából megszökhetett, órákat ült a beteg leány
mellett.
– Te jó vagy és nemes! – sóhajtotta Dél királynője, mialatt Mario
csókkal boritotta a kezét. – Mily kár, hogy ilyen nemes jellem nincs
több a világon! Lásd, ez a Fabrizio maga a megtestesült aljasság.
Tolvaj, hamis kártyás és csaló… Micsoda csaló!… Minden asszonyt megcsal
a világon!
Mario igyekezett másról beszélni. Kaszárnya-történeteket mondott el, de
Barbara nem igen hallgatott rá.
– Ojjé, a szerelem! – szólt szomoruan. – Szegény Mario, mit tudod te
azt, hogy mi a szerelem?! Én tudom, hogy mi az!
Aztán a betegek türelmetlenségével rivalt rá a szegény kis tüzérre:
– De mit beszélsz nekem mindig Fabrizioról?!