Három nap, három éjszaka sirt. Egyszerre csak azt hallotta, hogy valaki
igy szól a szobájában:
– Ó te szegény kis féreg!
Inicza felnézett. Egy festett leány állott előtte.
– Ki vagy, te festett leány? – kérdezte Inicza.
– Én Káma isten szolgálója vagyok.
– Mi a neved?
– Délignyitónak hivnak.
– Nagyon sajnálsz?
– Nagyon sajnállak.
A mire Inicza már megint sirni kezdett.
– Tudom én, hogy mi ez – szólt Délignyitó. – Engem is elhagyott az első
szeretőm. Az katona volt. Már nem emlékszem, hogy szőke volt-e, vagy
barna. De vörös zubbonya volt, fekete zsinórral.
– És nagyon szeretted?
– Az ember bolond, a mig fiatal – szólt Délignyitó.
– Az ember bolond, a mig fiatal – sóhajtott Inicza.
– Azért nem kell kétségbeesni – vigasztalta Délignyitó. – Szép vagy.
Olyan szép, hogy ha hozzáérsz a lábujjaid hegyével, az Aszoka fának
tüstént kinyílik minden virága. Tested oly puha, mint a selymes bőr egy
három napos elefánt orrmányán, nyakadnak lótusz illata van, s arczocskád
olyan szelid, mint a hold. Majd ki foglak festeni. Megtanitalak a
hatvannégy művészetre, hogyan kell a férfiakat elcsábitani, megtanitalak
a hatvannégy tudományra, hogyan kell őket szeretni, s megtanitalak a
hatvannégy bölcseségre, hogyan kell őket kijátszani. Akarod?
– Nem.
– Bolond vagy. A férfiak arra valók, hogy elcsábitsuk, szeressük és
kijátszszuk őket. A férfiak gonoszak. Ha tudatlan vagy, kiszivják a
mézet ajkadról és odább mennek. Hallgass rám. Én ismerem a férfiakat.
– Van egy férfi, túl a tengeren – szólt Inicza – a ki nem gonosz. Ahhoz
akarok visszamenni.
– Miért hagytad el?
– Tánczolni akartam a holdvilágnál.
– És eljöttél a tengerészszel?
– Nem. Ő hozott el.
– És most vissza akarsz menni?
– Vissza.
– Fogadj szót. Maradj itt. Ez a táncz és a holdvilág országa. Majd
találsz egy férfi helyett százat.
– Nekem ő kell. Mások nem kellenek.
– Hát szereted?
– Nem tudom. De vissza akarok menni hozzá. Ő megmondta, hogy
visszamegyek hozzá.
– S hogy’ mészsz keresztül a tengeren?
– Addig könyörgök az utszélen, mig találok egy jó embert, a ki haza
visz.
– Ó, te szegény kis féreg! Te még nem tudod, hogy nincsenek jó emberek…
De talán vannak jó asszonyok – szólt aztán.
Mert látta, hogy Inicza arczán patakzott a könny.