Volt egyszer egy király, akinek is vala három fia; és amidőn már őket
jó, nagyra felneveltette, magok szárnyaira akarta ereszteni. Egykor
tehát az atyjok behivatta őket, hogy mik akarnának lenni? ketten azt
mondották hogy katonák akarunk lenni, a harmadik pedig papságra
kívánkozott. Ezután az atyjok őket elbocsátotta, de a két testvér
haragudott a legfiatalabb öcscsökre, és mondják nekie: hogyha mi katonák
lehetünk, mi okból te nem? és miért sanyaríttatnád magad a becsukott
klastromba? Jól vagyon; az öcscsöket is reá beszéllték, és másnap ismét
be voltak híva, s mondják hogy mind a hárman katonák akarunk lenni. Erre
a király azt rendelte, hogy senki se tudja meg: beadom őket katonának,
és szolgáljanak úgy mint más ífjak, hogy ne tudhassák az ő kilételeket;
ezzel a fiait behivatta megint, és úti költséget adott mindnyájának;
ezek után elbúcsúztak, és mentek úgy annyira, hogy már idegen országba
érkeztek.
Amidőn egykor egy kocsmába bementek, és épen abban a vendégfogadóban
lett volna egy óbester is jelen, ebéd közt kérdezi az óbester: kik
lennének öcsém uraimék, avagy honnan jönnek? Erre feleli egyik közűlök:
mi csak országot világot megyünk próbálni. Az óbester kérdi tőlök: nem
volna-e kedvök katonává lenni? Feleli az egyik: épen azért bújdosunk az
országba. Ezzel az óbester megfogadta őket katonának, és igen örűlt
nekiek, minthogy magoktól jött azon kedv reájok. Ezek után kettejét
elosztotta a bataliomhoz, a legkissebbiket pedig az első kompániához, a
kinek is nevek volt József, Fridrik és János. Már mostanában
katonáskodnak mind a hárman; de ugyan a két testvér jól viselték
magokat, a legkissebbnek pedig csak a pénzibe volt gyönyörűsége, és míg
a pénzibe tartott, addig az öreg katonák szerették őtet, és ki is
tisztították a jószágát, de amidőn már pénze végképen kifogyott, az én
szegény János uram sok káplárbotot is megevett. Ennekutána meggondolta
magát, és írt az atyjának azon hamissággal, hogy ő már zászlótartó
volna, és hogy küldjön költségrevalót. Az atyja amidőn a levelet
megkapta, igen nagyon megörűlt, és nagy summa pénzt küldött nekie. Ismét
míg a pénz tartott, kedves volt mindegyik előtt, de amidőn a pénzi
megintlen elfogyott, újra haza írt mintha ő kapitányságra emeltetett
volna. Az atyja ezen örömre még nagyobb summa költséget küldött nekie;
akkor is csak úgy viselte magát mint régenten; és amidőn már a pénze
megintlen elfogyott, újra írt hogy már óbester; az atyja ezen fő örömre
egy társzekeret küldött utána teli pénzzel sekretáriusának őrizete alatt
Franciaországnak roppant Lyon városába. Amidőn már azon városba oda
érkezett a sekretárius, a katonaságnak kaszárnyáját ugyan nem tudta, de
amidőn egykor épen arra talált körösztül menni, ahol feküdtek,
megszólítja a poszton álló katonát, hogy hol volna az óbester ettől meg
ettől a regementtől; és pedig János állott épen akkor a poszton. Erre a
János azt feleli: miokból kérdezné az úr azt? aki e feleletet adta, hogy
a királyának a fia óbester lenne, és sok pénzt hozott volna nekie. Ezek
után János magát leváltotta a posztról, és elszökött. Amidőn a valóságos
óbester megtudta ezen történetet, a sekretáriust ismét útjának
eresztette, és az elszökött János után katonaságot küldött, kik nem
sokára utól is érték, és a katonai tömlöcbe tétetett. Ezen történetéért
az óbester igen nagyon megneheztelt volt, megvesszőztette őtet, és János
uramat a regementtől szégyengyalázattal eleresztették.
Útnak ered tehát most János, ruhái megrongyosodtak, nyomorúságában nem
tudta maga se hogy mitévő legyen. Haza menni nem mert, katonának be nem
vették, és így gondolta magába: jó lenne hogyha bolondnak tetteti magát,
és többi útazásai közt egész Alexandriáig tévelygett. És valóba úgy
látszott csakugyan, mintha bolond volna. Egykor vasárnap, amidőn egy
gazdag kereskedőnek a leánya templomba ment volna, János épen ezen
leányt jegyzette meg, és utána ment egész a templom ajtajáig, aki is a
templom ajtaja előtt megállott, és nekie egy aranyat adott; ez pedig
köszönettel elvette, és felváltotta az aranyat réz pénzre; dél után
pedig épen azon kereskedőnek háza előtt talált leülni, és azon rézpénzt
mind kirakta, és négy részre elosztotta, és ezen pénzt mindenféleképen
exercíroztatta: hol a jobb szárnyát előre hítta, hol a bal szárnyát; ezt
a leány meglátván, megsajnálta őtet, s mindjárt kéri szüléit, hogy
engedjék meg azon szegény esztelent legalább a háznál megmaradni. A
szüléi a leánynak kérésére végre engedtek, és a kazalba egy helyet adtak
nekie. – Itten János már egykét napokig ottan volt, és mindég csak a
pénzeit exercíroztatta; a leány csak nevetség végett is odament nézni; a
többi között épen olyankor talált oda menni, amidőn az ő szeretője is
ottan volt, és így beszéllgettek a többi közt egymással: hogyhogy
jöhetnek én tehozzád ma estvére, amidőn holnap reggel elmegyek a
gályával a tengerre? Ezzel a leány jó tanácsadásával eligazította
szeretőjét, és hogy estve kilenc órakor jőjön el. János ezt meghallotta,
és szépen megmosdott, és két fertály kilencre a leány szobája felé
indúlt, kinek az ajtaját a leány be nem csukta, hogy a szüléi észre ne
vegyék szeretőjének eljövetelit. János tehát a zsinórt lassan húzza, és
a legnagyobb csendesség alatt bement, és hirtelen a leány mellé ült; ez
majd hogy ijedtében el nem kiáltotta magát, de eszibe jutván hogy a
szeretője, megtartóztatta magát; az pedig kezdi: ugyan te kedvesem,
hogyha mostanában az a bolond be tanálna jönni, avagy kint lármázni, mit
csinálnál? Feleli: nem egyebet, mint hogy kiszidnám, és ezzel a mocskos
vízzel leönteném. Alig hogy kimondotta, hát a valóságos szeretője zörget
sok ideig; egyszer azt tanálja mondani a János: hallod, édes lelkem,
mint lármáz a bolond odakint? Erre kimegy a leány és semmit sem is szól
a kintállónak, hanem szeme közé önti a mocskos vizet, ezzel a leány
becsapta nagy frisseséggel az ajtót és bement; a szeretője pedig nagy
szomorúan haza ballagott. Jól vagyon; a János meghasználta az
alkalmatosságot, és azon idő alatt míg ők ketten ottan
szerelmeteskedtek, a többi között azt mondja a János a leánynak: tudod-e
édes lelkem, én holnap reggel elmegyek, add ide az aranygyűrődet, hogy
addig is, míg előljövök, helyetted azt csókolhassam. A leány örömmel
általadta, de ő is kérte tőle az övét; erre azt mondja: édes szivem, én
odahaza felejtettem a nagy sietségbe, hanem mindjárt haza megyek és
elküldöm, az inas által. Jól vagyon, itten ők egymást megcsókolgatták,
és elbúcsúzott János a leánytól, és elment a kunyhajába. Másnap reggel,
minthogy az igazi szeretője méreggel teli volt, azért nem is ment el a
szándékozott útjára. Itten a leány meglátta reggel az ambituson a
szeretőjét sétálni, és köszön nekie, de a szeretője köpdösött előtte, és
mondja nekie: ha te énrajtam nem átallottad a tegnapi szégyent
elkövetni, ezek után ne is merészelj reám nézni, vagy csak azt is
mondani, hogy valaha szeretőd voltam. Ezzel elfordúlt tőle, és ottan
hagyta. Itten a leány nagy szomorúságba esett, és búsúlt az ő kedves
szeretőjén; s már gondolta magába a leány: ugyan ki lehetett azon
csalárd ífju, aki őtet úgy megcsalta szeretője képiben?!
Egykor amidőn így búsúlt, el talált ismét menni a bolondhoz; ez akkor is
a pénzét exercíroztatta, és lármázott mellette; a leány bármely nagyon
szomorkodott is, mindazonáltal még sem tarthatta meg magát a nevetéstől;
amidőn ezt látja János hogy őneki szomorúságában is tetszik, kihúzta a
kardját, és kiabált: hej, jobb szárnya előre, s a többit; itten látja a
leány az ujján az ő saját gyűrőit; hát azt tanálja magában gondolni: ez
biz az én gyűrőm; megszólítja: hallod-e te, nem vagy te bolond, hanem
másokat tartasz annak; hol vetted a gyűrőmet? nemde te voltál tegnap
estve énnálam? Eleintén mondja János: mit beszélsz? és mentegette
erőssen magát, de minthogy a leány megölelte, és kérte hogy ne tetesse
magát bolonddá, úgy nagy nehezen okosan megszólamlott. Itten kérdi a
leány Jánostól: No édes lelkem, már mostanába mondd meg hogy hívnak, és
miféle dolgodban jársz? Ez ugyan megmondotta a rajta esett
szerencsétlenséget, de azt még se mondotta meg, hogy ő királyfi volna;
itten a leány, minthogy János szép gyenge orcájú, máskülönben a szemiből
is valami különös nemesi erkölcs látszatott ki, azt mondja nekie:
tudod-e mit, János, délután várj meg engemet itten ilyenkor, és egy
zacskó aranyat hozok számodra. Ő valóban meg is várta őtet, és a leány
szavát is megtartotta. Amidőn a zacskó aranyat általadja Jánosnak,
mondja már mostanába: menj be a városba abba a kocsmába aki az apjáé
volt, és végy magadnak egy különös szobát, és csináltass magadnak a
legjobb szabó által szép gavalléros ruhákat, és úgy jőj be vasárnap a
templomba, és ülj az első székbe; ottan lesz az én atyám is, ez pedig
igen kedvelli az ífjakat, és magához fog híni ebédre, köszönd meg és jőj
el. Jól vagyon; amint már mindezeket a János jól megértette, szinte úgy
is cselekedett; az elkészített szép ruháját felvette, és még elébb ment
be a templomba mint a leánynak atyja, és beült az első székbe. Amidőn a
leány az atyjával bement, és leültek, szinte csudálkozott rajta, hogy
ilyen külsőországbeli gavallér itten tanálkozik. Kinek örűlt itten a
szíve jobban mint a leányé; az atyja pedig bátran megszólítja, kérdi:
hogyha meg nem bántaná az urat a kérésem, mint esmeretlent bátorkodom
egy barátságos ebédre mára meghíni; amelyet János megköszönt. Amidőn már
a templomból haza mentek Jánossal egyetemben, mindenekben kedvét
keresték a vidékinek; beszéd közt kérdi a leány atyja: ugyan nem volna-e
kedve megházasodni? amelyre mondotta: még nem, mivel több országokon is
szeretnék keresztülmenni, és mindeneket megpróbálni; de minthogy sokat
beszéltek János fülibe, meggondolta magába aztat, hogy ő atyját
meghazudtoltatta, és mi lesz őbelőle? már úgy se mer többé visszamenni:
jobb lesz őneki még is megházasodni, legalább békével fog élni. Itten
kérdi a János: hát kedves úr, kit szerezne nekem feleségűl? feleli: akit
akar itten ebbe a városba, mindegyiket. No tehát nem bánom, hogyha
leánya hozzám jön, én elveszem. Kiki gondolhatja a leánynak örömit:
itten harmadnap mindjárt öszveesküdtenek, és gazdaságokat a lakodalom
elvégzése után szerencsésen folytatták, és a két ífju házasok igen
csendesen éltek egymással.
Egykor eszébe jön Jánosnak: bizony még is haza kellene az én atyámhoz
menni, és engedelmet tőle kérni; de még is féltette a bőrit, hanem
elhatározta magába, minekelőtte haza menne, írni fog édes atyjának egy
alázatos levelet, amelyet meg is cselekedett. Egykor leül délután az
asztalhoz, és ír, hát amidőn egy két rendeket írt volna, bejött a
felesége, ő pedig elkapta írott levelét; eztet észre vette a felesége,
nem tudta ezen cselekedetit mire vélni, kérte őtet sokáig csakhogy
mutassa meg a levelet, de mind hiába volt, hanem annyit mondott nekie,
hogy az atyjának ír. Akkor csudálkozott el a felesége, mivel aztat
mondotta hogy szüléi nem volnának. Kérte feleségét, hogy most távozna
tőle, rövid idő alatt úgy is mindeneket meg fog mondani. Így eltávozott,
és folytatta kezdett írott levelét, és megírta atyjának egész volt
szomorú esetjeit, és hogy meg is házasodott, egy gazdag kereskedőnek
leányát vette el, bocsánatot is kért: ha megvetette is őtet, legalább
halála után ne átkozza, minthogy olyan cselekedeteket vitt véghez. Itten
amidőn már az atyja megkapta levelét, és felszakasztotta, örűlt csak
azon okból is, hogy János fiától levelet kaphatott, annál inkább hogy az
ő ártatlansága még sziviben lakott; ezekre meglágyult az atyjának a
szíve, hogy az ő fia oly szépen kéri őtet, és bánja tett cselekedetét,
azért az atyja mindjárt visszaírt, amelyben volt: Édes fiam János,
megkaptam írott leveledet, és tudom hollételedet is, azért el sem is
mulaszthattam a levélirást; azon különösen örűlök, hogy az isten még
éltet, és hogy jó egészségbe vagy; és hogy megházasodtál, azon épen nem
haragszom, és kívánom is látni feleségedet; amire kértél, mindeneket
megengedek, csak gyere mentől elébb hozzám feleségeddel egyetembe, hogy
megláthassalak benneteket; máskülömben rosszúl is vagyok. Ezt amidőn
János felnyitotta, örömkönyhullatások közt ment feleségihez, és az ő
szüléihez, hogy mit ír az ő édes atyja; akkor hűltek el itten
valamennyien, hogy az ő leányokat királyfi vette el; és bezzeg még
százszortább nagyobb tisztelettel voltak eránta, mint régenten. A
rendelés más napra megtétetett, és feleségestől és szüléivel egyetemben
elmentek János atyjához.
Amidőn már odaérkeztek, bemennek hozzája, térdre esik a János, és
mégcsokolja atyjának a lábát, és mutat a feleségire, akit az atyja jól
megnézett, és meg is csókolt, és mondotta: no édes fiam, isten áldjon
benneteket; és mint más napra megkoronáztatta, és még éltiben a
birodalmat általadta neki, az atyja pedig nem sokára meghalt. Ekkor a
két bátyjai előljöttek ugyan mint főtisztek, de ellenben egész
invalidusok voltak, úgy meg voltak sebesítve: ezek örűltek az öcscsöknek
szerencséjén, hogy van egy ép közöttök, aki kormányozhatja az országot;
és itten elbeszéllették egymásnak sorait, de bizony akinek a világon
pátrónusa nincsen, avagy pénze, bizony nem szolgál annak a szerencse se,
mint a két királyfinak, akik egész főhadnagyságig hozhaták annyi idő
alatt. Igy a Jánost, mint amely legszerencsétlenebb volt, jóllehet hátát
megszellőztették, a felesége szerette, és szüléi is ott maradtak nála,
míg meg nem haltak. És így rövid idő alatt elment az egész történetnek a
híre az országba hogy mint szolgált a szerencse a kereskedő leánynak.
Igaz hogy ő, amidőn bolondnak tette magát, akkor is segített rajta: így
tehát valóban megérdemlette ezen szerencsét, s így lett véges vége.
[Transcriber’s Note:
Alternative spellings have been retained as they appear in the
original.
List of corrected typographical errors:
Page 12, "azt mondotta Erzébet"
changed to "azt mondotta Erzsébet"
Page 14, "a két téstvére"
changed to "a két testvére"
Page 31, "oskola utan"
changed to "oskola után"
Page 35, "Amidőn a kiraly"
changed to "Amidőn a király"
Page 69, "es felugrott"
changed to "és felugrott"
Page 91, "egy vén asssony"
changed to "egy vén asszony"
Page 94, "szerezhetünk penzt is"
changed to "szerezhetünk pénzt is"
Page 95, "tetszesök szerint"
changed to "tetszésök szerint"
Page 108, "megeresztem a vivet"
changed to "megeresztem a vizet"
Page 143, "voltam a királykiasszonyt"
changed to "voltam a királykisasszonyt"
Page 172, "Károly a kaplárjával"
changed to "Károly a káplárjával"
Page 232, "hírét felhagyja,"
changed to "hírét felhagyja."
Page 236, "vigyázzon reájok tavolról"
changed to "vigyázzon reájok távolról"
Page 238, "most a tánácsadáson"
changed to "most a tanácsadáson"]