– Valóban kár volt sajnálkozni Gracián miatt, – mondtam magamban, –
hiszen a szerencse vezette őt kezdettől fogva. Kérdés azonban, hogy
fölismeri-e mi a tennivalója és ifjú elbizakodottságában nem folytatja-e
útját?
Aggodalmam nem volt alaptalan. Gracián még pár pillanatig habozott,
azután megrázta a vállait, mintegy kiszakította magát a meleg, pihegő
női test bűvköréből és újra elindult.
– Gracián, bolond Gracián, – suttogtam és nem boszankodás nélkül, – hova
a pokolba sietsz annyira!… De nem lett volna illő visszahívni őt,
utánaballagtam tehát.