Gracián kitartóan, egyenletesen, feszesen lépegetett tovább és nem
nézett hátra. Nem nézte meg a gyönyörű erdőket és berkeket, amelyek az
út mentén egymást váltogatták, nem törődött a sok apró színes mezei
virággal, nem hajolt le megszagolni egyet is. Mintha azt mondta volna:
– Nem, nem, itt nem állok meg, még ma messze el akarok érni, jó távolra
hazulról, a gyermekkoromtól, az emlékeimtől, a tanítómesteremtől, az
egész régi életemtől.