Gyönyörű reggel volt, gyenge szél fújt, alig hűvös vidám bohó szellő.
Köröskörül varázslatos és szokatlan színek, amilyeneket csak a
legnagyobb festők tudnak összehozni.
– Mégis csak szerencsés fiú ez a Gracián! – mondtam magamban – jókor
indul, szép lesz az élete, mint egy álom, valószínű, hogy nincs is semmi
komoly ok sajnálkozni rajta.
Gracián ment előre nagy, feszes lépésekkel, mint azok az emberek, akik
túlboldogok. Mint akiknek ki akar csordulni a szívük s hogy
ellensúlyozzák: sietnek, mint a pincér a telt pohárral.