Az apámnál dolgozott, mint irnok. Arany kedély és vas-egészség
jellemezték. Órákig el tudott játszani velem. Megtanított a golyózás
minden titkára. Nem riadt vissza a fáradtságtól, ha arról volt szó, hogy
valami mulatságot csináljon nekem. Rajzolt, levonó-képeket hozott, cifra
betűket írt és csatamezőt szerkesztett az ólomkatonáim számára.
Használható, ügyes, nyilt-eszű ember volt. És emberismerő.
Tudott a parasztok nyelvén és ha kliensekkel tárgyalt, ragyogtak a
szemei és hivatalos páthosz jelentkezett a mozdulataiban. Az apámtól meg
a törvényszéki emberektől hallott legszakszerűbb, legszebb jogászi
kifejezéseket használta. Olykor órákig elbuvárkodott a törvénykönyvekben
és ilyenkor sóhajtva fejezte ki sajnálatát, hogy megboldogult apja nem
törte le annak idején a derekát és nem kényszerítette a tanulásra.
Párszor elbeszélte azokat a válogatott ravaszságokat, amelyekkel
keresztül vitte, hogy hónapokig iskolakerülői életet élhessen, de
amelyeknek a vége mégis csak az lett, hogy a második gimnáziumból ki
kellett venni. Így került a törvényszékre díjnoknak és később ügyvédi
irodákba. Mikor hozzánk jött és barátom lett – én hat éves voltam, ő
húsz.
Mindjárt az első esztendőkben számtalan bonyodalmat okozott a háznál.
Két szobalányra és egy szakácsnőre emlékszem, akiket miatta kellett
elküldeni. A lányok a falujokba mentek lebetegedni, a háztartásban
zökkenések álltak be, édesanyám vörösre sírta a szemeit, de apám nem
akart Pistának felmondani.
– Meg kell neki bocsátani, elvégre fiatal, jó vérű ember! – szokta
mondani. Azt hiszem, imponált neki Pista ügyessége, aki az irodában, még
hozzá a hivatalos órák alatt és le nem zárt ajtók mellett, oly ügyesen
intézte a dolgokat, hogy senki se sejtett semmit.
Pista gyorsan és megfontolás nélkül hódított meg minden nőt, aki a
kezeügyébe esett. A fiókja tele volt cukrokkal, pántlikákkal,
levelekkel. Olykor gondosan bepakolva egy-egy selyem fejkendőt hozott.
Kibontotta, megmutatta és elbeszélte, hogy egy lánynak lesz. Érdeklődés
nélkül hallgattam ezeket a dolgokat, nem értettem, hogy lehet ennyit
fáradozni a nők miatt.
Pista állandóan efféle ügyekben dolgozott. Mindig két-három, usque öt
nővel volt dolga. Részint asszonyokkal, részint lányokkal.
Eggyel-kettővel rendesen nagyon jóban volt. A többiekkel szakítófélben
vagy kezdésben. Pompásan elrendezte ezt. Mire azután eggyel végkép és
mindig formásan (valami ürügy alatt) szakított, – akkorára már volt egy
új, akit már munkába kezdett venni. Puhította taktikával, szivósan, nem
sietett, nem volt neki sürgős és egy szép napon, amikor örömtől ragyogó
arccal lépett be az irodába, beszámolt nékem az előrelátható, egyforma,
biztos sikerről. Saját kijelentése szerint, házasságáig hatvankét
viszonya volt s ezek között tizenhét leány, akik neki ajándékozták
szűzességüket. Ha már most tekintetbe vesszük, hogy Pista harminckét
éves korában házasodott, és összevetjük ezt a tényt egy vallomásával,
mely szerint tizenhét éves korában ismerte meg a szerelem misztériumait,
akkor nyilvánvaló, hogy víg legényélete tizenöt évre tehető. 62: 15 =
4·13333… Eszerint egy esztendőre átlag négy nő esett. Közülök 1·13,
tehát körülbelül az egész állomány 25 százaléka érintetlen leány volt.
Voltak közöttük – már a kisvárosi készlethez képest – varrónők,
gazda-lányok, szolgálók, özvegyek, kikapós menyecskék. Némelyikkel
elbajlódott egy évig is, amíg azután a nő végre elment a találka
helyére. Pista minden kerületben tudott egy biztos azilumot, ahol
idylljeit rendezte. Öreg parasztasszonyoktól vette bérbe a szobákat,
akik ilyenkor vacsorákat főztek a szerelmeskedőknek. Pista ilyenkor a
rendes liternél még valamivel többet szokott inni és általában nem
kimélte a pénzt. Sokszor kijelentette:
– Vigyázok a pénzre, nem dobálom szét, de erre a dologra nem sajnálom,
hadd menjen!
Özvegy anyjánál ellátása volt, minden keresetét nőkre költhette.