Reggel, amint kinyitottam a szemeimet, fölálltam az ágyamban és
kibámultam a zöld korlátháló fölött. Rendesen még nagymama nem kelt föl.
A szomszédszobában, a hálószobájában a tükörasztalon erőlködve,
hetvenkedve pislogott az olajmécses, mintha meg akarta volna
akadályozni, hogy reggel legyen. A becsukott ablaktáblák rései azonban
már ki vannak töltve ezüstösaranyos fénnyel, innen lehet tudni, hogy a
mécs hiába erőlködik.
Ilyenkor halkan szólítani szoktam a nagymamát, mert újra elaludni sohase
tudok. Nagymama csenget a dadának, a dada bejön, kiemel az ágyamból,
megcsókol, megkérdezi, hogy aludtam és kivisz a világosságra. Mindig
sokat gyönyörködtem ebben az érzésben – amint a hirtelen reggeli fény
megcsiklandozott és a tisztára szellőzött, kitakarított ebédlő kanapéján
jó dadám munkába vette toalettemet.
Eközben kibámultam az ablakon. Künn – erre emlékszem legszívesebben –
havasak voltak a háztetők és fehéren ragyogtak a reggeli napfényben.
Szánkák csilingelése hallatszott. Megkértem ilyenkor dadámat, hogy
sietve vigyen az ablakhoz, mert látni óhajtottam ezeket a kedves
járműveket. Megtette a kívánságomat. Azután rámhúzta még a másik cipőt
is és a mosdószobába vezetett. Megmosta a kezemet szappannal, kefével.
Azután az arcomat kellett vízbe mártanom és egy szivaccsal lelocsolta a
hátamat. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig felbosszantott e
mosdási szisztémának észszerűtlensége. A víz t. i. már a kezeim
leöblítése után egy kicsit piszkos lett és az arcomat mindig
valamennyire undorodva dugtam bele, de a dada, bár többször magyaráztam,
nem akarta belátni ennek a beléje gyökeresedett szokásnak tarthatatlan
voltát. Azután megfésült és ellenőrizte a fogmosást, amire különben nem
volt szükség. A szájvíz illatát szerettem és ha szőke selymes hajamban
végigsiklott a fésű, ez mindig kellemesen hatott reám. Közben rám adta
fodorgalléros fehér ingemet, (sose tudtam megszokni a fodrait, különösen
a csuklómat bántották a kézelők) és a sötétkék bársonyruhámat
gyöngyház-gombokkal.
Szép ruha volt és megboldogult nagyapámra mindig hálásan gondolok,
valahányszor eszembe jut, mert ő vette. Örültem neki, pompásnak,
megkülönböztetően uriasnak találtam, de egyszersmind bajt is hozott rám,
mert hiúvá tett és kényszerített, hogy a tükör előtt az illendőnél
sokkal több időt töltsek. Megtanított rá, hogy az élet apró dolgaiban,
mint amilyen az öltözködés, megbecsüljem a szépet, a művészetet, ami
tulajdonkép meddő mulatság, mert időt rabol és elvonja az elmét és
akaratot más, komolyabb, nagyobb, férfiasabb dolgoktól.
Ezután a dada reggelit adott. De most már bejött a nagymama is.
Megkóstolta a kávémat, megkeverte és a kalácsot apró kockákra aprította,
nehogy baj legyen a lenyelésnél. Jó ideig el szoktam kávézgatni, mert a
délelőtt nem sok érdekességet igért.