Egy napon Fülöptől levelet kaptam. A paralitikusok zavaros össze-vissza
írásával azt írta, hogy okvetlen minél hamarabb látogassam meg.
Rendesen kéthetenként szoktam hozzá elmenni. Eleinte – mikor másfél év
előtt szanatóriumba jutott, gyakrabban mutatkoztam. De azután, hogy
sűrűn találkoztam ott a feleségével, egy viruló és bájos asszonnyal – és
láttam szegény Fülöpön a féltékenységet, mikor elbúcsuztunk tőle és
együtt távoztunk, ritkábban mentem ki és csak olyan időben, amikor
tudtam, hogy a feleségét nem találom ott.
Pedig igazán nem volt oka a féltékenységre. A kapunál otthon mindig el
szoktam válni a szép asszonytól.
Fülöp nagyon szerette a feleségét. Későn házasodott, harmincöt éves
korában és mint annyi neuraszténiás, mohó, sápadt ember, egy hatalmas
remekbe formált leányt vett el, egy kékszemű, elefántcsontbőrű, illatos
szőkeséget, akinek vastag kis piros ajkain rövidesen kibontakozott a
szenvedélyesség sajátságos akcentusa. Fülöp meg volt bolondulva.
Szakított a barátaival, nem járt társaságba, a feleségével töltötte
minden szabad idejét. Kicsit utáltam Fülöpöt emiatt és kicsit sajnáltam.
Amikor a paralizis kitört rajta – a sajnálkozás fokozódott bennem, de az
utálat eltünt.
Helyzete valóban nyomorult volt.
Egy alkalommal – gyönyörű, napsugaras, mámoros tavaszi délután – a
jelenlétemben udvarolt a feleségének. Tetszeni akart. Dadogva, pirulva
és dühöngve – a folytonos nyelvbotlások miatt – drágának és aranyosnak,
továbbá a világ legszebb asszonyának nevezte élete párját és integetett
nekem, hogy menjek ki a szobából. Az asszony könyörögve ijedten nézett
reám, hogy ne hagyjam magára a beteggel. Félt, reszketett ez az
egészséges, tiszta nő. És ezt megbocsátottam volna neki, de jól éreztem,
hogy félelmének rugója a gonosz, szívtelen önzés volt. Sohase
szerethette igazán Fülöpöt, ha most be nem akarta látni, hogy hősileg el
kell viselnie a férje csókjait.
Ez az igazság tisztán jelenet meg előttem e pillanatban és kimentem a
szobából, hogy ebbeli meggyőződésemet tudtára adjam az asszonynak.
Később hallottam, hogy pár perc mulva mégis csengetett az ápolónőnek.
Azóta Fülöp nem beszélt többet a feleségéről. Nem is érdeklődött iránta,
nem nézte, nem kérte a kezét, nem simogatta. A csinos ápolónővel sem
foglalkozott, holott első időben nem egyszer felhívta a figyelmemet
annak külső jótulajdonságaira.