Murányvár, az annyi regényes kalandról hires omladék, Ferdinánd király
idejében a Tornai Tornallyay családnak volt birtokában.
1536-ban meghalt az öreg Tornallyay János s maradt utána egy fia,
László, kit még életében eljegyze egy szinte a Tornallyay családból való
hajadonnal, Máriával.
Ezt a Tornallyay Máriát azonkívül a fiscus által fiusíttatá, hogy ha
netalán saját édes gyermeke meghaláloznék, vagyonai ne származzanak
idegen kézre, hanem maradjanak a leánynál, s ha az később máshoz találna
férjhez menni, viselje a férj az ő nevét is, s a születendő gyermekek,
mint Tornallyayak bírják a család javadalmait.
Minthogy azonban kora halálával hátrahagyott fiacskája menyasszonyostul
együtt még mindketten gyermekek valának, gondviselőül rendelé számukra
eddigi várnagyát Bacsó Tamást, még két testvérével együtt, kiknek
egyikét hitták Bernátnak, másikát pedig Sámsonnak.
Az öreg Tornallyay sohasem vélte gyermekei jövendőjét jobb kezekre
bizhatni, mint e három férfiura. Ezek közül Tamás volt a legidősebb,
kegyes, imádkozó ember, kinek sohasem volt egyébre gondja, mint
búcsujárásra és alamizsna-osztogatásra; utána következett Bernát, ez egy
kissé rút arczú volt, fertelmes képére alig lehetett ránézni, de annál
jobban értett a gazdálkodáshoz, s pénz és számvetés dolgában senki őt
meg nem csalhatta; a legifjabbik, Sámson, pedig vitéz hadakozó ember
levén, már természetnél fogva is erős és izmos termetű; úgy gondolá a jó
öreg, hogy a míg fiának lelki neveltetése nem szenvedend hiányt Tamás
ápolása alatt, addig Bernát a vagyonbeli gazdálkodásban leend tudós,
végre Sámson hathatós védelmezője leend annak minden erőszakos
megtámadások ellenében.
Az öreg János eként elhagyván a mulandóságot, ime mi történék vala? Már
az első esztendőben hire futamodék, hogy Murányvár egy rablófészekké
lett, honnan vitéz Sámson gazda tűzzel vassal látogatja a felvidéket,
gyilkol, rabol és gyujtogat, a jó Tamás feltöri a templomokat, leszedi
harangjaikat, s a bölcs Bernát benn a várban pénzt kovácsol az elrabolt
harangokból, s annyira elárasztá már hamis pénzzel a tájékot, hogy a
szomszéd városokban félnek az emberek pénzen vásárlani, hanem inkább
csereberélnek.
Hasztalan emeltek panaszt a szomszéd falvak és földesurak. A hatalmas
gonosztevőket nem volt mód megfenyíteni; ha Ferdinándhoz folyamodtak
segítségért, ezek azzal fenyegetőztek, hogy áttérnek János Zsigmondhoz,
s megfordítva. A megye kétséges föld volt, ma az egyik fél birta, holnap
a másik s mikor a háborura is alig volt elég a fegyver, honnan jutott
volna még a rablók ellen?
Az országgyűlés egynehányszor czitálta őket, de ők sohasem jelentek meg,
daczolva a törvényekkel.
Minő sors várhatott ily állapotban a rossz kezekre bizott árvákra,
kiknek ügye e zürzavaros időben egyedül a gondviselő úr Isten őriző
kezére volt bizva?
A mellékrokonok gyakori kérdezősködéseire mindig kitérő feleleteket
adtak a gondnokok s nem engedék őket a gyermekekhez férni: majd, hogy
László felserdült, elhiresztelék, hogy elment Lengyelországba hadakozni,
egyszer csak aztán kitűzték a fekete zászlót a vároromra: László, –
hogy, hogy nem? – hazaérkezett ismét, és rögtön meghalt; a ki nem félt
Murányvár alatt járni, megjelenhetett a torára. Ez volt a hír.