Azok pedig, kik eltávoztak új hazát keresni, dicsőséggel jutottak el
hazájukba s megtelepültek a földön, melyben Etele hamvai nyugszanak.
Sok század folyt le azóta, hírüket egy sem csorbítá, nagynak, nemesnek
ismerte őket a világ, még a szerencsétlenségben is.
Mindig velük volt a választott Isten s míg más vándor népek nyom nélkül
enyésztek el a történetben, őket megőrzé a haláltól.
Életük soha sem volt csata nélkül, de soha dicsőség nélkül.
Sokszor öntözék vérükkel az elfoglalt új hazát, de az háladatos volt
érte, a föld legszebb, legvirulóbb ott volt mindig, a hol ők laktak.
Hölgyeik bájolók, ifjaik délczegek, daliásak, ép, egészséges arczukról
leolvasható a benszületett okosság és léleknemesség, mely nemzetüket
mindig jellemezte.
Minden évszak meghozza számukra gyönyörét, a föld kenyeret ad és gazdag
füvet, a hegyek lánglelkű bort, a mezőkön gulyák és ménesek legelnek.
A harcz hősöket teremt közőlük, a béke költőket és bölcseket, s nyelvük
a legcsengőbb, a legvirágosabb kelet legragyogóbb nyelvei közt.
Ők laknak a világ közepén s az emberek legelsői közt foglalnak helyet.
Most tegyetek hasonlítást és borzadjatok vissza.
A sors így büntet és így jutalmaz.