19. Ime az én lelkem dideregve buvik bokor alá a világromlásban és ijedt
szemmel pislog ki a levél megül és megnémultan ül kicsided fészkén,
gyerekeit gyenge szárnyával takarva:
20. és biztatón suttogja az orditó zivatarnak, hogy megbékitse: nagy
vagy Uram!
21. És mikor a kartács bug messziről és zizegő golyók záporoznak és a
gránát magasra veri a föld taraját s körülöttem falkában usznak a
patakon át a nyulak és pukkanva peregnek le az ágról a védtelen madarak
és az ájtatos füveknek még a töve is messze az égre repül,