6. Megnehezült a lemulott évek sodrán felettünk az égbolt; megsürüdött a
levegő, megsárgult az égig és megrothadt a tüdők belsejéig – és az erős
férfi megdöbbent tekintettel meredt a megbomlott Mindenségre, amely tele
volt a rothadás miazmáinak milliárdjaival a zugoknak zugjaiig – és
felkiáltott: mit akarasz tőlünk, óh Uram, mire érleled e trágyahalommá
rothasztott világot?
7. És akkor csak tüz ütött ki a rothadásban s lángok rohantak,
körülnyaldosva a földet és ropogva égni kezdett az egész emberi lét, –
és az erős férfi, ki tölt szivvel érte a kataklizmát, komoly rémülettel
függesztette szemét a felgyult Mindenségre, amely csóvákat röpit egyik
ég alól a másikig s egy pillanat alatt égő higsággá olvasztotta lábunk
alatt a kultura talaját, amelyen éltünk, – és fészke szélére áll, mint a
megrettent oktalan madár az erős férfiu s feléd sikoltja énekét a
szörnyü világba: