Apró lovak zötyögnek, batyus öregek vonszolják magukat, fekete zsákok és
fehér lepedők. Karon ülő gyerekek, s hühó, kiabálás, kurjantás, szláv és
idegen hangok süvöltése… Zsidók fekete zarándoklása… Ruthének vászonba
csavart processziója…
A vonat gyorsan robog feléjük, beéri a menet elejét s ott lent mellettük
vonul el a sor, szemben, szemben, mint egy fölriasztott véghetetlen
vásár tömege…
Sovány tinót rángat kötélen egy legény… Az állat kiállott, nem bir,
lefekszik… Bottal, karóval üti… hogy üti… hogy vágja… szurja… Ah… s a
szegény tinó lefekszik, elnyujtja két pár lábát s vége… Hasba rugja
aztán a fejéről le a süveget és tépi a haját…
Asszonyok fekete szoknyás, fekete kendős tömege, hogy mennek, hogy
gyalogolnak. Gyerekek vonszolják magukat… Nem birnak, ah, mint a tinó…
Anyák, akik nem birják felemelni elhullott gyermekeiket. Leülnek
melléjük az országut szélén és sirnak, mert egyébre nincs erejük…
Honnan jönnek ezek… Mi történt, Uristen.