„Bizony uram, most már én is bizom, hogy kiüt a szabadság. Haza jön
Rákóczi. Mindig azt hallottam az apámtól, fiam, akkor, mikor a _csikók
foggal jönnek_ a világra, nem sokára haza jön a magyar _nép vezére_
Rákóczy Ferencz, a ki messze országokba bujdosik. Régóta vigyázom, tens
uram, az idén minden világra jött csikónak fogat találtam a szájába.“
(Kis-Kunfélegyháza.)
Azt hiszem elegendő adatot összehoztam annak a bizonyítására, hogy a nép
Rákóczit, mint örökéletűt, mint szabadítót _várta_. Ez a _hiedelem a nép
tudatává vált_, ő igy tudja és _hagyományait e szerint költi_, vagy ha
meglevő adatot kap és Rákóczira alkalmazza, az alkalmazása hiedelme
szerint történik. Ha tehát valamely dalt említenek, hogy benne
Rákócziról, mint olyanról van szó, a ki többet vissza nem jön és azt
mondják, hogy a dal Rákóczi holtteteme hazahozatala előtt már ismeretes
volt, akkor nekem nem kell még a dal sorait sem hallanom, már előre rá
kell mondanom, hogy a dalt nem a nép költötte, de még a billegét – hogy
az övé – sem sütötte rá, vagyis nem a népé, Nemcsak _Thaly Rákóczi
búcsújára_ kell tehát rámondani, mely „csillag lehanyatlik, ott nyugszom
én már“-ról beszél, hanem _Kálmány Rákóczi-siratójára_ is, – mely ily
kifejezésekkel él: Ú’ sė gyüvök viszsza!“ „Sirat Magyarország“ hogy nem
a népé. A Rákóczi edjik szomorú nótája“ stb. – vagy a „Mikor Rákóczi
Lengyel Országba ment“ – féle nem is népies sorok annak a bizonyitására
jók, hogy a nemzetnek ez a fia, a ki szerzette, nem tartozik a néphez,
nem hisz Rákóczi örökéletűségébe, mint nem hitt a _Thaly Rákóczi_
búcsúja és _Kálmány Rákóczi-siratója_ szerzője sem, vagyis nem a nép
költötte.
Népköltés-tárunkban van már egypár Rákóczi örökéletűségével ellenes
nem-népdal s nálam is van kéziratban egy kiadatlan, majd ha közlöm, az
imént leírt soraimnak igazságát példákkal is bemutatom s akkor látni
fogjuk, hogy a népköltésében rendszer van, olyant a népének mondani, mi
nem tőle eredt, bajos dolog.
_Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatára nézve van más
ismertetőnk is, nem csak az örökéletűségbe való néphiedelem, meg ha e
jelzett hiedelmünk nem volna ismeretes, még akkor is ki lehetne mutatni,
hogy a _Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatát nem a nép
költötte. A magyar az ősöktől örökölte – de mint fentebb kimutattuk –
más népek is így örökölték a tudatot, hogy a fordított patkó útvesztőbe
visz. Vagyis a patkó megfordításához azt a hiedelmet kötötték hozzá,
hogy azért kell megfordítani a patkót, hogy a nyomozókat útvesztőbe
vigye. Egyszerű, következetes gondolkozása az észnek: ha a patkó
rendesen van a lóra verve, megmutatja a nyomozónak, hogy merre ment; ha
fordítva van, vagy mint Ipolyinal van mondva: visszájára van a ló
patkolva, akkor a fordított irányt mutatja, ezért az okoskodásért nem
kellett a szomszédba menni, hogy egyik nép a másiktól eltanulja. Mint
láttuk _a patkófordítást az üldözötteknél_ nem csak a magyarok
használják, Rákóczinál és Gyulafynál, hanem más népek is. Ha már most
üldözöttről van szó és _más czélból való patkófordításról_, mint
_Thaly_nál, illetőleg _Kálmány_nál van: akkor azt kell mondanunk: itt a
patkó nem azért van fordítottan felverve, mint a miért a nép szokta
felveretni ily esetben, ez az adat nem a néptől származott. Csak így, ha
lassankint megismerjük a nép sajátjának ismertetőit = billegét, melyet
mindarra a hagyományra reányomott, melyet ha nem tőle eredt is, de
sajátjává alakított, vagyis kilökte – ha nem tőle eredőt az ajakára vett
–, a mi nem az övé és hozzáadta, a mi szerinte belőle hiányzott, csak
akkor fogjuk látni, hogy mennyi adatot tartottunk a népének, mely
valójában soha sem volt az övé.
=80. Miért kell Rudolfnak bujdosni?= Máskint magyarázza a 121. számú
adatunk. _A király képéről_ _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár
Temesközön_ adatban van szó. A gipszből csinált alak eltemetését, Rudolf
helyett II. Józsefét, kit viaszkból utánoznak s temetnek el, lásd
_Ethnographia_ XIX. évf. 22. lapon.